Most már biztos: Amber Heard visszatér az Aquaman folytatásában

2023. április 27.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amber Heard karaktere, Mera röviden feltűnt az Aquaman és az Elveszett Királyság előzetesében, amelyet a 2023-as CinemaCon keretein belül vetítettek le. A színésznő egyik képviselője már is korábban cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint kivágták a színésznőt a folytatásból.

Amber Heard biztosan visszatér az Aquaman folytatásában
Amber Heard biztosan visszatér az Aquaman folytatásában
Fotó: Profimedia

Amber Heard a korábbi feltételezésekkel ellentétben feltűnik az Aquaman 2. előzetesében, amelyet egyelőre kizárólag a 2023-as CinemaCon résztvevői láthattak. A filmipar tagjai számára szervezett Las Vegas-i kongresszuson a Warner Bros. Pictures adott egy kis ízelítőt a résztvevőknek a stúdió közelgő mozifilmjeiből, beleértve a DC Studios következő projektjét.

Amber Heard 2018-ban alakította először Aquaman szerelmének szerepét
Fotó: Profimedia

Az Aquaman és az Elveszett Királyság előzetese még nem került nyilvánosságra, azt azonban megtudhattuk, hogy Jason Momoa, Patrick Wilson és Yahya Abdul-Mateen II mellett Amber Heard is visszatér a folytatásban, amely a DC Extended Universe 15. és egyben utolsó része. A színésznő egyik képviselője már tavaly nyáron úgy fogalmazott, hogy a pletyka, miszerint Amber Heardöt ki fogják vágni a filmből „pontatlan, érzéketlen és kissé őrült”.

De miért vágták volna ki?

Minden ott kezdődött, hogy a 37 éves Amber Heard és az 59 éves Johnny Depp bántalmazó kapcsolata tavaly a bíróságig jutott, kiteregetve az összes szennyesüket a nyilvánosság előtt. A köztük zajló rágalmazási per tárgyalásai 2022 tavaszán zajlottak, mindeközben a médiát napról napra ellepték a színészek ellentmondásos vádaskodásának borzalmas részletei. De mégis hogy jutottak idáig?

Hogyan jutott Johnny Depp és Amber Heard bántalmazó kapcsolata a bíróságig?

Hogyan jutott Johnny Depp és Amber Heard bántalmazó kapcsolata a bíróságig?

Amber Heard és Johnny Depp először 2009-ben találkoztak a Rumnapló forgatásán, majd 2012-ben léptek romantikus kapcsolatba. 2014-ben eljegyezték egymást, 2015-ben pedig összeházasodtak, Amber Heard azonban 2016-ban mindössze 15 hónap után beadta a válókeresetet és távolságtartási végzést kért, azt állítva, hogy exférje bántalmazta őt. Johnny Depp tagadta a vádakat, és végül peren kívüli megegyezésre jutottak.

Kapcsolatunk intenzíven szenvedélyes és időnként ingatag volt, de mindig szerelem kötötte össze. Egyik fél sem vádolt hamisan anyagi haszonszerzés céljából, valamint soha nem állt szándékában fizikai vagy érzelmi bántalmazás.

– olvashattuk az általuk kiadott közös nyilatkozatot.

Amber Heard és Johnny Depp mindössze 15 hónapig voltak házasok
Fotó: Jason Merritt/Getty Images

2017-ben lezárult a válóper, 2018-ban azonban a színésznő írt egy közleményt a Washington Post számára a nők elleni és családon belüli erőszakról, amelyben áldozatnak nevezte magát. 2019-ben Johnny Depp beperelte exfeleségét rágalmazásért, hiszen miután „asszonyverőnek” titulálták, le kellett mondania szerepéről a Legendás állatok, illetve A Karib-tenger kalózai filmsorozatokban egyaránt. Amber Heard ellenpert indított, a tárgyalásokat és a 15 milliós kártérítést azonban Johnny Depp nyerte.

Bár sokan arra számítottak, sőt petíciót is indítottak annak érdekében, hogy a történtek után Amber Heard ne térjen vissza az Aquaman folytatásában, a színésznő a per során azt vallotta, hogy nagyon keményen küzdött azért, hogy bent maradhasson a második részben. Elmondása szerint Mera képernyőidejét jelentősen megnyirbálták, ezt azonban a stúdió „a közte és Jason Momoa közötti kémia hiányával” indokolta.

Az Aquaman és az Elveszett Királyság debütálása 2023. december 20-án várható.

Ha te sem tudsz elszakadni a képernyőtől:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

A Szex és New York Samanthája 69 évesen házasodott újra, ő Kim Cattrall 15 évvel fiatalabb férje

A Szex és New York Samanthája 69 évesen házasodott újra, ő Kim Cattrall 15 évvel fiatalabb férje

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)