Rajongsz Edith Piaf dalaiért? Nathalie Lermitte előadásában most élőben hallhatod őket
Nathalie Lermitte attól vált Edith Piaf egyik leghitelesebb tolmácsolójává, hogy utánzás helyett a Piaf-dalok, a kor, Párizs hangulatát idézi a színpadra. Az Egyesült Államoktól Kanadán át Dél- Amerikáig bejárta a világ ötven országát Piaf! The Show című estjével.
Ezeket láttad már?
Nathalie Lermitte áprilisban négy koncertet ad Budapesten, az Erkel Színházban. Ebből az alkalomból kerestük meg a művészt, aki nagy sikerű musicalekben és prózai darabokban is játszott. Jelenleg zenei coachként is dolgozik fiatal énekesek mellett.
Az életrajzát tanulmányozva kitűnik, hogy Piaf végigkíséri az életét, többféle koncertet, színházi estet is szentelt a dalainak, az életének. Piaf a második identitásává vált az évek során?
Azt nem mondanám. Piaf egyedi és megismételhetetlen. Amit továbbviszek belőle, az az energiája, amivel már kis koromban megajándékozott. Négy évesen hallottam először Piafot énekelni, és ez nagyon erős érzelmi sokként ért. Úgy éreztem, mintha egy életre szóló útravalót kaptam volna.
Amikor először felajánlották nekem Piaf szerepét egy színdarabban, visszautasítottam. Nem értettem, miért pont engem akarnak, amikor semmi fizikai hasonlóság nincs köztünk. És eszembe jutott az a kislány, akinek a kertjében elültette a magot Piaf hangja. Minden alkalommal erre gondolok, amikor az ő dalaival a színpadra lépek. Az igazságát akarom tolmácsolni, a sajátomat keresem benne. Piaf titka az őszinteség.
Ön zenész apa oldalán nőtt fel, aki harmonikázott, zongorázott, még gyerekként bevette az együttesébe...
Hat évesen léptem fel először apámmal. Nem ő akarta, kikönyörögtem nála, hogy vigyen magával a turnéira Észak Franciaországba, ugyanis onnan származom. Az éneklés volt az egyetlen hiteles módja, hogy kifejezzem az érzéseimet. Később Párizsba költöztem, lemezfelvételeket készítettem. Mindez egy csodás találkozásnak volt köszönhető, Michel Berger-val, a Starmania című, mindmáig egyik legsikeresebb és legtöbbször játszott francia rockoperának a zeneszerzőjével.
Mennyire volt természetes az átjárás a zenés színpad, musical színészet és az önálló koncertezés között?
Szerintem énekelni és játszani ugyanazt jelenti. Beszéljünk csak Piaf repertoárjáról, mindegyik dala felér egy kis színdarabbal. Megvan a dramaturgiájuk, nem eljátszani kell őket, hanem élni. Ezt nevezem őszinteségnek, átadni és átélni az örömöket, a bánatokat,a drámákat, amik a dalokban szerepelnek.
A Piaf! The show-t megelőzte több Piafról szóló színpadi előadása, koncertje, önálló estje.
A Piaf! The show a negyedik előadásom. Az első színpadi találkozásom Piaffal több mint húsz éve volt, egy sokszereplős nagy kiállítású musicalben Piaf, szeretlek címmel. A párizsi Theatre du Gymnase-ban mutattuk be, majd sokat utaztunk vele Európa-szerte. A második a Piaf, egy élet rózsaszínben és feketében, amit tíz évig játszottam. Ezt követte egy másik színdarab Piaf, árnyék és fény címmel.
A 2019 óta futó Piaf! The Show az első igazán saját produkciója. Mi alapján válogatta hozzá a dalokat?
Már a korábbi két színpadi feldolgozásnál is részt vettem a dalok, a dalszövegek válogatásában, a rendezésben. A Piaf, árnyék és fénynek társszerzője és rendezője is voltam. Az igazat megmondva, több darabot is írtam a francia sanzonok és előadók témakörben.
Piaf a franciáknak nemzeti kincs. Ennek megfelelő a hazai fogadtatása, vagy azért külföldön nagyobb a Piaf-rajongók tábora?
Egy kis különbséget tapasztalok. A világ szemében Párizs Piafot és az Eiffel tornyot jelenti. A külföldieknek a francia szabadságeszmény szimbóluma Piaf, és olyan érzetet keltenek bennük a Piaf-dalok, mintha beutaznák általuk Franciaországot. A francia közönségnek értelemszerűen nincs szüksége ilyen utazásra. A Piaf! The Show dalok összeállításánál arra törekedtem, hogy a közönség egy nagyon párizsi, a kor hangulatát megidéző utazásban részesüljön anélkül, hogy fel kellene állnia a székéből.
Sokféle feldolgozás született már Piaf-dalokból, jazzesített változatban vagy éppen rappelve. Mit gondol ezekről a kísérletekről?
A francia sanzonoknak fenn kell maradniuk, tovább kell élniük, nem vagyok a műfaji kiforgatások híve. A közönség szereti azt hallani, amit már ismer, szerintem fontos megtartani az eredeti sanzonok „színét”. Francis Lai Piaf utolsó harmonikása és zeneszerzője nekem is írt egy dalt Piafról, az Életem hangját.
Kevésbé ismert vagy elfeledett dalokat is belevesz a repertoárjába?
Feladatomnak is tartom, hogy felfedeztessek csodás, elfeledett dalokat mint például A kereszt (La croix). Nagyon drámai, az élet nehézségeiről szól, Gilbert Bécaud szerzeménye. Meg kell adni a közönségnek a lehetőséget, hogy meglepetések, felfedezések érjék. Annyi mondanivaló van még Piafról, kimeríthetetlen kincsestár.
Nemzedékek sora a bizonyíték rá, hogy a sanzonoknak mekkora szerepe van a létezésünkben, érzelmeket generálnak, emlékeket idéznek. Annak ellenére, hogy Piafot sokan magánélete sorsdrámáival azonosítják, végtelen optimizmus, lelki mosoly, fény jellemezte. Mélységesen hitt az életben, a szerelemben, bármilyen ellenkező tapasztalat ellenére. Fontos leckét kapunk tőle abból, hogy becsüljük meg jobban az életet.
A világ számos pontján éneklik Piafot amatőrök és profik egyaránt. Akadnak ebben riválisai?
Számomra mindig jó jel, ha valaki Piafot énekel. Elvégre ő az egész világhoz tartozik. Mindenkinek megvan a maga Piafja, és inkább összeköt minket ennek a művésznek az ereje, a hite, mintsem szétválasztana.
