Dobd fel a falad divatillusztrációkkal: interjú Hajdú Anettel, az Illustri Studio tulajdonosával

2020.november.28.

Hajdú Anett nemrég nyitotta meg kis műterem-galériáját Újlipótvárosban, ahol az általa készített képeket nézhetjük meg és vásárolhatunk is tőle. Az üzletet meglátogatva beszélgettünk Anettel arról, hogy hogyan kezdett divatrajzokat készíteni, mi vezetett az Illustri megnyitásához és eddig mik a tapasztalatai bolttulajdonosként.

Mesélj kicsit magadról, hogy került az illusztrálás az életedbe?

A MOME-ra jártam textil szakra, 2011-ben végeztem bőrtárgy tervezőként. A képzés során a tervezés folyamatában az illusztrációk nagyon fontos szerepet kaptak, a szívem csücske volt, amikor a sketchbookokba kellett rajzolni. Rettentő sokat foglalkoztam ezzel, teljesen belefeledkeztem.
Amikor végeztem, a Nubunál helyezkedtem el, 2014-ig dolgoztam ott. Utána már szerettem volna egy saját utat elkezdeni, jobban a grafikára koncentrálni. Ekkor kezdtem el olyan divatillusztrációkat készíteni, amik már nem csak egy kollekcióhoz tartoztak, hanem a hobbim megélését is jelentették. Rögtön kaptam is megrendeléseket magazinoktól, cégektől.
Hamar szembesültem azzal, hogy óriási piaca van az illusztrációnak beauty és divat témában, így inkább alkalmazott illusztráció területén dolgoztam, nem a képzőművészként. Közben végeztem más grafikai munkákat is, nem csak lifestyle es divat témában vállaltam megbízásokat. Ezek mellett igyekeztem a saját autonóm projektjeimre is időt szánni, ez volt a hobbim és az életcélom. Fontos volt a rajzolás a saját flow-m fenntartásához is.

Mi vezetett az üzletnyitáshoz?
Szükségem volt egy stúdióra, régóta kritikus kérdés volt, hogy hol dolgozzak. Ugyan az illusztrátori, grafikusi munkákhoz kevés hely is elég, kellett a műhely jelleg, egy asztal, amiről nem kell mindig elpakolni, aminél nem ebédelünk például.
Több lehetőség is felmerült a stúdióra: lehetett volna egy lakásban egy szoba, egy üzlethelyiség vagy egy műterem is. Felötlött bennem, hogy jó lenne, ha létrejönne egy hely, ami egyben nyitott stúdió és bolt, ahol az emberek személyesen is meg tudják nézni a munkáimat. Továbbá galéria funkciót is betölthetne, ezzel kapcsolatba vannak is még terveim. Szerencsére rátaláltam erre az üzlethelyiségre, nagyon megtetszett az elhelyezkedése és az, hogy tényleg az utcán van a kirakatnak hála.
Október elsején jutottam el az Illustri megnyitásához, nem várt érdeklődés övezi. Végre testet öltött, amit szerettem volna, így kézzel foghatóbb, hogy amit csinálok, azt például ki lehet tenni a falra vagy el lehet küldeni képeslapként egy barátunknak. De a sketchbookok is jól reprezentálják azt, amivel foglalkozom.


A hely jellegéből adódóan akár az is előfordulhat, hogy valaki bejön vásárolni és nézelődés közben lát téged dolgozni, festeni?

Igen, de épp emiatt féltem is egy kicsit ettől a helyszíntől. Amikor itt ülök, akkor rengeteg dolgot kell csinálnom: megrendelt munkák, saját projektek, önmarketing. Több plusz feladat jött be az üzlettel is, ezek miatt sokkal kevesebb időm van az önálló alkotásra. Egyelőre nem bánom, mert az meg szuper, hogy mellette több lett a megrendelt munkákból.
Simán lehet tehát, hogy valaki bejön és én közben dolgozom. Volt is már ilyen, érdekes helyzet volt. Felmerült, hogy abbahagyjam-e, foglalkozzak-e inkább a vevővel, de mondta, hogy dolgozzak csak, körülnéz, aztán váltottunk néhány szót és elment.
Arra is gondoltam korábban, hogy megtörténhet, hogy bejönnek többen és túl sok kérdést tesznek fel arról, hogy mi ez az egész, de ennyire szerencsére nem zavarnak meg. Mielőtt bejön valaki, bekukucskál a kirakaton, látja, hogy mi folyik bent és aki tényleg szeretne valamit, az bejön. De olyan egyáltalán nem fordul elő szerencsére, hogy itt vagyok és nem tudok semmit sem csinálni a látogatóktól.

Mesélj kérlek arról, hogy pontosan mit is vehet tőled az, akinek tetszik a stílusod, a munkáid.
A falon lévő képek megvásárolhatók print formájában előre csomagoltan, keret nélkül, ezekből bármennyit tudok készíteni. Van lehetőség a kitett keretes, eredeti festmények haza vitelére is, de ez ritkábban fordul elő.
Ezeken kívül a weboldalamon lévő illusztrációim közül is lehet választani. Ha valami nincs kinyomtatva, akkor azt is meg tudom oldani egyhetes átfutással. Továbbá árulok kis könyvecskéket, amiknek a borító designját készítem én, a kötést pedig egy könyvkötő csinálja.

Készülsz valamivel a közelgő ünnepekre?

Karácsonyi tematikájú lapokat szeretnék készíteni, képeslap, üdvözlőlap méretben. Már tavaly is csináltam ilyen illusztrációkat, saját célra, emailben, Facebookon küldözgetni. Ezeken kívül lesz persze sok print, amivel mást és magunkat is megajándékozhatjuk.

Milyenek a vásárlóid, mit keresnek leginkább?

Leginkább hölgy vásárlóim vannak, akikhez közel áll ez a motívumvilág, téma, stílus. Körülbelül a forgalmam fele-fele a webshopos és a bolti vásárlás, de utóbbi esetben mindig megtervezett vásárlásról van szó, azután jönnek be az üzletbe, hogy láttak például Instagramon vagy valahol olvastak rólam. Az még nem alakult ki, hogy csak úgy az utcáról bejöjjön valaki.
Kelendőbbek azok a munkáim, amik kevésbé konkrét alakot ábrázolnak. Tehát például a csendéletek, vagy azok a kompozíciók, amik elvontabbak, nem konkrét emberi arcot ábrázolnak. Amiken nem egy megszemélyesített embert látunk, hanem általánosabb szép kompozíciót szép színekkel vagy szép mintázattal. Szerencsére ilyeneket is szívesen készítek.

Mesélj kicsit az alkotófolyamatodról.
Folyamatosan nézegetem online az új kollekciókat, jó néhány márkát követek, amiknek a stílusa, a ruhái évről évre lenyűgöznek. Ilyen például az Acne, a Margiela vagy a Fendi. Nagy márkák mellett a kisebb cégek munkáiról is nagyon jó, inspiráló fotóanyagokat lehet találni. Ezeket a nagyon konkrét lookokat és fotóanyagokat szeretem vegyíteni az akvarell festék sajátosságaival.
Két út van, amit mostanában követek: az egyik, amikor teljesen magamtól, gesztusszerűen készítek felületeket, mintákat, amiket vegyitek a fotókon látott képpel, megmásítva a kiinduló lookot mind színben, mind mintában. A másik út, hogy lemásolom a látott képet kihasználva azt, hogy az akvarellel vizes alapra festve fut a festék: így a végeredmény teljesen más lesz, mint a fotó. Ezek már sokkal kevésbé alkalmazott irányok, mint a megrendelésre készített grafikáim.

Mik a terveid az üzlet jövőjét tekintve?

Egyrészt olyasmit látok a hely adta lehetőségek között, hogy meghívott alkotóknak rendezünk kiállítást divat, illusztráció, fotó témákban maradva. Akár csoportos, akár egyéni kiállítást, megnyitóval. Ez olyan helyszín és alkalom lehetne, ahol a szakma tud egymással kapcsolatot tartani, ismerkedni, egymást támogatni.
Workshopokon is gondolkozok, hiszen több helyen tanítok, szeretnék sokaknak lehetőséget adni a a kreativitásuk kipróbálására. Én festős, divatrajzos eseményt tartanék, de rokon területek felé is nyitnék: akár kalligráfia foglalkozást is el tudok képzelni itt, amit meghívott alkotó tartana. Ez majd tavasz, nyár felé lesz aktuális remélhetőleg.

Interjú: Dózsa Kamilla
Fotók: Sólyom Balázs @juststaynatural


Ez is érdekelhet

Hogyan viselj esőkabátot stílusosan? Mutatjuk!

Hogyan viselj esőkabátot stílusosan? Mutatjuk!

GLAMOUR Horoszkóp

Heti horoszkóp - Hivatásodban fordulóponthoz érkezel - szeptember 27-október 3.

Heti horoszkóp - Hivatásodban fordulóponthoz érkezel - szeptember 27-október 3.

Divathírek

Meghan Markle szettjei egyre merészebbek New York-ban, mi pedig szóhoz sem jutunk tőle!

Meghan Markle szettjei egyre merészebbek New York-ban, mi pedig szóhoz sem jutunk tőle!