Csupa Girl Power a HolyChicks új dala

2021. március 8.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Könnyed és felemelő szerzeménnyel jelentkezik Magyarország egyik legmenőbb csajbandája. A négyes legújabb dalával mindenki fellélegezhet egy kicsit, hiszen nem titok, hogy a szerzeménnyel a lányok már a nyitás pillanatába repítenek minket.

„A dal lassan egy éve íródott. Sőt a klip nyersanyagát is tavaly forgattuk a már hagyománynak számító nyári alkotótáborunkban, Sukorón és környékén. A szám eredeti terveink szerint a zenekar pandémia utáni fellélegzés-himnuszának készült, de már nem bírtuk tovább magunkban tartani a végeredményt - áprilisban reméljük mindenki fellélegezhet”- mondta Seprényi Fanni, basszusgitáros.

A zenekar március elején tölti a hatodik évét és ilyenkor rendszerint új dallal és koncerttel jelentkeznek, utóbbi sajnos idén elmarad. A belevaló banda ezúttal nőnapon bizonyítja, hogy egy csajos csapatnak is helye van a zenei térképen. „Lélegezz” című daluk a szabadságot hozza, ahogy a hozzá készült klip is ezt mutatja.

„Jónás Jácint, és Rajnai Gábor képkockái reméljük mindenkiben felelevenítik a szabadság érzését! A gyönyörű felvételek klippé formálásában pedig gitáros hősnőnknek, Lahucsky Krisztinek is óriási szerepe volt”- mesélte Tiszai Vivi, dobos.

A HolyChicks minden tagja feketeöves zenész, 2019-ben jelent meg a lányok bemutatkozó albuma „Ezmáraz” címmel, amin olyan szerzemények kaptak helyet mint a „Szabadon” vagy a „Pillangóhatás”, amivel a Dal 2020-ban egészen az elődöntőig meneteltek. A zenekar minden, csak nem klisé. A sztereotípiával szembemenő formáció egyik különlegessége, hogy a rock and roll életérzést erős női energiák generálják, erre nincs is jobb bizonyíték, mint például a „Lélegezz”.

Nézd meg itt a klipet:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kiderült az igazság Chappell Roan botrányt okozó szettjéről, nem is volt annyira meztelen az énekesnő

Kiderült az igazság Chappell Roan botrányt okozó szettjéről, nem is volt annyira meztelen az énekesnő

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

Személyiségtípusok, akik rosszabbul bírják a feszültséget – vajon te köztük vagy? (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)

Ezért van több alvásra szüksége a nőknek (x)