Nyaralás akár a saját kerted végében: megnéztük a Hello Wood Kabinkát

2021.március.2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A több, mint egy éve tartó pandémia miatt a legtöbben a lakásunkba, és az annak otthont adó városba vagyunk zárva, kis kiszakadást csak az új, helyzet szülte hobbink, a kirándulás jelent. Az elutazásról, a háborítatlan pihenésről szóló álmainkat könnyű a Hello Wood Kabinkájába képzelni, hiszen a kompakt kis házak amellett, hogy letisztultan otthonosak, szinte bárhol felhúzhatók pillanatok alatt.

kabinka
kabinka

A főképp köztéri projektjeiről ismert stúdiót előregyártott elemekből készülő, egyéni igényekre szabható hétvégi házairól kérdeztük.

Véleményem szerint a Hello Wood leginkább a köztéren megvalósított projektjeiről ismert, azonban számos kabint is készítettetek már. Összefoglalnád kérlek, hogy mik a legfontosabb tudnivalók az ilyen építményeitekről?

Évek óta tervezünk és építünk kisházakat. Alacsony energiafogyasztásuk és környezettudatos kialakításuk okán ezek az apró házak kiszámítható és környezetbarát alternatívát jelentenek a lakhatásban annak, aki megelégszik egy kisebb belső térrel és nagyobb természeti élménnyel. A kabinok funkciójukat tekintve sokoldalúak, emellett pedig könnyű helyszíni telepítés társul hozzájuk az előregyártott elemek miatt. Tervezésük során a minőségi tér megalkotása volt a fő törekvésünk. A tér minőségét nem az óriási méret, hanem a jól átgondolt komplexitás adja.

Hello Wood Kabinka

Mi hívta életre ezt a vonalatokat?

Építész irodaként évek óta egyre nagyobb léptékben tervezünk, kivitelezünk. A köztéri, közösségi projektek és művészi installációk mellett egyre több épületre kapunk megbízást. “Prefab” házakkal és kabinokkal pár éve kezdtünk el foglalkozni, a 2018-as Cabin Fever alkotófesztiválunk adta a nagy lökést. Az elkészült kisházak nagy hazai és nemzetközi visszhangját látva egyértelművé vált, hogy érdemes foglalkoznunk ezzel az iránnyal. Mindenkit vonzanak a pici, de annál izgalmasabb dizájn házak, minket is. A megrendelők számára a kiszámíthatóságnak pedig nagyon komoly előnye van a hagyományos és fájdalmas építkezésekkel szemben. Ráadásul a privát kisházak a szálláshely fejlesztők és látogatók körében is népszerűek, az emberek egyre inkább választanak pihenésre olyan helyet, ahol nem csak a környezet, de maga az építészeti megoldás is vonzó. Erre a járvány csak rásegített.

Installációitok közös jellemzője az emberközpontúság, egyformán fontos a művészi kivitel és a funkcionalitás. Ezek az elvek érvényesülnek a Kabinka esetében is?

A Kabinkánál, ahogy az összes projektünk esetében, vegyül a funkcionalitás a dizájnnal, így esztétikai értékkel bíró designtermék jött létre. Az emberközpontúság elengedhetetlen egy ház tervezésénél. A Kabinkánál is fokozottan érvényesült ez a tervezés során, például a korábban említett idegrendszerkímélő megvalósítási procedúrával.

Hello Wood Kabinka

Kiknek, hova ajánljátok a Kabinkákat?

A hazai tervezésű és gyártású Kabinka azoknak szól, akik előtérbe helyezik a gazdaságosságot, az egyszerűséget és a kompakt, de egyben letisztult életmódot is. Az alacsony energiafelhasználásnak és a környezetközpontúságnak köszönhetően egy kabinház építése környezetbarátabb is, mint egy hagyományos technológiákkal és nem megújuló anyagokból épülő házé. További előnye, hogy pár nap alatt felépíthető egy alkalmas vidéki helyszínen, és mivel talajcsavarokon is állhat, akár el is költöztethető.

Használható nyaralóházként, otthoni stúdióként, de szálláshely fejlesztési beruházás céljából is.

Miért érdemes inkább Kabinkát választani egy hagyományos hétvégi ház helyett?

Egy saját hétvégi ház vagy plusz munkaállomás építése során sok kompromisszumot kell kötni, erre kínál alternatívát ez az egyszerű, de modern technológiával készülő kabin. Senki sem szeretné, hogy a lakóhelye építkezési övezetté alakuljon. A Kabinka helyszíni összeszerelése akár 2-3 nap alatt megtörténhet, szemben a hagyományos házak akár hónapokig elhúzódó építkezésével. Öt méretben, 6 és 18 négyzetméter között rendelhető, így kényelmesen elférhet benne teakonyha és mosdóhelyiség is, emellett terasszal is kiegészíthető.

Tapasztaltatok változást a pandémia következtében? Megnőtt a kereslet a házikóitok iránt az utazás korlátozása és az bezárkózás miatt?

Már korábban is érezhető volt, hogy a készházak piacán nő a kereslet. A pandémia ezt a folyamatot csak meggyorsította; egyre többen, egyre gyorsabban szeretnének egy helyet a lakásukon kívül, ahova gyakorlatilag be vannak zárva. A megkeresések alapján azt látjuk, hogy nő az igény a Kabinkára is. Nagyon sok az érdeklődő, de természetesen a telekvásárlás, engedélyek, satöbbi miatt így sem két perc alatt van kész egy ilyen projekt. Sokat segít az is, hogy egy demóházunk pár hónapja, és még jó pár hónapig megnézhető, megtapogatható a MaxCityben.

Hello Wood Kabinka

Kaptatok visszajelzéseket már elkészült és használatba vett házak tulajdonosaitól? Milyenek az észrevételeik?

Folyamatosan kapunk visszajelzéseket a tulajdonosoktól, érdeklődőktől és a sajtótól is. Figyeljük az igényeket, az értékes vagy jogos véleményeket pedig folyamatosan beépítjük a termékfejlesztés során. Nemsokára felfedjük az érdeklődőknek, követőinknek, hogy milyen irányban változtatunk a meglévő termékünkön.

Szeretnétek további kabinokat tervezni, és több ehhez hasonló, magáncélra szolgáló épület létrehozni?

Igen! A Hello Wood az utóbbi időben léptékváltáson megy át, a nagyobb kabinok, házak és komplexumok tervezése egyre hangsúlyosabb része a működésünknek. Úgy látjuk, hogy megrendelő oldalról is kifejezetten van erre igény, sokan szeretnének magukénak tudni egy kis Hello Wood dizájnt.

Interjú: Dózsa Kamilla

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője