Énidő a zene segítségével

2019. március 6.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Relaxál, megnyugtat és segít befelé figyelni. Márciusban élőben is hallhatjuk a világsztárt, aki egyedülálló zenei utazással ajándékozza meg közönségét.

Hamarosan Budapesten koncertezik a világhírű kanadai énekesnő, Loreena McKennitt, akinek dalai egyszerre idézik meg bennünk a havas tájon csilingelve átsuhanó lovas szánok és a perzselő homokban vándorló sivatagi karavánok hangulatát. Béke, nyugalom, lelki csend, emlékutazás, mely pompás mesebeli tájakra kalauzol – hallgatva az énekesnő dalait, kiszakadhatunk a mindennapok forgatagából és magunkra figyelhetünk, a zenéjének köszönhetően távoli tájak varázslatos világába csöppenhetünk.

Loreena McKennitt tavaly jelentette meg Lost Souls című albumát, melynek dalválogatásában többféle zenei hatás érződik, többek között a kelta és közel-keleti motívumokkal átszőtt világzene, mely stílussal már régóta őt azonosítják. Néhány szerzeménye John Keats és W.B. Yeats költeményein alapul, míg más dalok az egyedi közel-keleti hangulatot idézik meg. A művésznő az egész világ zenei kincséből meríti ihletét, országokat barangol be, irodalmi művekben mélyül el, különböző kultúrákba ássa bele magát, tradicionális és klasszikus gyökerekből táplálkozik – március 29-én világkörüli turnéja pedig Budapesten folytatódik a Papp László Budapest Sportarénában.

25 elfeledett dal a 2000-es évekből, amiket tuti te is imádtál

25 elfeledett dal a 2000-es évekből, amiket tuti te is imádtál

A kanadai énekes-dalszerző tavaly a lemezmegjelenés mellett egy másik jelentős bejelentést is tett: törölte magát a Facebookról. Félmilliós rajongótáborának azt üzente, hogy minden információt megtalálnak a honlapján, a zenéje segítségével pedig próbáljanak meg többet foglalkozni magukkal.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

glamour plusz ikon Miért bánt jobban egy névtelen komment, mint egy beszólás a buszon vagy az irodában?

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)

Párkapcsolati harmónia belülről: jelek, amelyekre jó időben reagálni (x)