Gregorián dallamok és poszt-grunge betétek is hallhatóak a Vad Fruttik új albumán

2018. május 28.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Vad Fruttik zenéje több generáció számára is meghatározóvá vált az elmúlt 10 évben: a banda versszerű dalszövegeivel bárki könnyen azonosulhat, bulijaikon pedig emberek ezrei kántálják a jól ismert refréneket.

Három év hallgatás után most újabb albummal rukkolt elő Likó Marcell bandája, azonban ezúttal egészen új oldalát mutatja meg a formáció. A zenekar elárulta, hogy Szabad.vagy című lemezükön olyan zenei elemeket is beépítették számaikba, amik első hallásra furcsának tűnhetnek - a klasszikus alternatív dallamokat gregorián, grime, neo soul és poszt-grunge betétek egészítik ki. A lemez témáira pedig Likó Marci nemrégiben bővült családja is hatással volt:

"A nemrég született gyerekeknek köszönhetően sok minden megváltozott az életemben, így a dalszövegek sem csak társadalomkritika és lélekboncolás témakörben íródtak: írtam szülői kihívásokról, hogy mennyire határoz meg minket a környezet és a szüleinktől kapott örökség, illetve hitről és a kétségről" – árulta el Marcell a szövegekről

Vad Fruttik

A Szabad.vagy lemezt a MOL töltőállomásain, valamint a jól ismert online platformokon szerezhetitek be.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

glamour plusz ikon Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)