Mai szerelem: Scarlett Johansson szexi slágere

2018. április 20.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A színésznő legnagyobb rajongói tisztában van azzal, hogy még a megjelenésénél is sokkalta szexibb Scarlett Johansson hangja.

Scarlett Johansson
Fotó: Getty Images

Ugyan a filmsikerei kissé elfedik ezt az oldalát, de valójában a szőkeség igazából egy rocksztár. Éppen tíz éve mutatkozott be az első szólóalbumával, az Anywhere I Lay My Head című lemezzel, ami bizony szép kritikai sikereket aratott akkoriban. Sajnos, vagy szerencsére Scarlettnek nem túl sok ideje marad, hogy zenei pályafutását egyengesse, pedig bizony mi nagyon is imádjuk, amit énekesnőként mutat.

Láttad már? Nem bírta könnyek nélkül Scarlett Johansson, amikor kiderült a titok a családjáról

Egy ideje Scarlett Johansson és az énekes-gitáros, dalszerző Pete Yorn nagyon egymásra találtak. Ugyan közös lemezt éppen kilenc éve adtak ki, de a páros most visszatér, és hamarosan egy EP-vel rukkolnak elő, amiről már mutattak is egy dalt. A Bad Dreams tökéletes szomorkás popdal, ami fantasztikusan illik a színésznőhöz, hallgassátok csak!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

glamour plusz ikon Mozart nem csak zenében volt lázadó, a szerelemben is átlépett minden határt

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Karácsonyi pánik OFF: egy app, ami megmenti az ünnepet az utolsó pillanatban is (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)

Ennyire könnyű még sosem volt a rend: megérkezett a tisztaság új korszakának sztárja (x)