Extra kemény, csábító és helyre hozza a női lelket: ez a rúdtánc

2016.december.12.

Molnár Niki neve a Hungary's Got Talentből lehet elsősorban ismerős, ahol harmadik helyezettként mind saját tehetségére, mind a rúdtánc szépségére felhívta Magyarország figyelmét. Niki a verseny óta sem tétlen, ugyanis azóta saját stúdiót nyitott, amelyben tanít is. Vele beszélgettünk a rúdfitneszről, tapasztalatairól.

Molnár Niki rúdtáncos
Fotó: Cselényi-Szabó András

Hogyan indult a táncszerelem?

Általános iskola alsótagozatában szertornáztam, és az ottani edzőm javasolta a Balettintézetet, ahova elmentem, és végül ott is érettségiztem. Az érettségi után elfordultam a tánctól 1-2 évre, de aztán elkezdett hiányozni a sport, hiába próbáltam ki azonban több sportágat, egyik sem volt az igazi. Az edzőtermi súlyemelgetés nem volt kielégítő számomra, és sokszor álmodtam azt, hogy újra táncolok, ami annyira jó érzés volt, hogy lassacskán beadtam a derekam. Egy négyes lánycsapattal kezdtünk el versenyezni salsában. A balett alapvetően nem egy versenysport, így ez új volt nekem, élveztem a színpadot és a közönséget. Közben várandós lettem, és az utolsó fellépéseimre már a kislányommal a pocakomban érkeztem. Ekkor találkoztam először a rúdfitnesszel a tévében, ami egyből megfogott. Úgy éreztem, eddig ezt kerestem, és el is döntöttem, hogy a kislányom világra jötte után megnézek egy órát.

8 hónapos volt a kislányom, amikor elmentem az első alkalomra, de addigra már tudtam, hogy egy stúdiót szeretnék majd nyitni, tanítani és versenyekre járni. Egy évvel ezután első lettem az első rúdtánc versenyemen, egy országos bajnokságon, majd rá egy évvel megnyílt a stúdióm is.

Molnár Niki balettos múltja sokat számított a kezdetek kezdetén:

Molnár Niki
Molnár Niki
Fotó: Cselényi-Szabó András

Mennyit készülsz egy versenyre?


Alapesetben több hetet, de ez helyzetfüggő. A versenyzés mindig egy komplex dolog, hiszen nem csak a fizikai erőnket kell fejlesztenünk hozzá, de nyilván van egy táplálkozás- és életmódbeli feltétel is, amihez kell egy biztos háttér, például a család. Rengeteg lemondással jár egy ilyen időszak.

Hogyan lehet összeegyeztetni ezt a családdal?


Mivel van egy hat éves kislányom, sok szervezést igényel a dolog, de szerencsére ott van a családom, akik biztos hátteret nyújtanak ehhez. Nem mondom, hogy egyszerű, de nem is lehetetlen.

És a tánc már nem is csak hobbi, hanem a hivatásod is…


Nagyon szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Rengeteg munka van abban, hogy létrehoztam egy stúdiót, irányítani, vezetni nem olyan könnyű egy nőnek. Persze nem jelenteném ki, hogy pontosan mi is egy nő feladata, de alapvetően nem mi szoktunk az üzleti világban vállalkozásokat irányítani. A szívünk mégis húz olyan ősi dolgokhoz, mint a család, a gondoskodás, az otthoni teendők, és nehéz megtalálni az egyensúlyt a munka, a család, és a saját magamra fordított idő között. Ebbe bele kell rázódni, meg kell találni az egyensúlyt.

Kemény, de nagyon szexi sport a rúdtánc:

A rúdon Molnár Niki
A rúdon Molnár Niki
Fotó: Cselényi-Szabó András

Mit gondolsz, mitől működik ez az egyensúly?


Fontos, hogy mindig a jelenben éljünk. Ha elmegyek a kislányommal a játszótérre, félreteszem a telefonomat, és csak vele foglalkozom, maximálisan átélem a közös játékot.

Önmagamat teljesen bele kell tennem az adott pillanatba, a szívem, a lelkem, az eszem, és egyszerre egy dologra koncentrálni.

Niki és kislánya: egyensúly a rúdon is:

Molnár Niki rúdtánc
Molnár Niki rúdtánc
Fotó: Cselényi-Szabó András

Van példaképed?


Nem igazán volt, és rajongó típus sem voltam soha. Szeretek és tisztelek sok embert, de sosem éreztem azt, hogy olyan akarok lenni, mint valaki más. Az a fontos, hogy ami bennem rejlik, azt meg tudjam valósítani. Ehhez önbizalom is kell, hogy az ember felépítse magát, és ebben a rudazás nekem rengeteget segített.

A visszajelzések alapján tízből tízen nem gondolnák, hogy önértékelési gondjaim voltak, pedig sokat kellett ezzel küzdenem. Ebben van a legfőbb varázsa a rúdtáncnak, a lelkünket is simogatja ez a sport. Látom a tanítványaimon is, hogy kinyílnak, kivirágoznak, mernek nők lenni.

Érdekel a rúdtánc, kipróbálnád magad, Molnár Niki stúdiójában a legjobb helyen jársz, ha megismerkednél a sporttal, kattints a Women´s Paradise oldalára!

Milyen órákat látogathatnak nálatok az érdeklődők?


A rúdtánc mellett tartunk shaking órát, egy saját fejlesztésű edzést, ami a twerk táncstílus alapjaiból épül fel, a combot, a hasat és a popsit formálja. Nagyon kemény 60 perc, a végén egy brutális erősítéssel. Mindig nagy hangsúlyt fektetünk a zenékre, az adrenalin szintünk végig az egekben van. Van nálunk légtorna is, karika, hammock és tissue, utóbbi kettő két rugalmas, plüssszerű anyag, amivel különböző erősségi és hajlékonysági elemeket lehet csinálni. Van még nyújtó óránk is, levegőbeli és 'pure stretching', utóbbi páros nyújtást jelent. És van még a booty barre, az új amerikai őrület, amit volt szerencsém az egyik kedvenc városomban, Milánóban megtanulni. Ez egy klasszikus balett, jóga és pilates elemeket vegyítő óra, csodálatos izmokat formál és szuper tartást ad.

Molnár Niki és csapata elképesztő dolgokra képes:

Molnár Niki rúdtáncos és csapata
Molnár Niki rúdtáncos és csapata
Fotó: Cselényi-Szabó András

Fejezd be a mondatokat!


A legnagyobb álmom#8230; hogy egy erdőbeli házban élhessek a családommal és lovakkal, és ha úgy tartja kedvem, elmehessek lovagolni a természetben.

A kedvenc produkcióm… a Hungary's Got Talentes első számom.

Akkor vagyok a legboldogabb, ha… látom a kislányom szemében a csillogást, hogy egészséges és jól érzi magát a bőrében.

Niki és kislánya:

Rúdtáncbajnok Molnár Niki és a kislánya
Rúdtáncbajnok Molnár Niki és a kislánya
Fotó: Cselényi-Szabó András

Takács Dalma

Ez is érdekelhet

Huszonötmillió forinttal támogatja az autizmussal élő tehetségeket az AUTTALENT 2021 program

Huszonötmillió forinttal támogatja az autizmussal élő tehetségeket az AUTTALENT 2021 program

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp:  Sor kerülhet kényszeres költekezésre, féltékenységre - december 2.

Napi horoszkóp: Sor kerülhet kényszeres költekezésre, féltékenységre - december 2.

Tedd & Ne tedd

Dakota Johnson összetalálkozott Kristen Stewarttal és egy pillanatra helyreállt a világbéke

Dakota Johnson összetalálkozott Kristen Stewarttal és egy pillanatra helyreállt a világbéke