A minden nehézséget legyőző kapcsolatokról szól B. Nagy Réka új dala

2021. április 16.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

B. Nagy Réka a Miskovits Marcival közösen kiadott ’Harcolok’ után ismét egy nagyon személyes és őszinte dallal jelentkezik. Az Ölelj című szerzeményt a vőlegényével való kapcsolata ihlette meg, mely a nehézségek ellenére erős maradt.

Réka és párja múlt év végén költöztek új otthonukba, amíg ment az ügyintézés és a rendezkedés, addig fel sem tűnt nekik, hogy milyen nehéz időszakot sikerül most lezárniuk. Elképesztően büszkék rá, hogy mennyi problémát sikerült együtt legyűrniük.

Mivel szilveszterkor végre volt egy kis ideje lelassulni, megpróbálta kiírni magából ezt az érzést. „Dallá akartam formálni a gondolataimat, mivel iszonyúan hálás vagyok ezért a helyzetért és persze Dávidért” – mesélte. „A szám két olyan emberről szól, akik számtalan nehézségen keresztülmentek, de mindezek ellenére végig megmaradtak egymás támaszainak.” Réka úgy érzi, az ő kapcsolata éppen ilyen vőlegényével. Ez a tiszta, feltétel nélküli szeretet ihlette a dalt és az hozzá készült videót is.

A klipet Laudon Andi és B. Nagy Réka rendezték, a felvételeket pedig mindössze egyetlen nap alatt rögzítették a vlogger, énekes lakásában. Mivel Rékát a Youtube-csatornája által ismerte meg a közönsége 4 évvel ezelőtt, így videó egyes jeleneteit is ’vlogszerűen’ komponálták bele a kész anyagba. Ezeken a képkockákon Réka Dáviddal szerepel és bemutatják egy napjukat, melyből kiderül, milyen idilli, bensőséges a közös életük. Külön öröm volt, hogy a négy kiskutyájuk is szerepet kaphatott a videóban.

A felvételeken nem véletlenül dominál a kék és a narancssárga szín, hiszen míg az előbbi a biztonságot, az utóbbi az életvidámságot jelenti: Réka ezzel is szeretné megerősíteni a felvétel üzenetét. A dalszöveget Réka írta, a zenét pedig Johnny K Palmer és Kosztyu János jegyzi vele együtt.

Nézd meg itt:

A klip mellett új kollekcióval is jelentkezik az énekesnő: a pólókra, táskákra és bögrékre egyik kedvenc tetoválása, egy felhők felett szálló hőlégballon került.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 dolog, amit minden munkavállalónak el kell sajátítania, ha 2026-ban is szeretne dolgozni

5 dolog, amit minden munkavállalónak el kell sajátítania, ha 2026-ban is szeretne dolgozni

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)