Kipróbáltam, hogy milyen, ha egy hétig nem panaszkodom: az eredmény megdöbbentett
Egy teljes hétre visszafogtam magam, és úgy döntöttem: semmi panaszkodás. De vajon képesek vagyunk teljesen elnémítani a panaszt, vagy ez a kis frusztráció valójában a stresszlevezetés és a problémamegoldás titkos szuperereje, amire minden nap szükségünk van?
„Hogy vagy?” – egy rutin kérdés, amit minden nap hallunk. A válaszom? „Hát, megvagyok…” és akkor esett le: ez is egy panasz. A forgalmi dugó, a főnök, az időjárás, vagy akár a hajam, ami mindig pont most dönt úgy, hogy lázadozik, mind-mind apró panaszok, amik alattomosan szívják el az energiánkat. Ezért egy héttel ezelőtt úgy döntöttem: egy teljes hétig nem panaszkodom. Egyetlen sóhaj, egyetlen „na persze”, semmi dráma.
Első nap
Első reggel: a kávéfőző nem volt kegyes, és épp elfogyott a növényi tejem. Reflexből jött volna a „Na persze!”, de megálltam. „Oké, most valami mást kell választanom” – gondoltam, és már az első percekben feltűnt, mennyi apró panasz szövi át a napjainkat. A korábban automatikusan siránkozásra használt apróságok most csak… voltak. És kész.
Második nap
A villamos késve jött, a sor a boltban hosszabb volt, mint vártam. Reflexből indult volna a panasz, de visszafogtam magam. Furcsa érzés volt: a nap apró nehézségei egy pillanatra mégis nehezebbeknek tűntek. Rájöttem: a panasz néha segít feldolgozni a feszültséget, még akkor is, ha ideiglenesen bosszúsnak érezzük magunkat.
Harmadik nap
A barátnőm megkérdezte: „Valami történt veled? Olyan nyugodt vagy!” És valóban: a panaszmentesség felszabadító volt, de közben éreztem, hogy hiányzik a kis negatív hang. Ez a nap emlékeztetett rá, hogy a panaszkodás természetes emberi eszköz, ami segít feldolgozni az érzelmeinket.
Annyit panaszkodunk, hogy az már az egészségünkre is károsan hat
Negyedik nap
A munkahelyen minden rendben ment, de egy apró kellemetlenség miatt felhúzhattam volna magam. Ehelyett figyeltem: a panasz hiánya nyugalmat adott, de a múltbeli panaszok nélkül nem tanultam volna meg kezelni a stresszt.
Ötödik nap
A villamoson a hangos telefonáló már nem zavart, és a boltban a pénztáros kedves mosolya észrevétlenül is jobb kedvre derített. Ezen a napon tudatosult bennem: a panaszkodás nem ellenség, hanem egy természetes eszköz, de a pozitív pillanatok, mint egy mosoly, éppúgy képesek emelni a hangulatunkat.
Hatodik nap
A hétvége a legfurcsább volt: minden kis frusztrációt vissza kellett fognom. Rájöttem, hogy a panasz néha mentális biztonsági sáv, ami segít feldolgozni a mindennapi stresszt. A nyugalom viszont valóban eluralkodott rajtam.
Hetedik nap
A hét utolsó napján már sokkal könnyebb volt tudatosan visszafogni a panaszt. Már nem minden apróságon akadtam fenn, és a mindennapi frusztrációk sem borították fel a hangulatom. Mégis tudtam: a panaszkodás teljes hiánya nem jelentené a teljes szabadságot. Ez a hét arra emlékeztetett, hogy a panasz néha alapvető stresszlevezetés, és még a kreativitásnak is teret ad. Tehát élvezzük a csendet, a nyugalmat, ami enélkül jár, de teljesen elkerülni talán nem egészséges.
Nem teljesen rossz a panaszkodás?
Sokszor halljuk, hogy a panaszkodás negatív, káros szokás. Pedig valójában ennél sokkal összetettebb jelenség, és fontos szerepe van az életünkben. „A panaszkodás nem negatív jelenség, és nem szabad egyszerűen leegyszerűsíteni vagy kiiktatni az életünkből. Valójában az érzelmi feszültség szabályozásának egyik fontos formája. A panaszkodás segítségével levezetjük az érzelmeinket, kiengedjük a gőzt a kuktából: a frusztráció nem ragad bennünk, hanem verbalizálódik, utat kap, és lehetővé válik az érzelmi feldolgozás” – magyarázta Makai Gábor, pszichológus.
Hét napig rendszeresen feltettem ezt a kérdést, és sokkal jobban megismertem magam
A panaszkodás gyakran a külvilág felé irányul a szakértő elmondása szerint. Sokszor együtt szidunk valakit vagy valamit, így nem vagyunk egyedül az érzéseinkkel, és ez biztonságérzetet ad. Emellett a panasz kapcsolati funkciót is betölt: összehoz embereket, lehetőséget teremt a közös élményfeldolgozásra, és segít, hogy az érzelmi feszültség ne torlódjon fel bennünk.
Amikor a szó eszköz a kontrollhoz
A panaszkodás nem csak érzelmi levezetés, hanem egyben az újratervezés eszköze is: lehetőséget ad arra, hogy átgondoljuk, milyen problémával szembesülünk, és hogyan reagálhatunk rá. Tudatosan alkalmazva a panasz a problémamegoldás előszobája, a kontroll megélésének eszköze, és lehetőséget teremt az erőforrásaink átgondolására és módosítására. „Ahhoz, hogy a belső feszültség valóban oldódni tudjon, tudatosan kell panaszkodnunk. Ha ezt nem tesszük, a frusztráció bennünk marad, ingerlékenységet okoz, szomatikus tüneteket válthat ki, és befolyásolhatja az alvást vagy menekülésre ösztönözhet. Ugyanakkor a panaszkodásnak van egy nem adaptív, ártalmas oldala is.
Ez akkor történik, ha nem tervezünk, nem keretezünk, hanem egyszerűen csak kiöntjük a problémát és a negatív érzéseket a nagyvilágba. Ha a panaszkodás után tehetetlennek érezzük magunkat, és nem tudunk változtatni a helyzeten, akkor nem adaptív folyamat zajlik, hanem felesleges érzelmi túltöltődés” – tette hozzá a szakértő.
Fontos azonban megérteni a szakértő elmondása szerint, hogy a tudatos panaszkodás nem órákon keresztül tartó állapot, nem az életünk minden napjára kiterjedő szokás, hanem rövid, célzott folyamat. Ha megfelelően használjuk, életrészünkké válhat, és segíthet feldolgozni a problémákat.
Mi történik, ha elnyomjuk magunkban?
Az elnyomás következménye, hogy a feszültség felhalmozódik, szorongást okoz, és nem tudatosan kerül felszínre, hanem belülről nyomja a hangulatunkat. „Ha egy hétig tudatosan kerüljük a panaszkodást, hamar rá fogunk jönni, hogy a panasz a természetes életünk része. Hiányozni fog, ha nem engedjük meg magunknak. Ha nem panaszkodunk, a feszültség felhalmozódik, és nem fordítunk energiát arra, hogy kimondjuk, ami zavar, ami miatt nyomás alatt vagyunk” – fejtette ki a pszichológus.
Még azoknak is szükségük van panaszkodásra a szakértő elmondása szerint, akik pozitívan látják a világot, mert a problémamegoldás szempontjából ez alapvető eszköz. Az állandó, kontrollálatlan panaszkodás berögzült szokás lehet, de a tudatos, adaptív panaszkodás segít strukturálni a gondolatokat és kiereszteni a feszültséget, anélkül, hogy elárasztanánk a világot a negatív energiáinkkal.
előfizetésem
Hírlevél