Elkészült a Mama kérlek 2020-as változata és meg fogod könnyezni

2020.május.1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Anyák napjára készülve hazánk négy ikonikus zenei alakja közösen dolgozta fel Bródy János: Mama kérlek című dalát. Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás a STRAND Fesztivál felkérésére állt mikrofon elé, hogy több tízezer fesztiválozó nevében mondjanak köszönetet minden anyukának. A STRAND ALLSTARS klipje pár nappal anyák napja előtt, április 27-én debütált. A MOL és az Együtt az Autistákért Alapítvány a kliphez kapcsolódóan autista gyerekeket egyedül nevelő anyukákat támogat.

A STRAND Fesztivál szervezői ezúttal négy ikonikus magyar művészt kértek fel, hogy velük együtt, több tízezer fesztiválozó nevében mondjanak köszönetet minden anyukának.

"Évek óta boldogan tapasztaljuk, hogy a STRAND Fesztivál túl azon, hogy egy élményekkel teli Balaton-parti nyaralás, egy olyan esemény is egyben, ahol a fesztiválozók és a szüleik is remekül érzik magukat. Gyakori, hogy a már felnőtt gyerekek és az anyukák-apukák együtt érkeznek ide, akárcsak egy családi nyaralásra, de arra is bőven látunk példát, amikor fiatal párok hozzák magukkal a gyerekeiket. Ez adta az ötletet, hogy a STRAND vendégei nevében Bródy János gyönyörű dalát feldolgozva mondjunk köszönetet minden anyukának" – mondta el Lobenwein Norbert, a MOL Nagyon Balaton alapítója, a feldolgozott dal producere.

A Mama kérlek egy negyven éves sláger, a 2020-as feldolgozásban résztvevők, Rúzsa Magdi, Lábas Viki, Járai Márk és Horváth Tamás, kivétel nélkül jóval fiatalabbak a dalnál, melyet Bródy 1978-ban Koncz Zsuzsának írt.

"Gyönyörűséges és megható"

"Számomra rendkívül nagy megtiszteltetés, hogy az én dalommal köszöntik az anyukákat 2020 májusának első vasárnapján. Egy szerzőnek mindig öröm, ha kivételes tehetségű előadók éreznek rá a dalba sűrített mondanivalóra, és a STRAND Fesztivál felkérése garancia volt a feldolgozás minőségére. A zenei alap a Margaret Island műve, akik mindig jó érzékkel nyúltak az általam írt dalokhoz, és ebből a felvételből is kiderül, hogy milyen kiváló muzsikusok. És hát az énekhangok is elbűvölőek" – mondta el a szerző.

"Kiskorom óta ismerem ezt a dalt, és beivódott már rég az emlékezetembe. Bródy egyik legszebb dala a sokból, és szeretem benne a kérdésfeltevéseket, hogy az anya tényleg ilyen gyereket szeretett volna, tényleg erre vágyott-e, nekem mindig kicsit keserédes hangulatom lesz tőle a csavarok miatt, de ettől tud velejéig igaz és őszinte is lenni. Köszönöm az anyukámnak, hogy elviselte a nem hétköznapi habitusomat, természetemet, és ezt kezelni is tudta mindig, akármilyen nehéz helyzetek is adódtak, ő mindig mindent megoldott, és mi semmi rosszat, szomorúságot nem éreztünk rajta. Azt üzenném neki, hogy tartson ki mindig, vigyázzon magára, és szeresse magát egyre jobban, mert megérdemli a boldogságot."– mondta Lábas Viki.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Schoblocher Barbara: „Énekesnő vagyok, és nem egy celeb”

Schoblocher Barbara: „Énekesnő vagyok, és nem egy celeb”

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője