Blake Lively 8 évvel a Pletykafészek vége után elmondta, mit gondol Gossip Girl kilétéről

2020.október.27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Gossip Girl egyike azoknak a sorozatoknak, amelyeket bármikor újra tudunk nézni, de valahogy a kényszer-otthonmaradás még jobban megkívánta, hogy olyan sorozatokat nézzünk, amiktől garantáltan jobban érezzük magunkat, és az egyik legikonikusabb New York-i sorozat pont ilyen. Mindig újra és újra visszatérünk rá, idézünk belőle, a divat egyszerűen örökérvényű benne, és alapvetően a popkultúra egyik szerves részévé vált rögtön indulása után. Azonban még mindig sokan ki vannak borulva a végétől, bár sok mindenre magyarázatot ad a Gossip Girl kiléte, ugyanakkor illogikátlanságokat, megmagyarázhatatlan szakadékokat is eredményez a történetben.

Vigyázat, mert spoiler következik!!!

A sorozat írói egészen az utolsó szezonokig nem tudták ki legyen végül a titokzatos blogger, aki mindenkit szemmel tart, Nate jó ötletnek tűnt, hiszen soha nem küldött be egyetlen fülest sem Gossip Girlnek, és miután a nézők nagy része Ericre gyanakodott (aki az írók szerint is esélyes volt), változtatni kellett a stratégián, azonban mégsem Nate-re esett a választás végül, hanem Dan Humphrey-ra. Igen, tudjuk, még mindig nagy sokk.

Azonban nemcsak nekünk hihetetlen, Blake Lively is úgy tűnik nem tudta még továbbtenni magát a végkifejleten, és egy Instaram Storyban fejezte ki a véleményét Gossip Girl kilétéről.

"Te vagy meglepődve, képzeld el, hogy érezték magukat az írók".

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: Az Ikrek húzza meg a határait, a Skorpió anyagi elismerésre számíthat - április 19.

Napi horoszkóp: Az Ikrek húzza meg a határait, a Skorpió anyagi elismerésre számíthat - április 19.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője