Miért mindig a mérgező dolgok a legvonzóbbak? - megjelent BÖBE új dala!

2021.május.28.

Szécsi Böbe szólóprojektje egy újabb mérföldkőhöz érkezett. Megjelent heart ïs where the poïson című vadonatúj száma, ami az októberre tervezett debütáló lemezének előfutára, és ami egy hétköznapi témát dolgoz fel, nem éppen hétköznapi stílusban.

Fotó: Daria Criss
Fotó: Daria Criss

BÖBE családjában elmesélése szerint apukája megszállott zenerajongásának köszönhetően egészen kisgyermekkora óta központi szerepet tölt be a művészet. 13 éves kora óta foglalkozik dalszerzéssel, hosszú éveken keresztül működött közre különböző formációkban és zenekarokban, ahol rengeteg saját tapasztalatot és ismeretet szívott magába. Így érkezett el a 2019-es mérföldkőig, amikor úgy döntött, elindul saját útján, és belevág szólókarrierjébe. Az elmúlt két év rengeteg változást hozott a saját művészetében is, például a karanténidőszak alatt lehetősége nyílt jobban beleásni magát a dalszerzésbe. A Fïne című szólódalának sikerén felbuzdulva pedig úgy érezte, hogy helyes úton jár, így első nagylemezének minden számát maga hangszereli és producereli. Saját bevallása szerint kifejezetten élvezi ezt a fajta új kísérletezgetést és kifejezési módot, mert azáltal, hogy mindent maga gondol ki és valósít meg ténylegesen, a dalai teljesen önazonos formában kerülhetnek a nyilvánosság elé.

Első lemezének előfutára a heart ïs where the poïson ïs, ahol a korábbiakhoz képest rendhagyó módon először a zenei alapot készítette el, és ehhez jött az énekdallam, majd végül a szöveg. A trackről a következőképp mesél:

“A dal az elérhetetlen hajhászásáról szól, és azt a kérdést boncolgatja, hogy miért mindig azok a dolgok vonzanak minket, amelyek mérgezőek a számunkra. Mint minden saját szerzeményem, ez is személyes tapasztalatok alapján íródott. A heart ïs where the poïson ïsban rejlő feszültség és indulat a hangszerelésben köszön vissza, amit igyekeztem a végletekig fokozni.”

BÖBE művészetében a kezdetek óta hangsúlyos szerephez jut a vizuális megjelenés is, amit szintén saját maga álmodik meg különböző érzések, érzelmek, hangulatok mentén. Kifejezetten fontosnak tartja, hogy a képi világ is tükrözze azt az üzenetet, amit szerzeményei hordoznak. Így nem véletlen az sem, hogy a mostani single borítóján egy petúnia látható, mint mondja, ennek jelentősége majd az október végére tervezett debütáló lemezének kontextusában válik világossá.

“Mindig is vizuális típus voltam így általában a munkafolyamat része nálam, hogy ne csak a dalokat és a szövegeket álmodjam meg, hanem a dalhoz tartozó képi világot is. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a családomban nem csak a zene, de az egyéb művészeti ágak is jelen vannak: a lemez kapcsán az animációkat az öcsém, Szécsi Ödön, a grafikákat pedig a párja, Lakó Dorka készítik el. “

A saját meghatározása szerint bittersweet-pop, azaz keserédes pop műfajú dal tehát egy újabb jelentős lépcsőfok BÖBE szólókarrierjében, illetve a puzzle első darabja. Bár a lemez teljes koncepciója egyelőre meglepetés, a heart ïs where the poïson ïsízelítőt ad az énekes-dalszerző most megkezdett útjából. Hosszútávú tervei közt egyébként a hangszerelés terén való önfejlesztés, a nemzetközi kikacsintás és izgalmas kollaborációk is szerepelnek.

Ez is érdekelhet

4 praktika 4 modelltől a szem alatti sötét karikák eltüntetésére

4 praktika 4 modelltől a szem alatti sötét karikák eltüntetésére

GLAMOUR Horoszkóp

Kockázatvállalással kihívhatod magad ellen a sorsot - Napi horoszkóp: július 29.

Kockázatvállalással kihívhatod magad ellen a sorsot - Napi horoszkóp: július 29.

Sztárhírek

Már attól hanyatt esel, ha csak ránézel Lady Gaga holdjáró cipőjére

Már attól hanyatt esel, ha csak ránézel Lady Gaga holdjáró cipőjére