Az utóbbi idők legnépesebb báljára készülnek július 27-én, Balatonfüreden

2019. július 9.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Közel hétszáz vendéggel az utóbbi idők legnépesebb báljára készülnek július 27-én, Balatonfüreden, - ezzel is megidézve a korabeli bálok hangulatát.

A hagyományok és a társasági program fényének megőrzése mellett mindannyiunk eseményévé kezd átalakulni a bál. Tágítják a határokat, ezúttal az Anna Grand Hotel díszes termei és patinás udvara mellett a Gyógy tér is várja a vendégeket.
A korabeli Anna-bálokon nem volt ritka az ezernél több bálozó sem, akik élettel, vidám nyüzsgéssel töltötték meg az estét. A 194. Anna-bál átalakítása, a gyönyörű, reformkori miliő bevonása, a közkedvelt utcabál, újra megidézheti a könnyed, színes, nyári estéket, a báli forgatagot, persze modern keretek között.

Terített, tízfős asztalokat helyeznek ki a Kossuth-forrás elé. Az itt helyet foglalók háromfogásos, svédasztalos vacsorát, a hölgyek herendi porcelán szívet kapnak. A bál egyes helyszínei között természetesen szabad lesz az átjárás. A hagyományos báli-belépők illetve a néhány éve bevezetett, népszerű sétáló jegyek mellett így idén egy újabb lehetőséggel bővül a bál kínálata.

A bál területét élő sövény keretezi majd a Horváth ház felől, a Gyógy-téren illetve a Blaha utcában egy-egy óriás kivetítőn is figyelemmel lehet kísérni a báli eseményeket. A Blaha utcában ezúttal is lesz utcabál, és megrendezik a hagyományos kísérő programokat is.

Az ország egyik legrégebbi társadalmi eseményére a négyfogásos exkluzív báli vacsorát tartalmazó hagyományos belépő 80 ezer forinttért kapható. A Gyógy-téri asztaloknál 55 ezer forintért lehet helyet foglalni, itt háromfogásos svédasztalos vacsora várja a vendégeket. Az ülőhellyel nem járó sétálójegyek továbbra is 25 ezer forintba kerülnek.

Mindegyik jegytípus tartalmazza a welcome drinket és a báli programokon való részvételt. Idén is minden hölgy sorszámozott herendi porcelánszívet kap ajándékba.

Évek óta nagy az érdeklődés a bál iránt, május végére rendre elfogynak a belépők, érdemes tehát minél előbb megrendelni azokat.
Jegyek csak online igényelhetők a bál honlapján.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

„A munkahelyi zaklatás a csendben, a kétértelműségben és a jogfosztottságban virágzik” - szakértő segít a felismerésében és a kezelésében

„A munkahelyi zaklatás a csendben, a kétértelműségben és a jogfosztottságban virágzik” - szakértő segít a felismerésében és a kezelésében

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)

Igaz vagy hamis: Lássuk, 6 állításból hányat tudsz helyesen a hüvelyszárazságról! (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

Tévhitek és tudnivalók a Candidáról, amiket még nem mertél megkérdezni (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)