Anya, feleség, barátnő, gyerek, dolgozó nő - A női szerepek láthatatlan terhei

Te vagy a legjobb ápoló, ha otthon mindenki beteget jelent? Fejben tartod mások napi rutinját, hogy ott segíts, ahol tudsz? Te vagy az, aki a családi vagy baráti összejöveteleken a jó hangulatért felel? Felismered mások igényeit a legkisebb mozzanatból, és azonnal reagálsz? Mindenki helyzetét át tudod érezni, hozzád mindig fordulhatnak tanácsért? Kicsit olyan, mintha mindenki anyukája és terapeutája lennél egyszerre? Ha ezek közül több is igaz volt rád, akkor lehet, hogy te is éppen érzelmileg túlóráztatod magad.

Mikor beszélünk pontosan ezen a téren láthatatlan munkáról? Mi az a Mankeeping? Hogyan lépjünk ki a szorongással és túlhasználtsággal kikövezett láthatatlan feladatköreinek alól? A láthatatlan munka fogalma a párkapcsolatokban pár éve sokkolóan hatott. Elsősorban ráébredtünk, mennyivel nagyobb felelősség hárul a heteroszexuális kapcsolatokban a nőkre, amikor házimunkáról van szó.

Azonban a láthatatlan munka nem áll meg a felmosórongynál. Beszélhetünk a takarításon kívül szociális, gazdasági vagy éppen érzelmi munkáról is. Nők milliói tesznek hozzá a társadalom működéséhez a háttérben nap mint nap, anélkül, hogy elismernénk erőfeszítéseiket. A láthatatlan érzelmi munka problémáját Dr. Angelica Ferrara szociálpszichológus segít nekünk megérteni.

Neked is egyre inkább nehezedre esik válaszolni egy üzenetre? Nem vagy egyedül

Termosztát – az ember, aki mások jólétéért felel

„Képzeld el, hogy te vagy a háztartás érzelmi termosztátja, aki folyamatosan úgy állítja a hőmérsékletet, hogy mindenki jól érezze magát, miközben figyelmen kívül hagyja a saját komfortzónáját. Na, ez az érzelmi munka” – fogalmaz meg találóan Dr. Kathy McMahon pszichológus.

A mentális leterheltség ugyanakkor elkülönítendő az érzelmi munkáról. Egymás velejárói inkább, mint szinonimái. Hiszen az érzelmi munka esetében nem a teendők sokaságáról, a szervezés hiányáról vagy túlterheltségről beszélünk. Nyilván egy idő után frusztrálttá tehet a folytonos plusz láthatatlan munka, amivel mások életét próbáljuk karbantartani, de nem jár automatikusan mentális túlterheltséggel. Mindenki őriz az emlékei között egy áttelefonált vagy beszélgetett éjszakát, amikor átsegítette barátját vagy családtagját egy nehezebb időszakon.

„Az érzelmi munka csodálatos, és mindenkinek gyakorolni kéne” – emeli ki a szakértő. A láthatatlan túlórák sem itt, hanem a mindennapokban keresendők. Amikor megfeledkezünk saját igényeinkről, és magunkra vállaljuk környezetünk problémáit, ezzel nem csak magunkat terheljük plusz feladatokkal, hanem társunkat, barátunkat, családtagunkat is, és egy idő után nehezebben fog megküzdeni saját érzéseivel.

Azt szeretnénk, ha szeretteink boldogok lennének, ez természetes, ugyanakkor a támogató környezet nem egyenlő azzal, hogy mi felelünk helyettük a mentális jólétükért. Egy terapeuta sem fogja megoldani páciense problémáit, hanem rávilágít az esetleges elakadásokra és összefüggésekre. Így akkor mi mégis mit csinálunk?

A femicide nem statisztika – minden szám mögött egy női élet véget ért

Arlie Hochschild 1983-ban ezt az állapotot a légiutas-kísérők viselkedéséhez hasonlította. Ehhez a szerepkörhöz ugyanis nagyban hozzátartozik az érzelmeink szigorú szabályozása, hiszen kifelé melegséget kell sugározniuk a megnyugtató hangvétel mellett minden lehetséges szituációban. Ugyanakkor az is jól ismert tény a repülésben, hogy az oxigénmaszkot is először magunkra kell felrakni. Azaz hiába szeretnénk mindenáron segíteni a körülöttünk élőknek, ha közben megfeledkezünk saját érzelmeinkről,

előbb-utóbb számolnunk kell a kiégéssel és az önmagunktól való eltávolodással.

Amennyiben mi is többet foglalkozunk mások érzéseivel, bonyodalmaival, úgy bekapcsoltuk a repülőüzemmódot, amiben a normális állapot a saját érzéseinket a lehető leghátrébb sorolni. Ez a maszkolásként is emlegetett állapot a személyiségünk csorbulásával fenyeget. És nem, nem arra buzdítjuk az olvasót, hogy minden önfegyelem nélkül öntse rá eddig kedvesség mögé bújtatott kétségeit, dühét és frusztrációját a világra, hanem arra, hogy találja meg, miként tud jelen lenni úgy a kapcsolataiban, hogy nem viseli folyamatosan magán mások terheit.

Nehéz ráeszmélni arra, hogy már megint a saját és a másik fél határait is megsértve erőn felül próbáljuk fenntartani a kapcsolat működését. A romantikus kapcsolatokban ez hatványozottan fordul elő. Ennek oka kapcsán jön képbe a Mankeeping fogalma.

Mankeeping

Ha szeretnéd három percben megérteni, milyen érzés, ha az ember partnerség helyett Mankeeping-gel él, akkor Mae Muller „Therapist” című száma sokat segíthet. „If I spend all my time and my energy, taking care of you, who's gonna take care of me?” Azaz: „Ha minden időm és energiámat elveszi, hogy rólad gondoskodom, ki fog rólam gondoskodni” – énekli a probléma gyökerét feltárva.

„A nőknek el kellene kezdeniük igazat mondani” – Susan Sontag öröksége ma is aktuális

Csakúgy, mint a háztartás körüli, úgy az érzelmi munka egyenlőtlen felállása is leginkább hetero párkapcsolatokban üti fel a fejét. Ennek oka visszavezethető arra, hogy gyerekkorban míg a lányok együttműködésre és empátiára vannak kondicionálva, úgy a fiú gyermekek akkor nyernek elismerést, amennyiben eredményesen érvényesítik érdekeiket és mellőzik a gyengeség jelének tartott sírást. Holott ugyanolyan széles skáláját vagyunk képesek megélni az érzelmeknek.

Mégis álom férfinak tekintjük azokat, akik bevallják, megkönnyezték a „Titanic” végét. „Milyen érzékeny!” – gondoljuk ábrándosan, miközben ha mi magunk tennénk ugyanezt, akkor a könnyeket szülő gondolatainkat infantilizálva kezelnék. Ebből a felállásból pedig hosszú távon mindkét nem negatívan profitál.

Dr. Angelica Ferrara megemlít egy kutatást, amiben tizenkét éves fiúkat kérdeztek, milyen érzés számukra hasonló korabeli gyerekekkel az érzéseikről beszélgetni. Ők pedig nagyrészt azt nyilatkozták, hogy míg a lányokkal szívesen megosztják belső gondolataikat, addig fiú társaik előtt kellemetlenül érzik magukat, amikor nyitni próbálnak mélyebb témák felé.

A szociálpszichológus szerint a média sem segít ledönteni ezt a gátat az emberekben. Míg nők között gyakran ábrázolnak szoros, meghitt kapcsolatot, addig a férfiaknak marad a haverság és a legjobb cimbi titulus. Félreértés ne essék, érzelmileg ugyanígy el lehetnek köteleződve barátaik iránt, ugyanakkor ezeket az érzéseket egymás felé kimutatni már sokkal nehezebb, ez pedig hátráltatja a nyílt kommunikációt és a valóban mély kapcsolódást.

A szakértő kiemel olyan kutatásokat, amelyekben a magányosság kockázati tényezőit tárták fel, és ezek közül több tanulmány is rizikófaktornak találta csupán azt, hogy valaki férfinak született. Mély társadalmi konstrukciók húzódnak emögött az egyáltalán nem elhanyagolható méretű probléma mellett.

Annál inkább kiemelendő érték a megoldásfókuszú problémafeltárás Angelica Ferrara munkásságában, aki szeretné, hogy a változás a két nem közötti őszinte kommunikáción és a férfi barátságok mélyebb megélésén alapulna. Így a nők terapeuta és menedzseri szerepkör helyett valóban partnerként tudnának jelen lenni a kapcsolatban, miközben a nők is megkapják azt az érzelmi támogatást, amire igazán szükségük van.

Elképesztő árat fizet a fast fashion termékekért az Atacama

Hiszen nem egyszer inkább egy hozzájuk közel álló, azonos nemű családtagtól vagy baráttól kérnek tanácsot, mintsem társuktól, ha valami nyomja a lelküket. Ismerős lehet a barátnő, aki miután kapcsolatba került, szinte teljesen felszívódott, majd váratlan alkalmakkor felbukkan, amikor megértésre és támogatásra van szüksége. Azonban ő cserébe nem tud semmit sem nyújtani, hiszen már így is plusz egy ember érzelmi jólétéért felel.