A történelem 5 legbizarrabb amnéziás esete

2021.március.21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindannyiunkkal előfordult már, hogy nem emlékeztünk, hová tettük a kulcscsomónkat, elfeledkeztünk egy megbeszélésről vagy épp elmulasztottuk befizetni a határidős számlákat. De vajon milyen lenne, ha egy reggel felkelnél, és a neveden kívül semmire sem emlékeznél az elmúlt 10 évedből?

A történelem 5 legbizarrabb amnéziás esete
Fotó: Gettyimages.com

Összeállításunkban most öt bizarr – a való életben is megtörtént – amnéziás esetet mutatunk be.

Ansel Bourne

A Rhode Island-i evangélikus lelkész, Ansel Bourne eredetileg a nővérét indult meglátogatni 1887. január 17-én, de végül Pennsylvania állam egyik kisvárosába érkezett meg, és az összes megtakarítása nála volt. Itt aztán Albert J. Brown néven új életet kezdett, és nyitott egy kisboltot. Teltek a hetek, március 15-én azonban felkelt, és teljesen ismeretlen volt számára új környezete: nem értette, mit keres ott, és miért nevezik a helyiek Albert J. Brown-nak – mint kiderült, a férfinek semmilyen emléke nem volt az ott eltöltött 2 hónapról. Miután az összezavarodott Bourne hazatért, szakemberekhez fordult, az orvosi vizsgálatok pedig kimutatták, hogy disszociatív fugában szenved. Ilyenkor a beteg képtelen a személyes múltjának felidézésére, ezért részben vagy teljesen új személyazonosságot vesz fel.

Ansel Bourne története az első olyan amnéziás esetek közé tartozik, melyről feljegyzés is készült.

Michael Boatwright

2013 februárjában eszméletlenül fekvő férfit találtak egy Palm Springs-i motelszobában, akiről később kiderült, hogy az eredeti neve Michael Boatwright, jelenleg 61 éves, Floridában él, és a haditengerészet veteránja. Napokkal később, amikor magához tért egy helyi kórházban, semmire sem emlékezett korábbi életéből, amerikai származása ellenére nem tudott angolul megszólalni, kizárólag svédül beszélt, és emlékei szerint Johan Ek-nek hívták. Ápolóinak sikerült felvenni a kapcsolatot a nővérével, aki beszámolt Michael kalandos és hányatott sorsáról, többek között az Ázsiában angoltanárként töltött éveiről és viharos válásáról. Elmondta, hogy öccse egy állásajánlat miatt érkezett Palm Springs-be, miután érvénytelen vízuma miatt el kellett hagynia Kínát. Mivel Michael továbbra is csak svédül tudott kommunikálni, kezelőorvosai Svédországba helyezték át, ahol teniszedzőként élte mindennapjait. Orvosai szerint Boatwright – akárcsak Bourne – disszociatív fugával küzdött, azonban életének korábbi szakaszai között egyetlen svéd vonatkozást sem találtak, ami még megmagyarázhatatlanabbá tette az esetet.

Naomi Jacobs

A 32 éves Naomi Jacobs 2008-ban egy reggel úgy kelt fel, hogy meg volt győződve arról, ő még mindig 15 éves, és semmire nem emlékezett az elmúlt 17 évből. Habár nem ismerte fel 10 éves kisfiát és az otthonát, egyes telefonszámok eszébe jutottak, illetve az autóvezetés sem jelentett számára nehézséget. Jacobs végül az aprólékosan megírt naplóinak segítségével tudta felidézni – tragikus – életének homályos történéseit: többek között így szerzett tudomást egykori drogfüggőségéről, vagy épp bántalmazó párkapcsolatáról. Emlékei aztán lassan visszatértek, szürreális tapasztalatairól pedig 2015-ben könyvet is írt.

Anthelme Mangin

1918 februárjában egy zavartan bolyongó francia katonát találtak Lyon egyik vasútállomásán. Anthelme Manginként mutatkozott be, igazolvány azonban nem volt nála, és semmi más emléke nem volt, így azt sem tudta megmondani, hogyan került a peronra. A férfit éveken keresztül egyik intézményből a másikba helyezték át, de sehol sem tudták kideríteni az orvosok, ki ő valójában. Az újságokban megjelent portréját látva több mint háromszáz család jelezte, hogy ismerik a férfit, de Anthelme egyik rokonára sem emlékezett, így senki sem volt ismerős számára. 1930-ban azonban jelentkezett egy újabb család, segítségükkel pedig sikerült beazonosítani a férfit: az igazi neve Octave Monjoin volt, az első világháború előtt pincérként dolgozott, a frontról azonban sosem tért haza. Később kiderült, hogy a katona 1914-ben megsebesült, majd hadifogságba esett, ahonnan három és fél év után küldték vissza Franciaországba – így kerülhetett a pályaudvarra. Feltehetően a férfi amnéziáját a háborúban szerzett traumatikus élmények okozták.

Michelle Philpots

Az angol Michelle Philpots 1985-ben, majd 1990-ben is motorbalesetet szenvedett, és mindkét alkalommal súlyos fejsérüléssel került kórházba. A nőt később epilepsziával diagnosztizálták, 1994-ben pedig megállapították az orvosok, hogy a balesetek következtében már egyáltalán nem képes új emlékeket gyűjteni. Az utóbbi évtizedekben az anterográd amnéziával küzdő Philpots minden aznap szerzett emléke kitörlődik este, másnap reggel pedig abban a hitben ébred, hogy még mindig 1994-ben él. Férje minden reggel egy fotóalbum segítségével idézi fel számára az együtt szerzett emlékeiket, éppen úgy, ahogy Adam Sandler karaktere az 50 első randi című filmben, melynek történetét Philpots esete inspirálta.

Ha kíváncsi vagy, hogyan birkózik meg a mindennapok kihívásaival egy kivételes tehetségű orvos, miután életének 12 éve kitörlődött emlékezetből, kapcsolj az AXN-re március 25-én, és kövesd A Doki — Egy új esély első évadának epizódjait minden csütörtökön 21 órától dupla részekkel!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Az 54 éves Cate Blanchett istennőként tündököl a Vogue címlapján

Az 54 éves Cate Blanchett istennőként tündököl a Vogue címlapján

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője