Hoppá! Láttad már a Grace klinika új testvérsorozatát?

2018. január 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Grace klinika sikere évek óta töretlen. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tizennegyedik évad január 18-án érkezik. Ez már önmagában is teljesítmény, hiszen nem sok sorozat büszkélkedhet ennyi évvel és ilyen rengeteg résszel. Ami pedig még ezt is felülmúlja az nem más, mint az igény a testvérsorozatra, sőt nem is egyre, rögtön kettőre!

Hoppá! Láttad már a Grace klinika új testvérsorozatát?
Fotó: Profimedia

Az alkotók olyannyira bíznak a sorozat sikerében, hogy két spin-off is érkezik. 2007 és 2013 között már láthattunk hasonló próbálkozást, ekkor Dr. Addison kapott külön sorozatot, most viszont egy sokkal kevésbé központi szereplő Dr. Warren válik majd ki az eredeti kórházas környezetéből és indít el egy sorozatot, ami tűzoltók mindennapjait mutatja be. Warren már pár részben megemlítette, hogy felhagy az orvoslással és tűzoltónak áll. Kíváncsian várjuk!

A másik nagy dobás pedig az új gyakornokok életét bemutató testvérsorozat lesz, ahol jobban megismerhetjük azt a hét újoncot, akiket a Grace klinika utolsó évadjában már rövid ideig láthattunk. A B-Team nevet viselő spin-offban az eredeti sorozatból is sokan szerepelnek majd. Például: Maggie, Owen, Alex, Dr. Bailey és az Aprilt alakító Sarah Drew is, aki rendezőként is megcsillogtatja kreativitását.

Ezt olvastad már? A Grace klinika legújabb részében Cristina, George és Izzie is visszatér!

A B-Team eddigi részeit már visszanézheted az ABC oldalán, a tűzoltós sorozat pedig márciusban érkezik!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Fedezd fel a konyha rejtett energiáit a feng shui szerint, és hagyd, hogy a harmónia uralja a tereket

glamour plusz ikon Fedezd fel a konyha rejtett energiáit a feng shui szerint, és hagyd, hogy a harmónia uralja a tereket

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)