A saját spermáját használta az orvos a nők megtermékenyítéséhez – több mint 90-en testvérek

2022.június.30.

Sikerült a Netflixnek egy igazán gyomorforgató dokumentumfilmmel előrukkolnia. Nem azért, mert véres, vagy a szexuális erőszakot dicsőíti, hanem egyszerűen a valóság az, ami kivágja a biztosítékot az embernél. Az Apánk című dokufilm középpontjában dr. Cline áll, aki éveken át a saját spermájával termékenyítette meg a női pácienseit.

A saját spermáját használta az orvos a nők megtermékenyítéséhez – több mint 90-en testvérek
Fotó: netflix

Jacoba Ballard mindig is kívülállónak érezte magát

Az egész egy fiatal hölggyel kezdődik. Ha ő nincs, akkor dr. Cline tetteit továbbra is homály fedné. Szóval, Jacobának feltűnt, hogy a szülei sötét hajúak és szeműek, és egyedül ő volt a szőke, kék szemű a családban. A szülei elárulták neki: spermadonor segítségével született, ugyanis az apja terméketlen volt. Szeretett volna többet megtudni az esetleges féltestvéreiről, ezért 2014-ben kipróbált egy otthon elvégezhető DNS-tesztet, és akkor érte csak a döbbenet, mikor rájött: hét féltestvére van. Pedig úgy tudta, hogy egy ember maximum két-három alkalommal lehet donor.

Végül addig-addig kutatott, amíg rá nem jött, ki a biológiai apja: dr. Cline. A meddőségi specialista, akihez a nők abban a reményben mentek, hogy segít nekik teherbe esni. Ám álmukban sem gondolták volna, hogy fogja magát az orvosuk, elvonul maszturbálni a szomszéd szobába, és saját spermáját fecskendezi be. Jacoba édesanyja azt hitte, egy orvostanhallgató spermáját kapta meg.

Idővel a 23andME adatbázisnak köszönhetően Jacoba sorra fedezte fel a féltestvéreit. Mindegyikkel felvette a kapcsolatot és kivétel nélkül beavatta őket a történtekbe. Hálátlan feladat felhívni valakit azzal: figyelj már, a féltestvéred vagyok, mert az édesanyád meddőségi orvosa az apánk. Majd beközli az éppen aktuális – hihetetlen számot –, hányan is testvérek. A külső hasonlóságokat le sem tagadhatták volna, és több tekintetben is hasonlónak bizonyultak, még a betegségeik is: mindegyiküknek autoimmun problémája van. A Netflix azzal zárja a sztorit, hogy a film készítésének idején 94 testvért sikerült azonosítani.

5 zenei dokumentumfilm a Netflixen, amit érdemes megnézned

„Ez egy rémálom.”

Mondja Jacoba. Ám a legszomorúbb az, hogy ez egy olyan rémálom, amiből sem fel sem ébredhetnek. Minden túlzás nélkül állítható: emberek, családok életét tette tönkre Cline azzal, hogy engedély nélkül használta megtermékenyítés céljából a spermáját. Képzeld el, rájössz: az édesapád, aki felnevelt, szeretett és törődött veled, akivel kapcsolatban azt hitted, mennyire hasonlítotok, egyszer csak kiderül: nem is ő az apád. Mekkora fájdalom ez egy ember számára?!, Megsemmisül egy biztos, szeretetteljes kép az apjáról, amit harminc vagy akár annál is több éven keresztül őrzött. Egyáltalán, milyen mérhetetlen fájdalom ez egy szülőnek? Idős fejjel kénytelen szembesülni azzal, hogy akiről azt hitte, a saját vére, valójában valaki másnak a gyermeke? Jogosan érezhetik ezek az emberek: meglopták őket. Cline ellopta a gyermeküket vagy éppen az apjukat. Még ha tudták is, hogy donor által fogantak, akkor sem kellemesebb az igazság: egy Istent játszó orvos kérés nélkül termékenyít meg nőket.

Belegondolni is szívszorító. Ott az a rengeteg nő, aki szégyelli és bemocskolva érzi magát, sőt, egyesek kijelentették: olyan mintha megerőszakolták volna őket. Megbíztak egy orvosban(!), hogy egy teljesen kiszolgáltatott állapotban elvégezzen rajtuk egy beavatkozást a gyermek reményében, és évtizedekkel később azzal kell szembesülniük: átverték őket. Akkora lelki seb keletkezett rajtuk, amit nem lehet pár terápiás üléssel begyógyítani, és még a vértfertőzéstől is retteghetnek. Mint kiderült, az érintettek meglehetősen közel élnek egymáshoz. Több szülő is aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, oda kell figyelnie arra, kivel randizik a gyermeke, nehogy egy rokonnal tegye.

De hát egy elhivatott keresztény orvos…

Mondjuk ki az igazat: még mindig bedőlünk látszatnak. Jacoba nyilvánosságra hozta a történteket. Interjúkat adott, sőt, több testvérével együtt az lett az életcéljuk, hogy megbüntessék Cline-t a tetteiért, akit sikeresen bíróság elé is vittek. Ám olyannal szembesültek, amire a legkevésbé számítottak: a dokit védő táborra. Rengeteg páciense, barátja és az egyházi közösségének tagjai is kiálltak mellette. Hiszen a ’70-es, ’80-as években valóságos sztárorvosnak számított, aki sikeres megtermékenyítéseket hajtott végre. Temérdek nő és férfi volt a lekötelezettje, köztük befolyásos személyek is. Mindenki azt hangoztatta: ő egy hitbuzgó, tisztességes, nagy becsben álló orvos, férj és családapa, akire senkinek sem lehet rossz szava. Azok, akik vakon megbíztak benne, kiálltak mellette. Döbbenetes, hogy egyeseket még mindig megvezet a látszat, a státusz és minden józan érv ellenére azt mondják egy ilyen emberre: ártatlan. Nem követett el bűnt. Ugyanis ez a legbicskanyitogatóbb az egészben: felmentették a vádak alól. Az egyetlen dolog, ami halványlila gyógyírt jelentett volna Jacoba és a többiek számára, ha rács mögé dugják a pasast. Egyszerűen jelenleg nincs törvény, ami szabályozna az ilyesfajta bűntettet. Egyedül annyit értek el 2018-ban az anyák és a testvérek, hogy elfogadtattak Indiana államban egy törvényt: a kifogásolható donor általi megtermékenyítést törvénytelennek számít. Tehát, jelen állás szerint, amit tett, nem számít szexuális erőszaknak, sem pedig bűnténynek. Egyedül annyi volt a büntetése, hogy a 2017-ben a nyomozás akadályozása miatt 500 dolláros pénzbüntetést, illetve 365 napos felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Ezzel tulajdonképpen arcul csapták Jacobáékat, és letagadták mindazt, ami velük történt. Miután a törvényekre nem támaszkodhattak, maradt a sajtó, a hírverés, hogy az egész világ megtudja, milyen ember is dr. Cline.

Mégis miért tette ezt dr. Cline?

Azonkívül, hogy lehet ilyen rettenetesen elmaradott jogi rendszer, egy kérdés izgathat még mindenkit: miért csinálta ezt Donald Cline? Mégis, milyen perverz, beteges vágy vezette? Sajnos erre sincs válasz. Maga az orvos sosem szólalt meg ezzel kapcsolatban. A filmben felmerül néhány teória, például egy szélsőséges keresztény csoport tagjaként kötelességének érezte, hogy „sokasodjon”. A Quiverfull-mozgalom – amiről szó esik a sorozatban is –, azt tekinti célnak, hogy minél több gyereket adjon Istennek. Vagy netán egy korábbi bűnét próbálta így jóvá tenni? De felmerült egy olyan elmélet is, hogy egyfajta fajvédelmi programot próbált megvalósítani, mivel kizárólag csak fehérbőrű nőket ejtett teherbe. Maga Jacoba is megjegyezte: meglehetősen árja kinézete van. Ezek csak elméletek, egyikre sincs bizonyíték. Ám ettől függetlenül nincs mentség a tettére. Visszaélt a hatalmával, az emberek bizalmával.

Végre: Netflix dokumentumfilm készült Jennifer Lopezről!

Na, de mit szólt egyáltalán mindehhez dr. Cline? Igazából semmit, és tagadja tettét. A sorozatban bemutatott hangfelvételeket, és videókat nézve egyértelműen az látszik: ez a férfi teljesen érzéketlen. Egyáltalán nem izgatják a gyerekei, nulla jelét mutatja a szeretetnek vagy éppen a megbánásnak. Abszolút rideg és közömbös. Mindössze annyit tudni róla, hogy a 2009-ben visszavonult, de továbbra is megbecsült státuszban él Indianapolisban.

Jacoba, és a többiek világa romba dőlt. Már nem tudnak úgy nézni az emberekre, mint régen. Erőszakkal kirángatták őket az idillből, és azóta, ha rápillantanak valakire az utcán, az jut eszükbe: akár ő is lehet a testvérem.

Nézz bele itt:

Szerző: Wadolowski-Balogh Orsolya

Ez is érdekelhet

Íme Kylie Jenner milliókat érő születésnapi ajándékai

Íme Kylie Jenner milliókat érő születésnapi ajándékai

Monitor

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

Szépséghírek

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját