Amy Winehouse 17 éve felvett dala került elő

Amy Winehouse
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Szakértő figyelmeztet: Milliókat bukhatsz, ha nem figyelsz ezekre a vészjósló jelekre házvásárlásnál

Szakértő figyelmeztet: Milliókat bukhatsz, ha nem figyelsz ezekre a vészjósló jelekre házvásárlásnál

2018. február 28.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szinte hihetetlen, de idén már hét éve, hogy a generációjának egyik legtehetségesebb, legkülönlegesebb énekesnője, Amy Winehouse meghalt.

Igazi ikon volt, aki még most is nagy hatással van dalaival, egész személyiségével, akármennyire is ellentmondásos volt az élete. A megbabonázó hangú énekesnő életműve túl korán szakadt félbe, és korábban a kiadója úgy nyilatkozott, hogy újabb felvételek már nem nagyon várhatóak Amy Winehouse hagyatékából, már több felvételt is megsemmisítettek, egy részüket maga a sztár.

Láttad már? Szívszorító fotók kerültek elő Amy Winehouse-ról

Most azonban a mindössze 17 éves énekesnő egyik első próbálkozása mégis napvilágot látott. Gil Cang zenész tette ki a YouTube-ra az általa és másik két szerző által írt dalt, amit kifejezetten Amynek írtak, akkoriban próbált bejutni a nagyobb kiadókhoz, és néhány dalt felvett promóciós céllal.

A felvétel már többször Cang kezébe akadt Amy Winehouse halála óta, de most végre megosztotta a nagyvilággal, íme 17 évvel ezelőtt, az akkor még ismeretlen, de elképesztően tehetséges 17 éves lány:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)

A tisztaság csak a kezdet: megérkezett a Persil, ami nemcsak a ruhákat újítja meg (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)

Rendszertelen menstruáció 30 felett: mikor normális, mikor nem? (x)