előfizetésem
Hírlevél
Megvan, miért diagnosztizálnak egyre több nőt ADHD-val harminc felett
Gyermekszülés, családi és munkahelyi felelősségek, több párhuzamos szerep. Mindezek új típusú terhelést jelentenek egy felnőtt nő számára. Háttérbe kerül az énidő, a megfelelő időgazdálkodás, és egyre több gondot okoz a figyelem- vagy az impulzuskezelés. Az addig elfeledett vagy enyhe panaszok pedig az említett környezetben már nem tarthatóak fenn hosszú távon. Gyakran felmerül az a kérdés is, hogy mi okozza a kimerültséget, a szétesést?
Harminc felett gyakran kerülnek felszínre olyan élethelyzetek, amelyek előhozzák az ADHD legjellemzőbb jeleit, olyanokat, amelyek korábban csak árnyékban voltak jelen az életünkben „Sok fiatal nőnek akkor jönnek elő az ADHD-s tünetei, amikor gyereket vállal, ezért van az, hogy felnőttkorban hirtelen már sokkal több nőt is diagnosztizálnak, ők is elérik a klinikai küszöböt” - mondta el dr. Réthelyi János, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatója egy korábban adott interjújában.
Régi kép vs. új diagnosztikai lehetőségek
Az ADHD voltaképpen korábban hagyományos “fiús” betegségként élt a köztudatban, hiszen a hiperaktivitás, az impulzivitás, az erőteljes viselkedési eltérések tipikusan a fiúknál voltak megfigyelhetőek a legkönnyebben. Szerencsére azonban a szakemberek azóta már számtalan kutatást végeztek a témával kapcsolatban, és állításuk szerint a lányoknál, illetve nőknél gyakrabban jelenik meg az úgynevezett “inattentív” belső tünetkép. Ez a legtöbb esetben figyelemzavarral, koncentrációs kilengéssel, valamint “rendetlen” gondolkodással, belső nyugtalansággal, sőt, sok esetben érzelmi labilitással jár.
Éppen ez az a különbség, ami sokáig elhomályosította a diagnózis lehetőségét a hölgyeknél. A szakemberek figyelme általában a motoros hiperaktivitásra, az impulzusosságra fókuszál, tehát arra, amit könnyen mérnek és látnak. Mindeközben a belső kaotikus figyelemproblémák, illetve az érzelmekkel való bajlódás teljesen elveszik a sok egyéb más tünet között. Ennek oka, hogy korábban sokszor torz eredmények születtek, alul-, vagy félrediagnosztizálták a betegeket.
Rendezett színek, rendezett elme: a szín szerint rendezett könyvespolcok hatása a mentális egészségre
Társadalmi változások a 21. században
A tudományos irodalomban manapság már egyre inkább elismerik a nemek közti különbséget az ADHD tüneteiben, megjelenésében, valamint következményeiben. A Females with ADHD: An expert consensus statement című tanulmány például így fogalmaz: „A lányokkal és nőkkel kapcsolatos tüneti különbségek, társbetegségek és kompenzáló stratégiák gyakran elnyomják vagy eltakarják a háttérben lévő figyelemzavarokat.”
A nők szerepe ráadásul a munkaerőpiacon, a családi életben, a párkapcsolatban is jóval komplexebb lett, mint évtizedekkel ezelőtt. A belső nyugtalanság, amely korábban még láthatatlan volt, idővel előtérbe került, hiszen egyre fáradtabbak vagyunk amiatt, hogy meg akarunk felelni másoknak, a társadalomnak. De jó hír, hogy a mentális egészség témája, illetve a pszichológiai zavarok kommunikációja jóval nyitottabbá vált, nem számítanak akkora tabunak, ezáltal többen vállalják fel a tüneteiket, keresnek szakembert a probléma megoldására.
„Tizenegy éve dolgozom Svédországban, ahol szintén tízmillió ember él. Ott 270 ezer embert diagnosztizáltak már ADHD-val, amiből 90 ezer felnőtt. Ehhez képest itthon nagyjából 3-4 ezer érintett felnőtt kaphatott már diagnózist, de lehet, hogy még ennél is kevesebben. A diagnózis felállítása még csak az első lépés, ez után hazaengedhető a páciens a rendelőből, de lehet, hogy a területi pszichiáter, akihez ő tartozik, nem ismeri az ADHD-t” - mondta el Dr. Félegyházy Zsolt pszichiáter főorvos korábban egy interjújában, ahol hozzátette, hogy sajnos még mindig kevés a hozzáértő szakember.
Szerencsére az ADHD diagnózis eljárásrendje folyamatosan fejlődik, bővül, ezáltal ma már olyan tüneteket is figyelembe vesznek, mint a szorongás, a depresszió, vagy éppen az egyéb traumák. A diagnózis felállítása sok nő önértékelésében hatalmas változást hozott, hiszen végre van magyarázat arra, hogy miért nem tudnak figyelni, miért nem képesek úgy elvégezni a munkájukat, ahogy korábban. Nem beszélve arról, hogy a közösségi média, az internet, a videók szintén adhatnak olyan magyarázatokat, amelyekkel azonosulni tudnak.
Lassan ott tartunk, hogy muszáj tudatos jelenlétet gyakorolni, hogy ne nevelődjön ki egy ADHD-s generáció, ami felé egyre gyorsabban haladunk - beszélgetés Szalai Balázs mindfulness oktatóval
Bár nem minden öndiagnózis megbízható, az érzés, hogy végre „tudom, mi a bajom”, sokakat elindít egy olyan úton, ahol végre valódi vizsgálatra is sor kerül. Nem ritka ma már az sem, hogy valaki az interneten látott tünetleírások alapján dönt úgy, hogy ideje pszichológushoz, pszichiáterhez fordulni.
Magyarországon is hasonló tendencia figyelhető meg. Dr. Lenka Staun pszichoszomatikus szakorvos úgy nyilatkozott: „ADHD mindig is volt, csak nem mindig megfelelően diagnosztizálták.” Hozzátette, hogy a hiperaktivitás és az impulzivitás a nőknél más formában nyilvánul meg, általában belső nyugtalansággal jár, amit a korábbi kérdőívek és tesztek még nem vettek figyelembe.
Nem minden diagnózis jár felszabadulással
Bár azt hihetnénk, ha valaki végre megtudja, hogy miből fakadnak a problémái, akkor végleg fellélegezhet. Valójában azonban azokat, akik hosszú időn keresztül küszködnek magukban azért, mert úgy érzik, hogy valami nincsen rendben, de nem tudják, hogy ez miből fakad, erős bűntudat, önvád, sok esetben szégyenérzet kísérhetik. Ilyenkor megszólal az a bizonyos belső kritikus hang:
lehettem volna jobb, ha jobban igyekszem.
A helyzetet azonban tovább nehezíti a mentális egészség intézményrendszeri korlátai, a hosszú várakozási idők, valamint a szakember által is említett orvoshiány is. Egyszerűen nincs idő és kapacitás mindenkivel foglalkozni. Egy kutatásban a női résztvevők többségét felnőttként diagnosztizálták ADHD-val, akik arról számoltak be, hogy korábban gyakran kaptak negatív visszajelzéseket a személyiségbeli hiányosságaikról, gyengeségeikről. Amikor azonban fény derült a betegségre, lehetőséget kaptak arra, hogy újraértelmezzék a saját történetüket, megértésre találjanak.
Ez tehát azt jelenti, hogy bár maga a diagnózis nem oldja meg a problémát, valahol mégis segítséget nyújthat azok számára, akiket még nem húzott le a betegség megoldásának hiánya. Mert bizony vannak, akiknek sajnos már „későn” jön a segítség.
ADHD: Nem vagy más, csak máshogyan lettél huzalozva
Az addikció csapdája
Az ADHD sokak fejében pusztán a szétszórtságot, a figyelmetlenséget, a szervezési nehézségeket jelenti. De van ennek egy kevésbé ismert, ámde annál súlyosabb árnyoldala is, ez pedig a függőséghez vezető hajlam. Dr. Sörédi Pál pszichiáter, addiktológus főorvos egy előadásában úgy fogalmazott: „Sajnos nagyon sok ADHD-val küzdő beteg jut el oda, hogy valamiféle addikciót is kifejleszt. Hiszen bizonyos drogok, legalábbis kezdetben, enyhítik a tüneteket, és ennek mentén jutnak el odáig, hogy valamiféle szerhasználatba kezdenek öngyógyító kísérletként.” Hozzátette, hogy egy idő után a szerhasználat sajnos súlyosbodik, és valódi drogfüggőség alakul ki.
Az ADHD-val élők agyműködésében ugyanis központi szerepet játszik a dopamin nevű ingerületátvivő anyag. A rendszer bizonyos eltérései tökéletesen megmagyarázzák a figyelem szétszórtságát, a folyamatos stimulációra való “éhséget”. Nem véletlen tehát az sem, hogy sokan stimuláns szerekhez nyúlnak, amelyek ezeknél a betegeknél inkább normalizáló élményt adnak, mintha végre minden belső zaj vagy nyugtalanság megszűnne létezni. Ez a fajta illúzió azonban rendkívül veszélyes számukra, hiszen nagyon könnyen hozzászoknak, aminek hatására idővel a kényszeres szerhasználatot “választják”.
De ne gondoljuk, hogy csak a drogok és az alkohol jöhet szóba. Sokan a dohányzásban, a kényszeres internethasználatban, a vásárlásban, valamint az online játékokban találnak megnyugvást. Ezek a dolgok azonban csak rövid ideig tartó megkönnyebbülést hoznak, hosszú távon sokkal inkább csak tovább mélyítik a problémát. A függőség következményei pedig csak további terhet jelentenek az érintettek életére.
Az összefüggést a nemzetközi kutatások is megerősítik: ADHD-s akár felnőtteknél kétszer-háromszor is gyakoribb az addikció kialakulásának esélye, mint az átlag embereknél. A kockázatokat pedig tovább fokozza az érzelmi szabályozás zavara, a kudarcélmények, valamint a kirekesztettség érzése. A nők esetében pedig még az életminőségre is hatással van, hiszen sokan titokban, szégyenérzettel küzdenek, ami idővel alkohol- és gyógyszerfüggőséghez vezethet. A környezetük ebből pedig csak annyit lát, hogy nagyon stresszesek és gyakran túlhajszoltak.
Sörédi szerint kulcsfontosságú, hogy minél előbb megszülessen a diagnózis, és az érintettek végre megfelelő pszichoterápiás, illetve gyógyszeres kezelést kapjanak. A cél ugyanis nem kizárólag a tünetek enyhítése, hanem az is, hogy megakadályozzuk a pácienseket abban, hogy mindenféle “házi” vagy veszélyes “gyógymódokkal” kísérletezzenek.
A kórmegállapítás, ha azt helyesen és teljes körűen végzik el, akkor nem egy címke lesz az ember feje felett, hanem kulcs a megértéshez, a kezeléshez, a megküzdéshez. Amikor egy nő harminc éves kora felett ismeri fel magában a tüneteket, amikor már elismeri, hogy nem lustaságról vagy hanyagságról van szó, hanem agyi szerveződési különbségről, akkor új lehetőségek nyílnak meg az életében: végre visszaszerezheti önmagát, rátalálhat arra, hogy ki is ő valójában, ADHD-val együtt élve.
Fontos azonban tisztázni, hogy ez nem egy divatbetegség, hanem egy régóta rejtőző valóság, amit most kezdünk meg igazán megérteni, elfogadni, kezelni. „Az ADHD nagyon komplex zavar, rengeteg minden befolyásolja, ezért sem érdemes abban bízni, hogy egy új gyógyszer, mint valami mágikus tabletta, mindent megold” - nyilatkozta a pszichiáter főorvos.
