Különleges tehetséggondozó programot indított Odett

2020.augusztus.6.

Talán ismered a Zenél Az Utcát. A népszerű énekesnő, Odett, 2018. év végén indította el ezt az utcazenészekről szóló vlogsorozatot, ami mára már egy tehetségeket gondozó programmá nőtte ki magát. Erről beszélgettünk vele, illetve egy videopremiert is hozott a Glamour olvasóinak!

Mesélj a Zenél az utca projektedről? Mi motivált abban, hogy belevágj egy ilyen különleges tehetséggondozó versenybe, programba?
Rengeteg dolog motivált, de a legfontosabb mind közül, hogy szerettem volna a dalaimon kívül alkotni, csinálni valami olyat, amivel segítek másoknak. Az utcazenélés méltatlanul keveset szerepel a köztudatban, de akár a zeneiparban is, sőt, ha beszélnek is róla, akkor sok esetben negatívan teszik, vagyis elsődleges célja a Zenél Az Utcának ezeket az előítéleteket lerombolni. A másik izgalmas bennem dolgozó indíték a televíziós tehetségkutató műsorok, és annak működési mechanizmusának átformálása. Ezek elé a műsorok elé nem tennék semmilyen minőségű előjelet, inkább csak annyi észrevételt fűznék hozzá, hogy egyáltalán nem életszerű egy érzékeny, alkotni vágyó kezdő zenész ember számára, hogy így indítsa be karrierjét. A Zenél Az Utca fellépési lehetőséget biztosít számukra, illetve a több fordulós tehetséggondozó programmá válásnak köszönhetően 6 produkció elkészíthetett egy-egy saját dalt a segítségünkkel, amikhez klipek is készültek, augusztus 20-án mutatjuk be a nagyközönségnek az elkészült műveket.

Az elmúlt hónapok milyen kihívások elé állítottak titeket? Mennyiben kellett visszavenni a munkából, milyen nehézségek adódtak? És hogyan tudtok ezekből kilábalni? Neked/Nektek mit tanított ez a periódus?
Sajnos két olyan nagyon fontos koncertünk maradt el idén tavasszal, amit remélem jövőre tudunk pótolni, az egyik egy szimfónikus koncert lett volna, amire alig vártam, a másik nagy koncertet pedig pont az előző évad Zenél Az Utca szereplőivel adtuk volna. Nem beszélve a fesztivál fellépésekről, amik sajnos idén meghiúsultak. Ennek ellenére igyekszünk a maximumot kihozni ebből az időszakból, és az augusztust végig koncertezzük, ahogy azt az előírások engedik. Aztán meglátjuk mi vár ránk a továbbiakban. Amit megtanultam ebben az időszakban, hogy hatalmas szükségem van a csendre és a nyugalomra, amit már jó pár éve nem igazán tapasztaltam magam körül. Amikor márciusban bejelentették a karantént, akkor úgy döntöttem, hogy vidéken szeretném ezt az akkor még meghatározhatatlan időt eltölteni, így a Balaton déli partján töltöttem ezeket hónapokat, totális csendben. Láttam havazásban, és a tavaszi virágzásban a kertet, bármennyire is bizonytalan volt ez az időszak tele volt ajándékkal és fejlődéssel. Ebből építkezem tovább, és igyekszem pozitív maradni a jövővel kapcsolatban.

Mit kell tudni Anettről és Esztiről, akikkel ebben a videóban találkozhatunk?
Fantasztikusak és különlegesek. Nem igazán hallottam még csak hasonló zenekarról sem a hazai zenei színtéren. Két igazán tehetséges és tudatos lányt ismertem meg Anettben és Esztiben, akiket különleges hangjuk és stílusuk okán nehezen fog elfelejteni a hallgatóság.


Mik a legjobb élményeid a Zenél az utcával kapcsolatban?
Az előző évadban, - amikor még vlogként emlegettem a Zenél Az Utcát - szerepelt egy 12 éves srác, Martin. A Vígadó téren utcazenélt, egészen pontosan Beatles dalokat játszott kottából az akusztikus gitárjával, miközben az anyukája a könyvtárban dolgozott. Odaléptem hozzá, megkérdeztem, hogy volna-e kedve szerepelni a záró epizódban, és rábólintott. Annyira jó érzés volt látni, hogy egy általános iskolás korú srác is ennyire nyitottan, jól, bölcsen éli az életét, saját generációjának is példát mutatva. Az csak hab volt a tortán amikor kiderült, hogy három nyelven beszél és millió terve van a jövőjével kapcsolatban.

Ha már borok, akkor neked melyik a kedvenced? Van-e valamilyen különleges rituáléd dalszöveg-zeneíráskor?
A mindig kedvenc bor egyértelműen a Rosé, egy jó koncert mellé fröccs formájában bármikor jöhet! Érdekesen változik a dalírás folyamata nálam, a mostani életszakaszomra leginkább a "Határidő" múzsa van legnagyobb hatással, idén ősszel szeretnék kihozni egy kislemezt, ha minden jól megy októberben megjelenik, ha már a bornál tartunk, késő őszre beérik a gyümölcs.

Versenyről, tehetséggondozó programról itt tudtok tájékozódni tovább: http://www.telekizenelazutca.hu

Ez is érdekelhet

Ilyen látványos kabátot már rég viselt Katalin hercegné

Ilyen látványos kabátot már rég viselt Katalin hercegné

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: a Bikákra ma mindenki irigykedik, a Kosokra nagy szüksége lesz a barátainak

Napi horoszkóp: a Bikákra ma mindenki irigykedik, a Kosokra nagy szüksége lesz a barátainak

G-Életstílus

Munkahelyi zaklatás: te is áldozat vagy?

Munkahelyi zaklatás: te is áldozat vagy?