előfizetésem
Hírlevél
Szeretet, gondoskodás, titkos kiégés – a láthatatlan túlórák, amiért a nőknek még mindig nem jár köszönet
Az érzelmi munka, vagy ahogy a szakirodalom nevezi, az „emotional labor”, nemcsak a szolgáltatói szektort érinti, nemcsak nekik kell mosolyogni vagy udvarias gesztusokkal beszélgetést folytatni az ügyfelekkel. A kifejezés ma már azt is takarja, amikor valaki a párkapcsolatban, a családban, a mindennapi élet szervezésében folyamatosan a másik érzelmi szükségleteit figyeli, tervez, emlékeztet, sokszor hálátlan és jutalmazatlan módon.
Magyarországon ez a terhesség gyakran kizárólag a nőkre összpontosul. A társadalmi elvárások, a neveltetés, valamint a gyakorlat a legtöbbször úgy működik, hogy mind a kapcsolati, mind pedig a háztartási „adminisztratív” tevékenységek, az érzelmi ráhangolódás, a mentális szervezés nagy részét is ők végzik el. Igaz, ezt gyakran magukra is vállalják.
„Magyarországon azért nem jönne össze, amit az izlandiak már megcsináltak, mert sajnos maguk a nők is magukra húzzák ezt a szerepet” – mondta el egy korábbi interjújában Rácz Zsuzsa írónő, aki arra céloz, hogy Izland 14 éve folyamatosan a világ egyik legjobb országa a nemek közötti egyenlőség terén.
A privát szféra szerepe a párkapcsolatokban
Érzelmi munka a mindennapokban
Rose Hackman, az „Emotional Labor” könyvében arra hívja fel a figyelmet, hogy az érzelmi munka, amit aránytalanul sokszor nők és más hátrányos helyzetű csoportok végeznek, társadalmi szinten láthatatlan, és éppen ezért alulértékelik. Szerinte mindez nem pusztán egyéni vagy családi kérdés, hanem a gazdasági és a társadalmi egyenlőtlenség fenntartásának egyik eszköze.
Az érzelmi munkát a szociológus Arlie Hochschild 1983-as könyvében nevezte meg először, a szolgáltatói szektorban elvárt érzelmi igazodásként. Azóta persze a fogalom kitágult, hiszen ide soroljuk a családi és közösségi életben végzett érzelmi támogatást is. Hackman úgy fogalmazott: „Az érzelmi munka az érzelmek ‘szerkesztése’ annak érdekében, hogy hatással legyünk mások érzéseire. Ez formális és informális közegben egyaránt történik, de a terhét jellemzően a nők viselik.”
Kihangsúlyozta, hogy bár nehéz lenne számszerűsíteni, az érzelmi munka mérhető jele, hogy a férfiaknak több szabadidejük van. Egy korábbi felmérés szerint a férfiaknak napi 49 perccel több szabadidejük van, mint a nőknek. A különbség részben abból fakad, hogy a nők nemcsak a gyakorlati, hanem a mentális szervezési feladatokat – legyen az bevásárlás vagy autószervizre való figyelmeztetés – ugyanúgy ellátják, mint minden mást.
„Az emberek nem pusztán tetőre vagy ételre vágynak, hanem szeretetre, közösségre és kapcsolódásra. Az érzelmi munka teszi lehetővé, hogy valaki egyáltalán képes legyen dolgozni, és hazatérve gondoskodás várja” – mondja Hackman a Greater Good Magazine számára adott interjújában. A láthatatlan munka egyszerre igényel időt, kognitív energiát és érzelmi ráfordítást. Egyes felmérések szerint a nők naponta 3–6 óra ilyen feladatot látnak el, míg egy férfi alig 0,5–2 órát. Ezek az adatok természetesen országonként változnak, de a lényeg alapvetően mindenhol ugyanaz.
Bartus Marcell, a tRENDrakó: „Egy üveg húsz százalékos ecettel hónapokig tudunk takarítani”
A nemi szerepek és az alábecsülés logikája
A gondoskodás és az érzelmi kötődés nem önmagában jelent problémát, hanem abban a társadalmi helyzetben válik azzá, ahol női munkaként van „elismerve”, ezáltal alulértékelődik. „Bármilyen feladat, amit feminizáltnak tartanak, automatikusan kevesebb értékkel bír. Ha nem látjuk, akkor továbbra is büntetlenül a nőkre és a kisebb hatalommal rendelkező csoportokra terheljük.” Az tény, hogy a nők jobbak az efféle gondoskodásban, de valahol mégsem feltétlen van így, ráadásul ugyanúgy elintéznivalóként hárul rájuk.
Attól, hogy valaki jó valamiben, még munka marad.
Aki jó matematikában és esetleg adatelemzőként helyezkedik el, annál senki sem fogja állítani, hogy az nem munka, csak azért, mert jól megy neki.”
A nők alapvetően azért tűnnek jobbnak az érzelmekkel kapcsolatos témákban, mert gyerekkoruktól kezdve erre szocializálják őket. Aki pedig nem felel meg ennek a normának, azt meg is bélyegezhetik. Pedig fontos lenne elfogadni, hogy az érzelmi munka több módon is terheli az embert. Ott van a felszíni, amikor valaki eljátssza a kedvességet, a másik pedig a mély, amikor valóban megpróbálja átalakítani a belső érzéseit, hogy azok összhangban legyenek a külső elvárásokkal.
A folyamatos érzelemszabályozás azonban idővel érzelmi disszonanciát okozhat, ami hosszú távon kiégéshez és általános rossz közérzethez vezethet. Talán ezért sem meglepő, hogy ezt a kapcsolatot az egészségügyi és segítő foglalkozásúaknál is kimutatták. Egy hazai kutatás rávilágít arra, hogy az érzelmi terhelés összefügg a kiégéssel és a megküzdési stratégiák fejlesztésének szükségességével.
A férfiak még mindig profitálnak belőle
Az emocionális munka nem pusztán nemi kérdés. A férfiak, még akkor is, ha saját területükön anyagi nehézséggel is küzdenek, továbbra is nyernek azzal, ha a nők ingyen elvégzik ezt a feladatot. A patriarchátus rendszerének egyik fenntartója is az, hogy a férfiak a nők ingyenes munkáiból élnek. Sokszor még a méltóságát sem adjuk meg azzal, hogy elismernénk ezt valódi munkának.
Hozzátartozik azonban, hogy bizonyos szinten ezt a tevékenységet a társadalmi hierarchiák is alakítják valamilyen formában. A bevándorlók és fekete nők kötelesek a fehérek érzelmi kényelmét szolgálni, sokszor fizetség nélkül, láthatatlan formában. Rose Hackman úgy fogalmaz:
Az érzelmi munka nem pusztán nemi, hanem rendszerszintű egyenlőtlenségi kérdés.
Ki kell emelni, hogy sok esetben a férfiak is szenvednek a nők érzelmi feladatainak leértékelésétől. Sokan már kiskorban azt tanulják, hogy ne fejezzék ki az érzéseiket, egy férfi ugyanis nem sír, nem osztja meg a lelki életét másokkal. Azzal azonban, hogy a férfiakat elszakítjuk a saját érzelmi világuktól, tulajdonképpen halálra is ítéljük őket. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy például az Egyesült Államokban a középkorú fehér férfiak körében a legmagasabb az öngyilkossági ráta.
„Csak egy olyan társadalom tudna egészségesen működni, amely értéket tulajdonít a szeretetnek, a gondoskodásnak, a kapcsolódásnak. Egy olyan világra van szükség, ahol nem szégyen figyelni mások szükségleteire, és ahol férfiként sem kell félve érzelmi támogatást kérni.”
Apró lépésekkel a megoldás felé
Persze nehéz változtatni a megszokott életünkön. Hiába mondjuk azt valakinek, hogy ne akarjon állandóan megfelelni otthon a férjnek, a gyerekeknek, ezt a munkát más is meg tudná csinálni. Aki éveken, évtizedeken át ehhez szokott, annak nehéz dolga van, ha változtatni szeretne. A feladatokkal való zsonglőrködésnek azonban vége.
Szakértők figyelmeztetnek: egy megfelelően beállított antidepresszáns javíthatja az életminőséget, de nem oldja meg a problémát
A megoldás azonban többrétű. Párkapcsolati szinten tudatosságra, a szerepek újratárgyalására van szükség. Iszonyat megterhelő napi szinten megélni azt, hogy sosem vagyunk elegendőek. Hiába teljesítünk jól a munkahelyen, ha otthon már nem vagyunk képesek a tökéleteset nyújtani. Érdemes lehet felkeresni egy szakembert, tanácsadót, hiszen előfordulhat, hogy mi magunk nem vagyunk képesek újraosztani a szerepeket.
Munkahelyi szinten viszont más oldalról kell megközelíteni a dolgot, hiszen itt rugalmasabb munkaszervezésre, a láthatatlan munka figyelembevételére van szükség a HR részéről. De hiába vagyunk ezzel tisztában, ha a vállalat, a társadalom nem fektet erre hangsúlyt.
Az érzelmi munka tehát nem egy misztikus női „ajándék”, ami csak úgy jön, hanem társadalmi funkció, amelyet jelenleg aránytalanul, de szinte kizárólag a nők látnak el. Ha azonban kimondjuk, megnevezzük, láthatóvá tesszük ezt a munkát – akár az otthoni szabályok újrafelosztásával –, akkor talán a teher is mérséklődni kezd. Amíg a feladatok nagy részét a nők hordják a vállukon, addig az egész társadalom viseli ennek következményeit.
