„Egyszerre imádom és utálom az Emily Párizsbant” - Mi az a hate-watching és miért ránt be minket?
Valamiért odavagy az Emily Párizsbanért, de közben valahol mégis az agyadra megy? Forgattad a szemed az új évad hallatán, de azért nekiálltál megnézni? Nem vagy vele egyedül. A jelenségnek neve is van - hate-watching.
Ezeket láttad már?
A hate-watching kifejezés arra utal, amikor a közönség tulajdonképpen gyűlöletből néz egy vizuális tartalmat, hogy jót szórakozzon annak kigúnyolásán. A hate-watcherek (vagy anti-fanok) számára örömet szerez az adott film vagy legtöbbször sorozat kritizálása, amelynek kimenetelét annak ellenére követik, hogy ki nem állhatják az alkotást. Az antifanok így ironikus módon hiába nézik le, mégis lelkes támogatóivá válnak annak a tartalomnak, ami annyira irritálja őket – hiszen arra mégis érdemesre tartják, hogy növeljék a nézettségét.
Mindez nem összetévesztendő azzal a jelenséggel, amikor azért nézünk valamit, mert annyira rossz, hogy az már jó, vagy mert bűnös élvezetként tekintünk rá. A hate-watching során egyszerre imádjuk és utáljuk az adott sorozatot – hiszen hiába tudnánk számtalan irányból kritizálni azt, amit képvisel, mégis késztetést érzünk, hogy ismerjük a történet alakulását. Ha pedig valamit utálunk, de mégsem tudunk elszakadni tőle, akkor tulajdonképpen egyszerre szeretjük és gyűlöljük – a két érzelem nem üti ki egymást, hanem ambivalens módon együtt léteznek.
Szeretünk menekülni
Az elmúlt évtizedek során számos tartalmat soroltak a hate-watchingra érdemes kategóriába, de fontos megjegyeznünk, hogy ez egy egészen szubjektív kérdés. Rengeteg olyan sorozat van, amelyek hatalmas sikerük miatt azokat is bevonzották, akik csak a hype miatt csatlakoztak a hűséges nézőkhöz, hogy magas nyeregből oszthassák az észt az alkotásban felmerülő hiányosságokról, esetleg abban nyerjenek bizonyosságot, hogy intellektuálisan felsőbbrendűek az általa képviselt szintnél.
Az Emily Párizsban napjaink egyig legtöbbet kritizált sorozata a közösségi médiában, mégis az egyik legtöbbet streamelt tartalom a Netflixen. Az első évad 2020 októberében, vagyis a pandémia kellős közepén debütált, így amellett, hogy irigyeltük, üdítő volt elmenekülni Emily Cooper világába, és titkon arra vágytunk, hogy nekünk is egyik napról a másikra hozzá hasonlóan mesébe illő életünk legyen. De vajon az eszképizmus irrealitása elég ahhoz, hogy kielégítse a nézőket?
Nem hiteles
Sokan szeretjük hollywoodi álmokba ringatni magunkat, rengeteg olyan zseniális film és sorozat készült már, amelyeknek pont az a varázsa, hogy segítenek elmenekülni egy-két órára a gyakran kiábrándító valóság elől. A Szex és New York kreátorának azonban nem sikerült megfelelően összeegyeztetni az amerikai csillogást az európai légkörrel, az Emily Párizsban annyira hemzseg a kulturális sztereotípiáktól, hogy azt európaiként még az is észleli, aki még soha életében nem jutott el Párizsba.
Ráadásul Emily Cooper már-már arcátlanul privilegizált, az összes ötlete egy sikersztori, és a tetteinek soha nincsenek következményei. Előbb-utóbb mindent megkap és minden összejön neki, a szerelemtől az Eiffel-toronyra néző albérleten át a legnagyobb divatházak kínálatából gazdagon összeállított ruhatárig (már egy éve tartózkodik a városban, de még sosem viselte ugyanazt a szettet kétszer!). Arról nem is beszélve, hogy a sikkes Sylvie és Camille mellett Emily és Mindy öltözködési stílusa többnyire erőltetetten excentrikus.
Vágyunk a tündérmesére
Mindezek ellenére mégis miért várjuk minden alkalommal tűkön ülve a következő évadot? Ennek több oka is lehet. Talán tényleg arról álmodunk, hogy a hősnőéhez hasonló tökéletes életünk legyen, vagy egyszerűen kellemesnek találjuk a sorozat könnyed vidámságát. Legtöbbször el tudunk vonatkoztatni a fent felsorolt, olykor kifejezetten irritáló részletektől, és pontosan azért szeretjük az Emily Párizsbant, ami: szerethetően habos-babos, pihentetően kiszámítható kiszakadás a szürke hétköznapokból.
Teljesen rendben van, ha annak ellenére is szívesen nézünk egy sorozatot, hogy több ponton is bele tudnánk kötni, egészen addig, amíg ez komfortos élmény tud maradni. Ha azonban úgy érezzük, hogy semmilyen pozitív érzelem nem maradt bennünk, csak szimpla utálat, akkor lehetőleg ne pazaroljuk az értékes időnket semmilyen tartalomra csak azért, hogy képben legyünk az aktuális trendekkel. Annyi csodás film és sorozat készült a mozgókép megszületése óta, biztosan akad köztük kedvünkre való.
„Örököljük a generációs félelmeket, amik megmutatkoznak az arcon” - beszélgetés dr. Dalmy Julianna arc- és testelemzővel