Köszi Orlando Bloom! Katy Perry ilyen örömtelen lemezt még sosem csinált

2017.június.9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mit nem vártunk Katy Perry új lemezétől? Nem vártuk, hogy új irányt fog adni a popzenének, vagy hogy kivételesen izgalmas művészi koncepciót alkot. Mi az, amit viszont vártunk? Önfeledt, pajkos popslágereket minden mennyiségben, azt, hogy megnevettessen.

Katy Perry
Fotó: Getty Images

Utoljára négy évvel ezelőtt jelentkezett Katy Perry lemezzel, a 2013-as Prism ugyan közel sem volt akkora dobása, mint a 2010-es Teenage Dream, amin hemzsegtek az óriási slágerek. A Prism ezzel együtt is egy korrekt poplemez volt, a nyitódal, a Roar pedig éppen olyan őrült, bohókás megasláger, mint amilyenekért szeretni lehet az énekesnőt. Igaz, már ez is egy sokkal sötétebb hangvételű lemez volt, de ezen aligha csodálkozhattunk, hiszen Katy saját bevallása szerint a válása erősen rányomta a bélyegét arra az albumra.

Sosem jelent túl jót, amikor egy popsztár olyasmiket nyilatkozik, hogy szeretne művészibb dologgal előállni, mint korábban. A popzene első sorban a szórakoztatásról szól, mondjuk ezek a művészi törekvések magyarul valójában azt jelentik, hogy vidámság helyett lassabb dalok kapnak nagyobb hangsúlyt. Az új lemez, a Witness ennyiben tényleg művészi, tele van szerelmet sirató balladákkal. Önmagában ezzel nincs semmi baj, Adele-nak például elképesztően jól állnak az ilyenek dalok, de Katy Perrynek meg például nem annyira. Már az olimpiai himnusznak írt Rise kapcsán is megírtuk, hogy hiába van remek hangja, ezek a nagy érzelmeket megmozgató dalok egyszerűen nem passzolnak a habitusához. Nem is csupán arról van, hogy nehéz összeegyeztetni a fájdalmas kesergést azzal a képpel, amit látunk róla, (például, hogy képes Cheetosnak öltözni) bár kétségkívül ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy nem tűnjön hitelesnek ebben a közegben. A Witness nagy része pedig ilyen, bensőségesnek szánt balladákból áll, amelyeken hiába énekel szépen, de valahogy nem jönnek igazán át. Szomorú unalom fog el az olyan daloktól, mint a Miss You More, Save As Draft, vagy a záró Into Me You See.

Katy Perry Witness

Akkor talán a partislágereknek szánt felében megtaláljuk a vigaszt? Aligha. Az igazság, hogy a Witnessről egyszerűen hiányzik egy olyan igazi felszabadult, táncolható és énekelhető sláger, mint mondjuk a Firework, vagy a minden gyerekességével együtt szerethető Roar. Annak ellenére, hogy a Chained to the Rhythm a slágerlisták élére is felverekedte magát, még közelébe sem ér Katy Perry korábbi slágereinek. Talán a Swish Swish című dalnak van a legnagyobb húzása az egész albumon, de annak ellenére, hogy Katy Perry ebben a számban jut a legközelebb a kortárs, újítónak tartott előadók stílusához (Nicki Minaj egy kelleténél hosszabb rapbetéttel van jelen), dalstruktúrájához, ettől még némileg kilóg a lóláb, hogy ez sem igazán az ő terepe, éppen ezért inkább zárvány marad a lemezen. Az egyértelműen rádióbarát slágernek szánt Roulette és Pendulum viszont éppen a túlzott kiszámíthatósága miatt felejthető.

A Witness borítóját Lady Gaga is megirigyelné:

Katy Perry Witness című lemeze

Az egész lemezen, sőt az egész körítésen érződik, hogy Katy Perry valamerre nagyon szeretne kitörni a bájos, vicces, önfeledt popsztár-szerepből, hiába próbálkozik azonban a 80-as éveket idéző szintipopos dallamokkal, szokatlan tört ütemekkel, a hip-hop, r´n´b legújabb hajtásainak termékeny beépítésével, a Lady Gaga-féle bizarr klipppel és főleg lemezborítóval, a Witness összességében csak azt tudta bebizonyítani, hogy ezek a próbálkozások egyelőre zsákutcát jelentenek Katy Perry számára.

A lemez legjobb dalai: Swish, Swish; Déja Vu; Tsunami

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez tényleg Meghan Markle? Még sosem láttuk ilyen ruhában!

Ez tényleg Meghan Markle? Még sosem láttuk ilyen ruhában!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője