Klippremier: Dallos Bogi gyönyörű szerzeményéhez Puskás Peti rendezte a videót

Ez is érdekelhet

József Attila nővérei nélkül aligha tanultunk volna az egyik legnagyobb magyar költőről

glamour plusz ikon József Attila nővérei nélkül aligha tanultunk volna az egyik legnagyobb magyar költőről

2020. szeptember 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Dallos Bogi áprilisi lemeze után most egy friss klippel jelentkezik, amely középpontjában a természet és Bogi természetessége áll. A fiatal GLAMOUR Women of the Year-díjas énekesnő különböző helyszíneken ábrándozik, visszagondol, és ráeszmél fontos dolgokra, ezzel reflektálva a dal szövegére.

Dallos Bogi hat éve igazán aktív a magyar zenei életben, amely idő alatt számos dalt és egy lemezt adott ki, valamint megnyerte a Fonogram-díjat is az év felfedezettje kategóriában. A még mindig nagyon fiatal énekesnő 2017-es Épp Most' című albuma volt az első szerzői szárnybontogatása, amely nagyrészt a szerelem, szakítás, továbblépés témaköröket járta körbe. Az áprilisban napvilágot látott kislemeze pedig egy még személyesebb anyag lett.

"A Félnék hogyha című dal már hallható volt az áprilisban megjelent Közelebb EP-n, de úgy éreztem, hogy mindenképp érdemel képi megvalósítást. Nekem ez a dal egy reflektálás arra, amikor úgy érezzük, hogy nyomasztó a világ, sok a zaj, sokan beszélnek, mindenki mást mond, mást vár el... Az ilyen szituációkban lenne ideális, hogy legyen hova menekülni, legyen egy hely, egy társ. A kétségek, félelmek, titkok, és mégis a megnyugvás állapotát írja le a dal. A videóklipet Puskás Péter rendezte, akinek volt egy nagyon szép vizuális koncepciója, amit a Midsommar című film inspirált. Rudabányán és környékén forgattunk, ahol elképesztően gyönyörű látvány tárult elénk." – mesélte a dalról Bogi, amit Wagner Emillel közösen írtak és Somogyvári Dani hangszerelt.

Micsoda szerelem! Puskás Peti dalt írt Dallos Bogiról

Micsoda szerelem! Puskás Peti dalt írt Dallos Bogiról

A kialakult helyzet miatt sajnos Bogi koncertjeire egy ideig még várnia kell a közönségnek, azonban az előadó több friss szerzeményen is dolgozik, amelyeket még idén publikál.

Nézd meg a Félnék hogyha klipjét:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Természetközeli design és dekor: hogyan lesz a kert igazi élettér? (x)

Természetközeli design és dekor: hogyan lesz a kert igazi élettér? (x)

Sosem látott innováció a szájhigiénia terén: ez az eszköz új szintre emeli a szájápolást (x)

Sosem látott innováció a szájhigiénia terén: ez az eszköz új szintre emeli a szájápolást (x)

A fitneszterem, ami felér egy wellnesshétvégével – mutatjuk a kedvencünket! (x)

A fitneszterem, ami felér egy wellnesshétvégével – mutatjuk a kedvencünket! (x)