József Attila nővérei nélkül aligha tanultunk volna az egyik legnagyobb magyar költőről

józsef attila
József Attilát a magyar kultúrában tragikus sorsú, magányos zseniként ismerjük, miközben nővéreinek szerepéről keveset beszélünk
Fotó: Wikipedia/Profimedia/GLAMOUR

A magyar kultúrában kevés alak van, akiről olyan magabiztosan hisszük, hogy mindent tudunk róla, mint József Attiláról. A tragikus sorsú zseni története kész narratíva: szegénység, elhagyatottság, mentális betegség, korai halál. Egy férfi története, aki egyedül áll a világgal szemben, és akit végül maga alá temet a saját érzékenysége. Csakhogy ez a kép feltűnően hiányos is. Mert miközben a költőt heroikus magányában ünnepeljük, alig beszélünk azokról, akik ezt a magányt nap mint nap enyhítették, vagyis azokról a nőkről, akik érzelmileg, anyagilag és gyakorlati értelemben is életben tartották József Attilát. A nővéreiről.

József Attila zsenialitása a magyar kultúra egyik legstabilabb hivatkozási pontja. Versei ott vannak az alaptantervben, komor tekintetét, vékony testalkatát jól ismerjük az őt ábrázoló köztéri szobrokat látva, míg szerelmi csalódásai a Google-keresések élén állnak. A róla kialakított kép szinte mindannyiunk szemében hasonló. Ő az a szegény sorsú, elárvult, mentálisan sérült zseni, akit nem értett meg a kora, és akit végül maga alá temetett a saját érzékenysége.

Ez a kép azonban feltűnően férfias. Magányos. Heroikus. És nagyon kevéssé beszél azokról az emberekről – főként nőkről –, akik évtizedeken át próbálták működésben tartani ezt a törékeny életet. Miközben József Attila verseit kívülről fújjuk, alig tudunk valamit azokról a nőkről, akik érzelmileg, anyagilag és egészen prózai értelemben körülötte álltak. Mert ha van történet, amely megmutatja, hogy a zsenialitás soha nem önmagában létezik, akkor az az övé és két nővéréé.

Jó, hogy itt vagy! Ez a prémium tartalom csak a GLAMOUR közösség tagjainak érhető el – és te közénk tartozol.

Egy szétesett család

A József család története sokban hasonlít más tragikus sorsú családok történetére. Az apa eltűnik. Nem hal meg, nem hősies módon távozik, egyszerűen elmegy. Az anya fizikai munkából próbál eltartani három gyereket, majd korán meghal. A gyerekek intézetbe kerülnek, szétszakadnak, majd újra összekapaszkodnak. Ahogy az ilyen nehéz helyzetben lévő családok esetében, úgy a József családnál is nagy teher nehezedik a legidősebb testvérre.

glamour plusz ikon Petőfi Sándor édesanyjának sokkal nagyobb szerepe volt fia költővé válásában, mint hinnénk

Petőfi Sándor édesanyjának sokkal nagyobb szerepe volt fia költővé válásában, mint hinnénk

József Jolán idejekorán családfő szerepbe kényszerült. Dolgozott, kapcsolatokat épített, férjhez ment, költözött, alkalmazkodott, hogy valaki, akinek elég stabil az élete, segíthesse fiatalabb testvéreit. Ezek fényében nem meglepő, hogy húga visszahúzódó személyiség lett. József Etelka a háttérben maradva próbálta átvészelni a legnehezebb éveket. De volt egy személy, akinek az életében nagyon is előtérben volt, mi több, központi szereplő volt. József Attiláéban. Két idősebb lánytestvére ugyanis igazi védőhálóként szolgáltak számára. A kérdés csak az:

hol maradnak ezek a nők az irodalomtörténet lapjairól?

Egyszerre voltak menedzserek és villámhárítók

József Jolán szerepe a legösszetettebb és a legvitatottabb. Ő volt az, aki felismerte Attila tehetségét, de azt is pontosan látta, hogy a tehetség önmagában nem elég. Lakni kell valahol, enni kell, leveleket írni, kapcsolatokat ápolni. És valakinek el kell viselnie a költő kiszámíthatatlanságát, depresszióját, dühkitöréseit. Jolán ezt a szerepet vállalta, habár az irodalomtörténeti vitákban úgy jelenik meg, mint aki „irányítani akarta” az öccsét. Ezek a vádak azonban feltűnően hasonlítanak azokhoz, amelyeket ma is hallanak azok a nők, akik egy instabil férfi körül próbálnak rendet tartani.

Miért nem hagyta szabadon? Miért volt túl szigorú? Miért nem volt elég megértő? Az a kérdés viszont csak ritkán, vagy egyáltalán el sem hangzik, hogy ki lett volna nélküle Attila? Ugyanis Jolán intézte a költő ügyeit, ő volt az, aki elsimította a konfliktusokat, aki magyarázkodott a barátoknak, kiadóknak, támogatóknak. Egyfajta emberi pufferként működött, amely felfogta azokat az ütközéseket, amelyeket Attila nem tudott kezelni. Erről mesél József Attila élete címen kiadott könyvében. Erről és harmadik testvérükről, akinek ugyancsak kijutott Attila lelki támogatásából.

glamour plusz ikon A grófnő, aki nem csupán múzsa volt, hanem a magyar irodalom aktív alakítója

A grófnő, aki nem csupán múzsa volt, hanem a magyar irodalom aktív alakítója

Etelka figurája azért különösen fontos, mert rajta keresztül érthető meg a gondoskodás legnehezebben megragadható formája. Ő nem konfrontálódott, nem írt, nem irányított. Ő egyszerűen ott volt Attila mellett, meghallgatta, megértette, és mindig lelki támasza volt. Csakhogy erről vajmi keveset hallunk, amikor az irodalomórán József Attila életrajzát tanuljuk. Pedig a mai pszichológiai ismeretek fényében nyilvánvaló, hogy milyen nehéz szerepbe tette magát József Etelka,

mint a költő lelki szemetesládája.

Mi lenne a világgal lánytestvérek nélkül?

József Attila nővéreinek története ijesztően ismerős a jelenből nézve. Ma is rengeteg nő él úgy, hogy egy fiútestvér, partner vagy családtag érzelmi és gyakorlati támasza. Ők azok, akik időpontot foglalnak, utánajárnak, emlékeztetnek, elsimítják a konfliktusokat, és közben láthatatlanok maradnak. A különbség talán csak annyi, hogy ma már vannak szavaink erre. Mentális terhelés. Érzelmi munka. Care work. De attól, hogy elneveztük, még nem lett kevésbé női feladat.

József Attila esetében erre a munkára nem lehet csak mellékszálként tekinteni, nővéreinek támogatása ugyanis a gazdag életmű egyik feltétele volt. Ha nincsenek a nővérek, nincsenek stabil évek. Ha nincsenek stabil évek, nincs annyi vers. És hogy mi lenne velünk József Attila versei nélkül? Annyi biztos, hogy szegényebbek lennénk nélküle, szegényebb lenne a könyvespolcunk és a szívünk is. A József nővérek története ezért arra emlékeztet, hogy minden nagy életmű mögött ott van egy láthatatlan infrastruktúra, így hát ideje lenne a nagy költő mellett azokat is ünnepelni, akik életben tartották.