Hoppá! Február elején érkezik a Netflixre az első magyar film!

2018. január 24.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy biztos, a magyar film a Saul fia sikere után 2018-ban újra szenzációs évet kezdett, és minden esély megvan a nagyszerű folytatásra.

Testről és Lélekről
Fotó: mafab

Mint beszámoltunk róla, a berlini filmfesztiválon tavaly elért siker után Enyedi Ildikó filmje a Testről és Lélekről a legjobb idegennyelvű film kategóriában Oscar-jelölést ért el. Hogy végül a most éppen elképesztő nemzetközi elismeréseket beseprő filmje mellett a többek között az Az én XX. századom és a Simon mágus című filmeket is jegyző rendezőnő a szakmai mellett még nagyobb közönségsikert is arasson arra most minden lehetőség megvan, hiszen a világ legnagyobb online filmszolgáltató, streamelő cége megvette a film forgalmazásának jogát, és már azt is tudjuk, hogy mikor érkezik a Testről és Lélekről a Netflixre.

Az erős februárt igérő Netflix sok új saját sorozat indulását jelentette be, valamint azt is, hogy az első magyar, - és szívesen ismételgetjük unásig -, immár Oscar-esélyes Testről és Lélekről február másodikán kerül fel az oldalukra, úgyhogy egy hónappal a díjátadó előtt reméljük minél többekhez eljut Enyedi Ildikó filmje! (Mivel a Netflix legjobb tudomásunk szerint az amerikai forgalmazás jogát vásárolta meg, ezért elképzelhető a magyar előfizetőknek nem lesz majd elérhető)

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Liptai Claudia új hajszínnel robbantotta be a Sztárban Sztár All Stars döntőjét

Liptai Claudia új hajszínnel robbantotta be a Sztárban Sztár All Stars döntőjét

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)