Karmikus kapcsolatokról, újbóli találkozásról mesél Odett új dalában

2018. június 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Hihetetlen, de idén már tíz éves fennállását ünnepli Odett zenekara, amit ősszel egy új lemez kiadásával, valamint egy A38-as koncerttel koronázza meg az énekesnő. A készülő album dalai közül hallhattuk már az Aranyhalat, hiszen ezzel a számmal nyerte el Odett A Dal 2018 című műsor legjobb dalszövegének járó díjat.

Odett
Fotó: Norbert Zsolyomi Photography

És most végre megjelent Látsz még is, amihez egy szuper izgalmas koncepció mentén készítettek videoklipet a rendezők. A klip résztvevői egy számukra fontos személlyel, személynek énekeltek el egy-egy sort a dalból, melyet rögzítettek és elküldték az alkotóknak. A videóban feltűnnek a Trokán-nővérek is, akik Anna kisfiával énekelve egészítették ki a kezdeményezést.

A dal történetéről Odett mesélt bővebben:

" Egy olyan fontos köteléket dolgoz fel ez a dal, ami sokkal több annál, hogy ragaszkodsz valakihez, tartozol valahová. Karmikus, ezáltal egyszerre csodálatos és nagyon nehéz. Az életet végülis az ember szüleinek, családjának köszönheti és azoknak a tapasztalatoknak, amit szerzett, szerelmeknek, barátoknak, és azoknak is, akik már nincsenek velünk, mellettünk. Bárhogy is lett és bármi is történt, egyszer újra találkozunk"

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dakota Johnson óriási dekoltázst villantott, gyönyörű kreációban tündökölt a vörös szőnyegen

Dakota Johnson óriási dekoltázst villantott, gyönyörű kreációban tündökölt a vörös szőnyegen

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)