Eleonor Macnair, a gyurmázó fotóművész, akit imádni fogsz
Eleonor Macnair ikonikus fotók témáit alkotja újra gyurmával, majd az így elkészült kompozíciót lefotózza. Képeiből Újrateremtett pillanatok címmel egy válogatás tekinthető meg április 23-a és június 22-e között a Mai Manó Házban, Baki László kurátor közreműködésével. Ha üdítő, izgalmas kulturális programra vágysz, nagyon ajánljuk!
Ezeket láttad már?
Eleonor Macnair fotóművész kiállítása egy fotótörténeti utazás, mert az kronológiai sorrendben követi a gyurmafotók eredetijének keletkezési idejét, így közel 120 évet ölel fel a fotográfia 186 éves múltjából. Macnair igyekszik reflektorfénybe helyezni fotótörténeti szempontból lényeges alkotásokat azáltal, hogy a saját, gyurmatechnikájával rekonstruálja őket, ezzel az „utánzással” azonban meg is kérdőjelezi a fotográfia mint médium autentikusságát. A Mai Manó Ház tárlata kihagyhatatlan különlegesség!
Kocsmakvízből művészet
A fotós egy kocsmakvíz kihívására készítette első gyurmás képét, de rákapott a „csinálás” ízére, és arra is hamar rájött, miként lehet egyedi módon, az esztétikai élményen túlmutatóan kiaknázni a Play-Doh gyurmázásban rejlő lehetőségeket. Mintának kedvenc fotográfusainak műveit veszi, mint amilyen például William Eggleston és a magyar származású André Kertész, vagy pedig olyan fotókat használ, amelyek fontos társadalmi vagy politikai üzeneteket hordoznak.
Idekapcsolódik a tárlat talán egyetlen olyan darabja, amely nélkülözi a játékosságot, mert az párkapcsolati erőszakról szól, a címe: Nan egy hónappal a bántalmazás után. Nan Goldin 1984-as fotográfiája bátor, figyelemfelkeltő, amiként Eleonor Macnair újraalkotása is, és bár nem könnyű e két képre ránézni, fontos elemei a gyűjteménynek.
A gyurma egyszerre gyerekes és szimbolikus: egyszerre építhetünk vele valami időtlent és valami pillanatnyit.
Miért hiányoznak a nők a Wikipédiáról – és mit tehetsz ellene?
Egyszerre játékos és komoly
A Mai Manó Ház béli tárlat megnyitóján Macnair szavakban is betekintést adott művészetébe. Tárlatvezetése során megtudhattuk, hogy a konyhájában készülnek az alkotások, és a gyurmázáshoz számos konyhai eszközt is felhasznál: például sodrófának az ott tárolt borosüvegei közül szokott választani. Macnair művészetét átjárja a végletes kettősség: az egyik végponton a játékosságot találjuk, a gyurma által előhívott gyerekkori emlékeknek köszönhetően, a másikon pedig az intellektuális elvonatkoztatást, amelynek eredménye sokszor egy sajátos szociofotó.
A technikáján kívül más okból is kilóg az ismert fotóművészek sorából, elsősorban említi outsiderségét, vagyis azt, hogy viszonylag későn, gyakorlatilag a nulláról kezdett el fotózni. Menet közben csipegette fel az ismereteket, és ennek az indulásnak köszönhetően az elődökhöz képest egy más perspektívából indul ki. Játékos transzformációjával közelebb hozza egymáshoz művet és befogadót, hidat képezve közöttük. Popkulturális szintre teszi a „magas” fotóművészetet, ugyanakkor egészen új kontextusba is helyezi az eredeti képeket.
Igyekszik az ismert témának egy-egy, számára fontos részletét „felnagyítani” azzal, hogy a rekreálásában arra fókuszál. Szófa-sorozatának egy darabja a kiállítás fő attrakciója. Ezt André Kertész Szatirikus táncosnő című, 1926-ban készült fotója alapján alkotta meg, és a kép egyik érdekessége, hogy azt először egy barátnője készítette el, és csak azután jött elő a maga interpretációjával. Egyébként Kertész művészetét egy londoni kiállítás alkalmával ismerte meg közelebbről, amelynek kurátora volt.
Megőrült a világ a Fehér Lótuszért – így robbantotta be a sorozat az új turisztikai trendet
Felnagyít, kiemel, kidülleszt
Macnair folyamatosan vadássza az izgalmas fotókat, több mappányit tart belőlük, amiket főként forma szerint csoportosít. Egy elkülönített fakkban azokat a „nyersanyagokat” tárolja, amelyeken egy-egy továbbgondolásra érdemes felirat található (például ilyen egy politikai tüntetés sokatmondó transzparense is). Feltűnhet a szemek hangsúlyozása (látás vs. nem látás), ami gyurmával egyébként is adott, hiszen az anyagot akárhogy csűrjük-csavarjuk, abból szinte mindig kidülledt szemeket kapunk. Sétánk során még egy Marilyn Monroe-szerű pillantással is találkozhatunk az Erwin Blumenfeld Doe Eye Vogue címlapjának újragondolásnak köszönhetően.
Amikor Macnair portré tematikában alkot, hangsúlyt helyez a megfelelő háttér kiválasztására. Látjuk ezt az említett szófás képén is, ahol a fekete estélyibe öltöztetett figura éles kontraszttal egy pink szófára került. De a művész azt a képét is megemlíti, ami egy ikerpárt ábrázol (Diane Arbus: Egypetéjű ikrek c. képe, 1967-ből), annak hátterével sokáig kísérletezett, amíg végül a narancsszín mellett találta meg az alakok tökéletes kiemelését.
Minden, amit tudnod kell Az ördög Pradát visel második részéről: izgalmasabb lesz, mint várnád
Múzeumpedagógiai foglalkozások és egy pályázat
A kiállítás kapcsán a Mai Manó Ház múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja az óvodai és iskolai csoportokat, amelyek során a gyermekek játékosan ismerkedhetnek meg a fotó médiumával, a fotótörténet leghíresebb alkotásaival, és közben arra is rácsodálkozhatnak, ahogy kreatív képalkotási folyamatokkal maguk is módosíthatják a fotókat.
De a tárlathoz még egy online pályázat is kapcsolódik KÉPzeld újra! címmel, négy korosztálynak kiírva (1.-4. osztályosok, 5-8. osztályosok, 9.-12- osztályosok és felnőttek).
A Mai Manó Ház olyan képek beküldését várja, amik a fotográfia történetének legismertebb művei közül gondolnak újra egyet. Az alkotások készülhetnek gyurmából, színesceruzával, filctollal, kollázsként, festékkel vagy más színes technikával (viszont a mesterséges intelligencia használata nem megengedett).
