Harry Styles, a srác, aki úgy lett egy generáció ikonja, hogy azt tette, amit a szíve diktál

2022. július 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Harry Styles a kortárs popzene egyik legizgalmasabb sztárja – a májusban megjelent Harry’s House című legújabb lemeze a korábbbinál is intenzívebb ösztönzést adott, hogy a nagy sikerű énekes budapesti koncertjét semmiképpen se hagyjuk ki. Ha esetleg lemaradtál róla, cikkünk majd kiengesztel egy kicsit.

Harry Styles ikonjává vált a saját generációjának | Fotó: Theo Wargo
Harry Styles ikonjává vált a saját generációjának | Fotó: Theo Wargo
Fotó: Gettyimages.com

Amikor édesanyja benevezte az angol X-faktorba, mindössze 16 éves volt, és bár a Stevie Wonder-dallal nem győzte meg a zsűrit, de négy hasonló korú társával együtt rögtönzött fiúcsapatként végül elindultak a versenyen. „Rettegtem, hogy bármi véget vethet ennek, amíg a csapat tagja voltam. Nem igazán tudtam, hogy ki vagyok valójában, ha nem vagyok részese a zenekarnak” – nyilatkozta a Dazed magazinnak Harry Styles.

Egyébként Harrytől származott az ötlet, hogy One Direction néven szerepeljen a zenekar, ami ugyan öt évig volt csupán aktív, de minden addigi fiúcsapatnál sikeresebb lett. Előttük soha egyetlen hasonló formáció, se a New Kids On The Block, se a Take That, de még a Backstreet Boys sem adott el hetvenmillió lemezt. Nem csoda, hogy a kamasz srácokból a One Direction szédítő sikerei során felnőtt férfivá érő énekesek bizonytalanok voltak azzal kapcsolatban, hogy milyen élet létezhet a csapaton kívül.

Harry Styles tökéletesen megéli a személyiségének a feminin és a maszkulin oldalát is, nem akarja egyiket sem elnyomni | Fotó: Kevin Mazur
Fotó: Gettyimages.com

Van élet a fiúcsapaton túl?

Harry Styles látszólag gyorsan megtalálta a maga útját, hiszen a One Direction 2016-ban bejelentett szüneteltetése (a zenekar Zayn Malik távozása után négyesben folytatta, és hivatalosan a mai napig nem oszlottak fel) után egy évvel szólólemezzel jelentkezett, és közben egy teljesen új karrier is kezdődött számára, hiszen Christopher Nolan Dunkirk című háborús drámájában színészként mutatkozott be. „Ugyan a zeneiparban kiszámíthatatlan, hogy mi miért történik, és hogy mitől lesz valami sikeres, azt valójában a benne lévők sem nagyon értik, de mégis ez a közeg, ahol otthon érzem magam. A színészet a komfortzónámon kívül esik, nagyon furcsa, ugyanakkor valahol felszabadító érzés is, hogy olyan karaktert kell eljátszanom, akinek a reakciói, a vérmérséklete eltér az enyémtől” – nyilatkozta a filmezés kapcsán, aminek új fontos állomása idén szeptemberben érkezik majd a mozikba, hiszen az Olivia Wilde (akivel a forgatás során romantikus viszonyba keveredett) rendezte Don’t Worry Darling egyik főszereplője lesz.

Top 10: 2021 legmeghatározóbb stílusikonjai

Top 10: 2021 legmeghatározóbb stílusikonjai

Hiába volt Harry Styles a One Direction egyik legnépszerűbb tagja, az első sikeres szólólemeze után is megmaradt az egyik srácnak a nagy sikerű bandából. A filmszereppel és az egyre nyíltabban felvállalt stílusával kezdett kialakulni az önálló karaktere, és a 2019-ben megjelenő Fine Line címet viselő második lemezével talán végleg sikerült kibújnia a fiúbanda-skatulyából. „Úgy éreztem, hogy végre megtaláltam önmagam, egészen másként zajlott már a stúdiózás is, mint korábban, és elkezdtem ugyanannyira élvezni ezt a fajta munkát, mint a fellépéseket” – mondta a Vogue magazinnak, ahol 2020 decemberében, először a divatlap történetében, férfiként önállóan szerepelt a címoldalon. Harry tökéletesen otthonra talált a hetvenes évek soft rockjának, pszichedelikus popjának világában, amit a Fine Line lemezen mesterien tudott a jelenben is érvényessé formálni. Bár a hatások a Fleetwood Mactől Joni Mitchellen át akár a Pink Floydig érezhetőek a zenéjében, mégis hamisítatlanul saját stílusa van. A szakmai sikerek rangos díjakban is megmutatkoztak, vagy például abban, hogy a Rolling Stone magazin azonnal feltette a híres „Minden idők ötszáz legjobb albuma” listájára a Fine Line-t.

Feminin és maszkulin egyszerre

Azonban az ilyen elismeréseknél talán fontosabb, hogy Harry Styles ikonjává vált a saját generációjának. Ehhez csupán annyit tett, hogy kiváló dalai mellett önmagát adta; évek óta kiáll az LMBTQI-csoportok jogaiért, felszólalt a Black Lives Matter-mozgalom mellett, hangot adott a fegyvertartás szigorítását támogató véleményének. A jó és fontos társadalmi ügyekben mindig hallatja a hangját, de távol áll tőle, hogy bárkit kioktasson, egyszerűen csinálja, amit a szíve diktál. Ugyanakkor a stílusával is felszabadítóan hat a kortársaira, azt üzeni, hogy ne azt nézd, hogyan címkézték fel a boltban a ruhákat, viseld azt, amihez kedved van. Harry merít a hetvenes évek pop-rock sztárjainak glam stílusából, igaz, David Bowie vagy a fiatal Elton John még nála is extrémebb darabokat hordott a színpadon és a magánéletben is, mégis Harry Styles öltözködése sokakat meghökkent. Nem egyszerűen fittyet hány a nemi sztereotípiákra, hanem nem vesz tudomást róluk. A Gucci kreatívigazgatója, Alessandro Michele, aki egy munkakapcsolatból immár a zenész jó barátjává vált, azt mondta róla, hogy tökéletesen megéli a személyiségének a feminin és a maszkulin oldalát is, nem akarja egyiket sem elnyomni. Harry Stlyes természetes tud lenni egy gyöngy nyaklánccal fekete, buggyos ujjú blúzban éppúgy, mint teljes manikűrben és melegítőben. Az öltözködésben nem a korlátokat, pláne nem a nemi korlátokat látja, hanem a lehetőséget, a játék, a kombinációk kipróbálásának az örömét.

Tökéletesen passzol hozzá, hogy szépségápolási márkát indított 2021 telén Pleasing néven, amivel letette egy jövőbeni birodalom alapköveit. A májusban érkező harmadik szólólemeze, utalva egyik ikonja, Joni Mitchell dalára, a Harry’s House címet viseli. A borítón a popsztár tanácstalanul áll egy fejtetőre állított szobában. Az albumról elsőnek bemutatott dal (As It Was) is utal arra, hogy a járványhelyzet bizonytalanságai ihlették a lemezt.

A cikk eredetileg a GLAMOUR magazin 2022-es júniusi lapszámában jelent meg.

Szöveg: Horváth Gergő

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Aventurindesign: fenntartható ásványékszerek Stampf Katalintól

Aventurindesign: fenntartható ásványékszerek Stampf Katalintól

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)

Hihetetlen, de a stressz ennyire durván megzavarja a menstruációs ciklust (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)