Klippremier: A Noémo legújabb dala a könnyűzene egyik tabu témáját járja körül

2021.január.22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Megjelent a Noémo zenekar legújabb dala, amely bekerült A Dal 2021 top 40 produkciója közé. A Hableány című szerzemény már videoklippel is büszkélkedhet, melyben a tehetséges énekesnő, Takács Noémi mellett a Grecsó Zoltán és Gaál Júlia táncművészeket is láthatjuk, akik különleges produkcióval emelik a klip színvonalát. A Hableányt a rajongók emellett a dalválasztó show-ban is hallhatják majd, amely január 30-án indul a Duna Televízión 19.35-kor.

A zenekar frontemberét, Takács Noémit kérdeztük a dalról!

Mi inspirálta a dalt?
Egy sokunkat megérintő tragikus esemény inspirálta a dal születését. Majd tavaly tavasszal meghalt a nagyapám, és a határzár miatt nem tudtam hazamenni a temetésére. Szerettem volna ezt a veszteséget, az elmúlást valahogy feldolgozni.

A gyász kifejezetten tabu témának számít az emberek között. Ez a zenében is így van?
A népzenében számos példa van arra, hogy a halálról énekelnek, de a könnyűzenében ez szinte tabu témának számít, holott mindannyiunkat érint.

Korábbi dalaidban és klipjeidben sokszor találkozhattunk szimbolikus elemekkel, itt is jelen vannak?
Igen. Szimbolikusan tulajdonképpen az életről szól a dal. Olyan az élet, mint egy folyó. Mindnyájan a nagy sodrás részei vagyunk. Ami néha felemel a felszínig, néha viszont leránt a mélybe. Erről szól a dal.

Mire szeretnéd felhívni az emberek figyelmét a Hableánnyal?
Azt hiszem az én feladatom dalszerzőként és előadóként is az érzékenyítés. Azért, mert az érzékeny ember sokkal empatikusabb, nem bántja a másikat. Olyan mélységekről igyekszem szólni, amiket aligha lehet szavakkal kifejezni. A zene által nyerhetnek a szavak egy sokkal szélesebb értelmet. Ebben volt nagyszerű segítőm Fenyvesi Márton producer, gitárművész, aki a dal hangszerelését készítette.

Mit tanított neked a 2020-as év?
Az egész 2020-as év arról szólt, hogy hiába fektetünk mérhetetlen energiákat az ellenkezésbe, nem tudunk az árral szemben haladni. Rengeteg veszteség ért minket tavaly. Én elengedtem az akarást, hagyom magam sodródni, így gyorsabban haladhatok előre.
A klipben is ezt a sodró erőt szerettük volna megjeleníten Grecsó Zoltán és Gaál Júlia táncművészek gyönyörű és megindító mozdulatai segítségével. Szinte hihetetlen, de az egész tánc improvizáció. Tóth Mátyás pedig nagyon szépen rögzítette és vágta a mozdulatokat. Helyszínként a budapesti "dzsungel", a Twentysix Budapest szolgált.

Nézd meg a Hableány klipjét itt!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

X-Faktor: Közülük kerülhet ki az utolsó mentor Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci mellé

X-Faktor: Közülük kerülhet ki az utolsó mentor Majka, Valkusz Milán és Gáspár Laci mellé

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője