Ariana Grande mer nagyot álmodni!

Már rengeteg mindent elért, de mégis hatalmas ambíciói vannak, és egyáltalán nem hagyja, hogy kihunyjon benne a szenvedély. Most éppen a beautybirodalmának alapjait tette le.

Ariana Grande mer nagyot álmodni!
Ariana Grande mer nagyot álmodni!

Feltehetek egy igazán fontos kérdést?” – ezzel kezdi a beszélgetést Ariana Grande. Mindenkinek felteszi ezt a kérdést, aminek a kiválóságát az is bizonyítja szerinte, hogy az emberek előbb kezdenek válaszolni rá, minthogy befejezné a mondatot.

Szinte sokkoló, hogy micsoda erő van a hangjában. Amikor 2015-ben fellépett a Fehér Házban Obama meghívására, és Whitney Houston I Have Nothing című dalának első hangjai felcsendültek, a közönség kissé bizalmatlanul szisszent fel, hogy ez a pici lány képes lesz-e a nagy ikon dalát méltóképpen előadni, de mire véget ért a szám, a jelenlévő soullegenda, Patti LaBelle is álló ovációval ünnepelte Arianát.

Eddig mind a hat albuma platinalemez lett (Amerikában az egymillió eladott példány után használható az elnevezés – a szerk.), kivéve a Dangerous Woman címűt, amely dupla platinalemez minősítést kapott. A nemzetközi zeneipari szereplők érdekeit védő szervezet, az IFPI az elmúlt évtized legjobb tíz előadója közé választotta, ahol megelőzi például Justin Biebert is. A Spotify szerint pedig ő az elmúlt tíz év legtöbbet hallgatott női előadója.

De vissza Ariana kérdésére: „Ha egy leves volnál, milyen leves lennél?”. Természetesen ő rögtön meg is válaszolja a saját kérdését: „Nem tudok dönteni, vagy miszo lennék, vagy vajas sütőtökkrémleves.

ÚJ UTAKRA LÉP

Az elmúlt időszakban szünetet tartott, a stúdiózást is hanyagolta átmenetileg, azért, hogy legyen ideje „felfedezni a történetmesélés új verzióit”. Színészetet tanul az egyik legfelkapottabb coachtól, aki vezető színésznőkkel dolgozik együtt, és úgy tűnik, hogy jól végzi a dolgát Arianával is; az elmúlt év végének egyik legsikeresebb filmjében a Ne nézz fel!-ben immár nagyobb szerepben láthattuk Leonardo DiCaprio, Jennifer Lawrence, Meryl Streep és Cate Blanchett oldalán. Közben a The Voice televíziós tehetségkutató zsűrijébe is beült, ahol a jövő hangjainak a mentoraként is kipróbálhatja magát.

Az új idők kihívásai is megtalálják, így történt, hogy nemrég a Fortnite online játék digitális birodalmában adott élő koncertet. A legújabb pedig, hogy saját sminktermékeket dobott piacra, aminek szűkkörű tesztelői között Ariana édesanyja, a táncosai és tizenöt legközelebbi barátja mellett én is ott lehettem. „Az elmúlt két évben teszterekkel és mintákkal a táskámban jártam, és annyira nehéz volt tartani a titkot, amikor például azt hallottam, hogy »ó, drágám, annyira imádom a highlightered, milyen márka?«. Én meg eljátszottam, hogy hirtelen nem is emlékszem, és persze leizzadtam a füllentés miatt” – emlékszik vissza Ariana a tervezési szakaszra.

A dolog úgy indult, hogy két évvel ezelőtt találkozott a Forma Brands szépségápolási fejlesztőivel, ami a nagyon sikeres Morphe sminkmárkából született. A Forma együttműködik például a Tiktok-sztár D’Amelio testvérekkel is. Alex Alston, a Forma márkákért felelős igazgatója arra emlékszik az első találkozásból, hogy Ariana Grande elképesztően felkészülten érkezett. Rengeteg inspirációt jelentő forrást hozott: Revlon kozmetikai oktatómagazinokat az ötvenes-hatvanas évekből, legendás űrharcos képregénysztárok képeit, holdbéli tájak fotóit és egy ezüst díszpárnát is, mindezek a saját sminktermékeinek ötletanyagát jelentették.

Talán nem csoda, hogy a márkája neve az álomhoz, az álomállapothoz kapcsolódik, ugyanis saját termékei R.E.M. néven jelennek meg. A Sweetener albumon szerepel ugyanezzel a címmel egy szám, amelyet Pharrell Williams eredetileg Beyoncénak írt, de aztán Arianéhoz került a dal, aki beleírta azt a sort a dalba, hogy „te olyan vagy nekem, mint egy álom”.

ÁLOMSMINKEK KÉSZÜLNEK

A R.E.M. kapcsán a legfelkapottabb utcai márkákhoz hasonlóan abban gondolkodik, hogy az újdonságokat dropok formájában teszik elérhetővé. Az egész termékpaletta nem jelenik meg egyszerre, lépésenként fognak haladni. Az első drop a szemre összpontosít, hiszen „a fő kapunk az álmainkhoz, az érzelmeinkhez” – fejti ki Ariana. „A szemünk a legfőbb történetmesélő, és kommunikációs forrás, amivel gyakran több érzelmet tudunk megfogalmazni, mint szavakkal” – folytatja. Precíz tusfilcek, matt és ködszerűen ragyogó folyékony szemfestékek, és egy szempillaspirál – ezek az első kozmetikumok, amelyekkel debütált a márka. És persze azért nem maradhatnak el a rúzsok sem, amelyek vajszerű érzetet keltenek az ajkakon, szinte bizsergető érzés felvinni, akárcsak a Lip Venom rúzsnál. És amikor ezt említem Arianának, felkiált: „Igen, hát az volt a referencia, azt az érzést akartuk elérni!”.

Ariana tényleg az álmait valósítja meg az R.E.M.-mel, és zavarja-e, hogy sok énekesnő van jelen a szépségpiacon saját sminkmárkával? „Sokat gondolkodtam azon, hogy érdemes-e felugrani erre a vonatra. Én is viselem más énekesnők termékeit, ahogy a zenéjüket is hallgatom. Nem fogom azt mondani, hogy túl sok női előadó van. Rajongója vagyok sok pályatársamnak, akik jelen vannak a szépségiparban is, ez csak a történetmesélés egy másik formája. Szerintem ahogy zenéből, úgy sminkből sem lehet soha túl sok!” – fejti ki ezzel kapcsolatban.

FIÚKTÓL LESTE EL A TRÜKKÖKET

Ariana számára az elsődleges inspirációs forrás a sminkek terén természetesen az édesanyja: „Joan Grande nem lenne Joan Grande egy igazán látványos ébenfekete tusvonal nélkül” mondja az anyukájáról. Tőle leste el, hogy milyen fontos üzenet tud lenni, ha valakinek felismerhető a stílusa, amit a sminkjével is képvisel.

Ugyanakkor Ariana elsősorban férfiaktól leste el a sminkelés fortélyait. A Nickelodeon csatornánál, ahol először rekfletorfénybe került a V, mint Viktória sorozat szereplőjeként, mindig férfiak sminkelték. Aztán amikor már önálló szólókarrierbe kezdett, akkor eleinte gyakran lépett fel drag-bárokban, ahol az öltözőkben sokat ellesett a fantasztikusan sminkelő drag queenektől, akik egyrészt a kísérletezés szabadságával ajándékozták meg, másrészt megtanították, hogy ne féljen a feltűnő megoldásoktól. Sminkmárkájában ezeket a tapasztalatokat és az ikonjaitól ellesett trükköket is szeretné továbbadni.

Ariana Grande 28 évesen valódi szupersztárnak számít, de most elindult egy olyan úton, ahol csak a legnagyobbak tudtak eddig sikeresen haladni, de benne megvan minden adottság, hogy olyan birodalmat építsen, mint Rihanna, Beyoncé vagy éppen Jennifer Lopez.

Ezek Ariana Grande legikonikusabb videoklipjei

A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es márciusi lapszámában jelent meg.

Fotó: Zoey Grossman

Szöveg: Brennan Kilbane

Stylist: Arianne Phillips

Smink: Ash K Holm

Haj: Evanie Frausto

Manikűr: Thuy Nguyen

Ez is érdekelhet

Mi a hatása az ezer éve nem látott bolygóegyüttállásnak az életedre?

Mi a hatása az ezer éve nem látott bolygóegyüttállásnak az életedre?

G-Szex

6 szex utáni szokás, ami még közelebb hoz a párodhoz

6 szex utáni szokás, ami még közelebb hoz a párodhoz

Szépséghírek

Így lehet tökéletes a frufrud a hajtípusodnak megfelelően

Így lehet tökéletes a frufrud a hajtípusodnak megfelelően