Minden, amit tudnod kell Az ördög Pradát visel második részéről: izgalmasabb lesz, mint várnád
A rajongók álma végre valóra válik: folytatást kap a 2006-os kultfilm, Az ördög Pradát visel. A hírek szerint a második rész még izgalmasabb lesz, mint vártuk – és már az is kiderült, kik térhetnek vissza a jól ismert karakterek közül!
Ezeket láttad már?
A 2000-es évek egyik legikonikusabb filmje kétségkívül Az ördög Pradát visel volt, amely egy fiatal újságírónő, Andy Sachs történetét mesélte el, aki munkát kap a divatvilág rettegett nagyasszonya, Miranda Priestly asszisztenseként. A film nemcsak Anne Hathaway karrierjében hozott nagy áttörést, de Meryl Streep is emlékezeteset alakított a félelmetes, mégis karizmatikus főszerkesztő szerepében. Most, közel két évtizeddel később, valóban készül a második rész – és már az is kiderült, hogy milyen irányt vesz a történet.
Már hivatalos: érkezik a folytatás
Bár már 2006 óta beszélnek egy esetleges folytatásról, eddig nem sok konkrétum látott napvilágot a projektről. Most azonban a Disney hivatalosan is megerősítette, hogy készül Az ördög Pradát visel 2, méghozzá az eredeti forgatókönyvíró, Aline Brosh McKenna és a producer, Wendy Finnerman közreműködésével. Ez már önmagában is biztató jel, de a rajongók számára még ennél is jobb hír, hogy két nagyágyú is visszatérhet a szereplőgárdába.
Bár hivatalos megerősítés még nincs, a hírek szerint Meryl Streep és Emily Blunt is újra eljátsszák majd ikonikus szerepeiket: Miranda Priestlyt és Emily Charltont. A történet szerint Miranda divatmagazinja válságba kerül, és segítséget kér korábbi asszisztensétől, aki azóta sikeres reklámszakemberré vált. Ez a cselekményszál rengeteg humoros és érzelmes pillanatot ígér, hiszen Miranda karaktere új kihívásokkal néz szembe a digitális korszakban, miközben Emily is más szerepben tűnik fel – már nem alárendeltként, hanem egyenrangú partnerként lép színre.
Mi lesz Andyvel?
A legnagyobb kérdés persze az, hogy Anne Hathaway visszatér-e Andy szerepében. A színésznő korábban ellentmondásosan nyilatkozott: egyszer úgy fogalmazott, hogy szereti a karaktert, de már túllépett rajta. Ugyanakkor azt is elárulta, hogy egy új karrierfázisban talán szívesen visszatérne a gyökereihez. Egyelőre tehát nem tudni, hogy Andy karaktere feltűnik-e a második részben, de a rajongók nagyon reménykednek benne.
Dobj el mindent! Jön Az ördög Pradát visel folytatása, egy dolog miatt mégis csalódottak a rajongók
Stanley Tucci, aki Nigel szerepében nyújtott zseniális alakítást, szintén megszólalt a folytatással kapcsolatban. Azt nyilatkozta: „Tudom, hogy dolgoznak rajta”, és bár konkrétumot nem árult el, optimista a projekt jövőjét tekintve. Sokan abban bíznak, hogy Nigel is újra a csapat része lesz, hiszen karaktere színt vitt a az alkotásba, és fontos része volt az eredeti történetnek.
Más vizekre eveznek
Érdekesség, hogy a folytatás várhatóan nem Lauren Weisberger regénysorozatát követi. Az első könyv után megjelent a Revenge Wears Prada: The Devil Returns, illetve a When Life Gives You LuLuLemons, amely főként Emilyre fókuszált. A film más irányt vesz, de a cím akár követheti a könyvét – hiszen a Revenge Wears Prada: The Devil Returns (A bosszú Pradát visel – Az ördög visszatér) tökéletes címválasztás lehetne a második részhez.
Új kihívások jönnek
A második részben Miranda Priestly azzal küzd, hogyan menthetné meg magazinját a hanyatlástól – ez pedig lehetőséget ad a modern médiáról, a nyomtatott sajtó válságáról és az alkalmazkodás nehézségeiről szóló társadalomkritikára is. A karakterek érettebbek, más pozícióban vannak, és ez új dinamikákat hozhat a képernyőre. Miranda visszatérése pedig akár egy karakterfejlődés története is lehet: a kemény, határozott főszerkesztő talán megtanul másfajta módon kapcsolódni a világhoz.
Rajongói álom válhat valóra
Bár a bemutató időpontját egyelőre homály fedi, és Anne Hathaway visszatérése is kétséges, az már most látszik, hogy a folytatás nem pusztán a nosztalgiára épít, hanem új perspektívát kínál a régi karakterekre. Ha minden a tervek szerint alakul, Az ördög Pradát visel 2 méltó utódja lehet az első résznek – talán egy még izgalmasabb, érettebb és aktuálisabb kiadásban!
Forrás: screenrant.com
