Az új Szex és New York forgatásán jártunk és izgalmas infókat hoztunk!

2021.november.10.

New Yorkban a világjárvány alatt sem áll meg teljesen az élet. Bár a város, ami állítólag sohasem alszik, a turisták megfogyatkozása miatt most valamennyire relax módra kapcsolt, a filmforgatások így is tovább pörögnek, sőt, némelyik a pandémiát a sztori fontos részévé is teszi. Ilyen az And Just Like That is.

„A pandémia hatása New York City-re feltétlenül része lesz a sztorinak, mert ezek a szereplők ebben a városban élnek. Mint ahogy az is, ahogyan ezeknek a szereplőknek a baráti kapcsolatai megváltoznak ettől a helyzettől” - árulta el a Vanity Fairnek Sarah Jessica Parker, aki egyben a történet írója is.

Néhány napvilágot látott fotóból arra következtethetünk, hogy az egyik epizódban Carrie is gumikesztyűben és egy kockás rózsaszín otthonkában indul majd útra.

Fotó: Profimedia

Nem túl régen az And Just Like That (a Szex és New York sorozat utódja) forgatásán jártam az Upper East Side-on, ahol most kivételesen nem várták rajongók hadai Sarah Jessica Parkert és a többi szereplőt. A fekete vászonnal fedett ablakok, a kihelyezett stábcetlik és a parkolást tiltó táblák, a stábkamionok mind arra engedtek következtetni, hogy a helyszínen forgatnak.

Egyelőre még megtippelni sem lehet, hogy a sorozat melyik epizódjának forgatásába csöppentem, viszont az egyik belső helyszín egészen biztosan a Manhattan School of Music lesz (előző nap egy kinti helyszínen, a Grant’s tomb lépcsőjénél forgatott a stáb), amiben Sarah Jessica Parker (Carrie), Nicole Ari Parker (Lisa Todd Wexley), Christopher Jackson, Cynthia Nixon (Miranda), Kristin Davis (Charlotte) és Mario Cantone (Anthony Marantino) egészen biztosan szerepelnek. Charlotte, Carrie és Miranda is feltűnik majd ebben a részben. Samantha távollétére pedig már az egész sorozat esetében számoltunk. Az IMBD információi szerint az HBO MAX összesen tíz új epizódot tervez. Időközben több változással is számolniuk kell sajnos a rajongóknak. Az egyik Willie Garson (Stanford) halála, a másik pedig Samantha távolléte.

A sorozat eredeti címét éppen Kim Catrall (Samantha) miatt kellett megváltoztatni, aki egy korábbi konfliktus miatt semmiképpen sem kívánt részt venni az újabb évadban. Az 1998-tól 2014-ig forgó sorozat talán sokunk kedvence, ám kétségtelen, hogy az idő eltelt és a 7 kimaradt évet valahogy új kontextusba kell helyezni. Talán éppen ezért az új cím sem árt majd meg a sorozatnak.

Az ötvenhat éves Sarah Jessica Parker szinte mit sem változott, a decemberi Vogue USA címlapjáról mosolyog ránk. Ugyanolyan energiával, mint a Szex és New York legelső forgatásainak jelenetében.

Bár a hírekből eddig nem derült ki, hogy Samantha karakterét ki játssza majd, annyi biztos, hogy a történet szerint Samantha nem lesz halott. A sorozat hivatalos Instagram oldalának posztjai pedig arra engednek következtetni, hogy Big (Chris Noth) és Carrie viszonya ugyanolyan zavaros lesz, mint volt, de Jack Berger (Ron Livingston) és Aidan Shaw (John Corbett) is visszatér majd állítólag. Nagy kérdés, hogy Big és Carrie ikonikus románca mekkora szerepet kaphat majd így az új évadban. Carrie összes szerelme közül ezidáig csak Alexandr Petrovsky (Mihail Baryshnikov) nem tűnt fel a forgatásokon.

Az is biztos, hogy Carrie a Music School jelenetben egy nyomott virágmintás zöld inget és egy lazac színű kosztümöt is viselni fog. Legalábbis az asszisztense kezében lévő aznapi szett erről árulkodik.

Az And Just Like That ruháinak egyébként egy saját Instagram oldala is van, ami az @andjustlikethatcostumes Insta oldalon követhető.

A sorozatban a megszokott arcok mellett új szereplők is feltűnnek majd. Charlotte lányai: Lili (Cathy Ang) és Rose (Alexa Swinton), illetve Miranda fia, Brady (Niall Cunningham). Szintén új karaktert alakít Leroy McClain, aki majd az egyelőre még ismeretlen Andre Rashad Wallace-t, Nicole Ari Parker pedig Lisa Todd Wexley-t játssza. Nagy kérdés, hogy Stanford Blatch karakterével mi történik majd a sorozatban.

A színész Willie Garson ugyanis még a forgatás munkálatainak időszakában, szeptember végén halt meg váratlanul. Az új sorozattal kapcsolatos sok-sok kérdésünkre decemberben mindenképpen választ kapunk.

Szerző: Egri Petra

Ez is érdekelhet

A kielégítő szex 10 alapszabálya

A kielégítő szex 10 alapszabálya

Monitor

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

20 sztár, akikről el is felejtetted, hogy szerepelnek a Jóbarátokban

Szépséghírek

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját

Így néz ki Jennifer Lopez smink nélkül: bemutatta a reggeli bőrápolási rutinját