Hoppá! Kiderült, hogy kinek a keze van a 20 évvel ezelőtti sikerfilm híres plakátján

2019. augusztus 23.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Húsz évvel ezelőtt mutatták be az Amerikai szépség című filmet, ami elképesztően nagy hatást váltott ki. Az egészen meghökkentő sztori, az emlékezetes látványvilág azonnal kultstátuszba emelte a filmet.

Mena Suvari az Amerikai szépségben
Fotó: Rexfeatures

Az elmúlt évtizedek alatt sem veszített Sam Mendes első rendezése a frissességéből. Igaz, azóta sajnos vetült némi árnyék a filmre, hiszen az amúgy briliáns alakítást nyújtó Kevin Spacey zaklatási ügyei ma elrontják az élményt.

5 film a leszbikus kapcsolatokról

5 film a leszbikus kapcsolatokról

Azonban ezzel együtt is a korszak egyik fontos filmje az Amerikai szépség, aminek nem pusztán az egyes jelenetei, hanem már a filmplakátja is ikonikusnak számít. És tessék el kellett telnie 20 évnek, hogy kiderüljön, hogy a hasán a vörös rózsát tartó lány keze nem a főszereplő Mena Suvarié, hanem egy ma már nagyon is ismert színésznőé.

Christina Hendricks
Fotó: Rexfeatures

Ennyi év után leplezte le a nagy titkot Christina Hendricks, hogy pályája kezdetén kézmodellként meglehetősen népszerű volt, és ebben a minőségében jutott fel a keze az Amerikai szépség moziplakátjára is! Elképesztő, nem?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Karácsony előtt vagy után érdemes szakítani? Szakértő segít meghozni a nehéz döntést

Karácsony előtt vagy után érdemes szakítani? Szakértő segít meghozni a nehéz döntést

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Így tudsz nyerni a karácsonyi szelfiddel! (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)