Irány Győr: Meg kell nézned ezt az óriási Maurer Dóra alkotást!

2022.június.13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Négy évtized óta a legnagyobb Maurer Dóra alkotást mutatják be a győri Torula Művésztérben. A kortárs képzőművészet nemzetközi viszonylatban is megkerülhetetlen alakja Maurer Dóra, akinek műveit London, Párizs és New York legjelentősebb múzeumaiban mutatták már be.

Maurer Dóra Térfestés című kiállításának enteriőrje
Maurer Dóra Térfestés című kiállítása
Fotó: GLAMOUR

A művész most négy évtizeddel ezelőtti, azóta már legendássá vált alkotását eleveníti fel a győri Torula Művésztérben. A Győri Szeszgyár és Finomító Zrt. területén működő friss és progresszív szemléletű kiállítóhely nemcsak a nemzetközi művészeti szcéna legfontosabb szereplőivel működik együtt, de céljuk a régió legtehetségesebb fiatal alkotóinak támogatása is. Maurer Dóra 85. születésnapja alkalmából nyíló Térfestés című tárlat július 30-ig látható a győri Torulában.

A 136 éves győri szeszgyár képzőművészettel való kapcsolata nagy múltra tekint vissza: a gyár egykori tulajdonosa August Lederer osztrák iparmágnás igazi műpártoló volt, aki szoros kapcsolatot ápolt a bécsi szecesszió művészeivel, Gustav Klimttel és Egon Schiele-vel is. Utóbbi gyakori vendég volt a gyártulajdonos győri otthonában, de Lederer a szeszgyár egyik csarnokát is Schiele rendelkezésére bocsájtotta, ebben a műteremben készültek Lederer egyik fiát és a győri „Kecskelábú” hidat megörökítő képek.

A Schiele által használt műterem a második világháború alatt megsemmisült, de a gyár egyik, ipari termelésre nem használt csarnoka most is képzőművészeti alkotásoknak ad otthont. A hatvanas évek közepétől a kilencvenes évek elejéig itt működött az ország első ipari méretű torulaélesztő-gyára, innen kapta nevét az alapítványi fenntartásban működő művésztér is, mely a hazai kortárs művészeti intézményrendszer egyik legfrissebb, és egyben legprogresszívebb szereplője is. A Torula célkitűzése, hogy Bécs-Pozsony-Budapest kulturális háromszög meghatározó kortárs művészeti kiállítóterévé váljon. Nemcsak műtermet biztosítanak a régió pályakezdő alkotóinak, de bemutatkozási lehetőséget is, mindeközben a nemzetközi képzőművészeti szcéna legnagyobbjaival, köztük Maurer Dórával működnek együtt.

Mauer Dóra 85. születésnapjának alkalmából nyílt meg a Térfestés című kiállítás
Fotó: GLAMOUR

Maurer Dóra 1982-ben Dieter Bogner művészettörténésztől kapott megbízást az ausztriai Buchberg kastély toronyszobájának „kifestésére”. A konceptuális geometriával, színelmélettel foglalkozó művész matematikai alapokon nyugvó módszerével illuzionisztikus teret hozott létre a boltíves toronyszobában, ahol a hideg-meleg színek kereszteződése a padlótól a plafonig beterítette a falakat, de a racionális szerkesztési szabály ellenére egy különleges, szakrális tér született meg.

Ez a mű is hozzájárult Maurer Dóra nemzetközi ismertségéhez, de a Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas művész azóta a kortárs képzőművészet megkerülhetetlen alakjává vált. A világ egyik legfontosabb, kánonképző művészeti intézménye, a londoni Tate Modern, mely több alkotását is őrzi, 2019-ben önálló, retrospektív kiállítást szentelt Mauer öt évtizedes múltra visszatekintő életművének; magyar képzőművészek közül senki nem kapott még erre lehetőséget. A magyar-osztrák állampolgárságú festő sokáig második otthonának tekintette Bécset, ahol jelenleg az osztrák főváros egyik legmagasabb épületét, a Ringturmot is az ő alkotása, a négyezer négyzetméteres Együtt című munka borítja.

Bővebben a Térfestés című műről:

„A gondolat, hogy egy egész teret, valamennyi határterületével együtt kvázi-képpé alakítsak, 1977 óta foglalkoztat. Az érdekel, hogy mechanikus-racionális úton abszurd téri helyzet jöjjön létre.” – fogalmazott Maurer Dóra 1982-ben, amikor lehetőséget kapott az ausztriai Buchberg-kastély toronyszobájának kifestésére. Maurer ezen Buchberg-projektjéhez kapcsolódik a Torulában most kiállított grafikai mappa (1982) és film (1983), valamint az erre az alkalomra létrehozott helyspecifikus falfestés is ennek a munkának a felelevenítése.

Az 1970-es években megkezdett Displacements és Quasi-képek sorozatok alkotóelvének folyamatos továbbgondolásával Maurer magyar és osztrák művészeti közeghez is szervesen kapcsolódó művészete az 1980-as évektől fogva egyre inkább a festészet felé tolódott el. A művész a Displacements-sorozat esetében nyolc alapszín felhasználásával geometrikus vonalhálókat festett meg és ezeket egymáshoz képest síkban eltolta, majd a raszterháló felnagyított részleteit később formázott alap felhasználásával jelenítette meg a Quod Libet sorozat darabjain, illetve a rendszerábra hetvenedik lépését a buchbergi kastély toronyszobájában térbe is vetítette. A térben folyamatosan változó fényviszonyok hatására Maurer ekkortól kezdte figyelni munkáinak a megvilágítás függvényében bekövetkező színváltozásait, majd ezeket a megfigyeléseket újra és újra megfestve jutott el általa „Relatív Quasi-képeknek” nevezett munkáihoz.

Mauer Dóra képzőművész meglehetősen régen nem készített helyspecifikus alkotást, ezért is különleges a győri kiállítás
Fotó: GLAMOUR

„Egy tér határfelületeire festett, installált Quasi-kép a szemlélés, a nézés helyett inkább szinesztétikus élményre ad alkalmat. Nem is mint művel, hanem mint környezettel lépünk kapcsolatba vele, beszivárog a képkészítést indukáló mindennapos észrevételek, meggondolások világába. Az ilyen mű az „elidegenedés” állapota után új kiindulási anyaggá válik, nem is a formakonstruálás, hanem a festés számára.” – írta a művész ezen munkáiról, melyek elgondolása a Torulában most elkészített falfestésre is alkalmazható. Maurer egyszerre analitikus és érzéki művészete így a néző bevonásával és aktivizálásával egy új, fiziológiai alapokon nyugvó kommunikációs csatornát teremt meg, a színek és formák nyelvén az embert körülvevő környezet és a valóság érzékelésének képességét és folyamatát tematizálja. (Rátkai Zsófia)

Maurer Dóra a buchbergi missziót legutóbb a Ludwig Múzeumban 2008-ban megrendezett Szűkített életmű című kiállításán idézte fel. Azóta nem készített helyspecifikus installációt, ilyen grandiózus alkotásra pedig az eredeti mű keletkezése óta nem vállalkozott, ezért is különösen figyelemreméltó a győri Torula Művésztérben június 11-én – a művész 85. születésnapján – nyíló Térfestés című kiállítás. A színek és azok egymásra hatása, a fényekkel és az eltolódásokkal való játék, a mozgalmasság jellemzi ezt a munkát is. Maurer Dóra az 1982-es buchbergi festés részleteit filmen dokumentálta, mely egy grafikai mappával együtt szintén látható lesz a tárlaton.

Az egyedülálló installációra reflektálva a magyar divatmárka, a NUBU vezető tervezője, Garam Judit limitált számú, 4 különböző termékből álló kollekciót tervezett. A kollekció darabjai printelt pólók és táskák, amelyek a kiállításon és a NUBU üzleteiben és webshopján is megvásárolhatóak a kiállítás ideje alatt.

A kiállítás július 30-ig az alábbi időpontokban ingyenesen látogatható: szerdától péntekig 15.00-19.00 és szombaton 11.00-19.00 között. Torula Művésztér, Budai út 7, Győr 9027

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Megérkezett a vajköröm, a tavasz legelragadóbb szépségtrendje

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője