Mi inspirálja Ott Annát és hogyan lendül túl az élet nehéz időszakain?

A legtöbben Instagramról ismerünk téged, ahol ma már több mint huszonkétezer ember követi, amit csinálsz. Emlékszel rá, mi volt az első poszt, vagy pillanat, amikor elhatároztad, hogy ezen a platformon szeretnéd népszerűsíteni az olvasást?

Rengeteg kép van az Instagramomon, mert akkor kezdtem, amikor ez az egész bejött, és a legtöbben letöltötték. Persze már akkor is voltak könyvek a profilomon, mert mindig olvastam, de nem volt ebben semmilyen átgondolt koncepció, és nem tudok egy konkrét fordulópontot kiragadni, ez az egész nagyon természetesen jött, nem volt egy olyan hatalmas robbanás, mikor sok idegen kezdett el követni. Persze mára már van benne tudatosság, előfordul, hogy egy könyvet direkt azért olvasok el, hogy aztán megosszam, de nincsnek az oldalamon könyvekkel, irodalommal kapcsolatos fizetett együttműködések, és nem is lesznek. Nem tudom milyen fogásokkal lehetne több követőt bevonzani, mert nekem ez az egész olyan, mint egy játszótér, ahol szabadon, megkötések nélkül, azt osztom meg ami nekem valamiért fontos.

Azt lehet rólad tudni, hogy művészeti vezetőként dolgozol a Hadik Kávéházban, de beszélgetéseket is vezetsz a Margó Irodalmi Fesztivál keretein belül, illetve írsz a Könyves Magazinnak. Ki inspirál és motivál a munkáidban?

Rengeteg ilyen ember van, és nagyon örülök, hogy ilyen közegben dolgozhatok. Például a Hadikos főnököm, Bosznai Tibor - akivel baráti is a viszonyunk - nem állít elém korlátokat és szabad teret ad a munkában, ami rendkívül inspiráló és ezért nagyon tisztelem őt. De Valuska Laci, aki a Margó alapítója, és a Könyves Magazinban is együtt dolgozunk, szintén egy olyan személy, akit éveken keresztül minden fontos döntésem előtt felhívtam, és máig minden szakmai dolgot megbeszélek vele. És természetesen ilyenek az írók, akik körülvesznek, és már a puszta lényükkel inspirálnak. Szóval nagyon hálás vagyok, hogy mindig vannak körülöttem olyanok, akik felhúznak akkor, ha éppen kicsit alábbhagyna a lelkesedésem.

Egyszer a Vénusz Project podcastban azt mondtad, hogy "ha az ember a kezébe vesz, és eltakarja az arcát egy könyvvel, szerintem teljesen evidens, ha valaki bejön a szobába, akkor az látja, hogy most ne szóljanak hozzá, mert most valamit egyedül akar csinálni". Hogyan fér össze az olvasás magányossága, és a nyitottság, ami jellemző rád például a Hadik brunch-ok alkalmával, vagy a Margós beszélgetéseken?

Nekem a magány és az egyedüllét egy nagyon ismerős dolog. Egyke vagyok, nem volt zajos gyerekkorom, és ekkorra vezethető vissza az olvasás szeretete is, mert a könyv nagyon jó társ volt ebben. Emiatt egyébként nagyon hálás vagyok, hogy tudok és szeretek egyedül lenni, mert azt látom, hogy ez egyre nehezebben megy az embereknek, pedig szerintem nagyon fontos. A magányt és a nyitottságot pedig úgy tudom összekötni, hogy szerintem a könyv az egyik legtökéletesebb eszköz arra, hogy nyitottá váljunk. Ha csak arra gondolsz, hogy van a saját kis buborékod, és olvasol egy történetet, akkor megtapasztalsz egy csomó más típusú sorsot, gondolatokat, érzéseket, és ez nyit rajtad, mert megtapasztalod, hogy nem csak az én igazam az igaz, vagy nem csak az én fájdalmam a fájdalom. A nyilvános beszélgetés nekem, pedig még mindig nem teljesen komfortos, de közben hajt az erő, hogy ha nekem egy olvasmány nagy élmény volt, akkor azt át tudjam adni a többi embernek is. Illetve annál kevés csodálatosabb dolog van, mint hogy elolvasok egy könyvet, aztán a szerzőjével beszélgetek.

Idén ősztől a Metropolitan Egyetemen tartasz órákat. Hogyan és mit próbálsz meg átadni a diákoknak? Milyennek éled meg a tanár szerepet?

Ez egy nagyon félelmetes, és megtisztelő szerep. Azt tudtam, hogy elméletet nem tudok oktatni, de szerencsére gyakorlattal bíztak meg ami miatt nagyon boldog voltam, mert az én tanulmányaim kapcsán is azt tapasztaltam, hogy nagyon fontos az egyetem, az akadémia intézménye, mert megtanít gondolkozni és valamilyen szinten keretez, de nem az iskolapadban fog eldőlni, hogy ki milyen munkát kap majd. Most kulturális terek órát tartok a diákoknak, szóval adva volt, hogy kulturális helyekre kell mennünk, és ott az adott szereplőket fogom bemutatni nekik. Ellátogattunk a Katona József Színházba, a Libri kiadóba, a Quimby zenekarhoz, a 24.hu kultúra rovatába, vagy Barabás Zsófi képzőművészhez, szóval megpróbáltam minél szélesebb palettán megmutatni, hogy a kultúrát hol tudjuk fogyasztani ma Magyarországon, Budapesten, kik azok a szereplők, a művészeti, kulturális életben, és mik azok a helyek, ahol ez megtörténhet. Az órák nagyjából abból épülnek fel, hogy beszélgetünk a diákokkal arról, hogy mi áll egy-egy szakma mögött, milyen pénzügyi háttere van, vagy milyen gyakorlati lehetőségeik vannak.

És ha már a fiatalokról van szó, te mit tapasztalsz mennyire olvasottak, mennyire érdeklődnek akár más művészetek irányába ma a diákok? Szerinted miért lenne érdemes a Netflix helyett a könyvet választaniuk?

Ez érdekes, és én nyilván egy kis részét látom a diákoknak, ráadásul design és művészet-managment szakon tanítok, szóval valami köze kell, hogy legyen a hallgatóknak a művészetekhez, aminek szerintem fontos része az irodalom. Ezeknek a diákoknak a nagy része a képzőművészetek felé érdeklődik, de szerintem bármit csinál az ember az olvasás egy nagyon fontos része mindennek. Valószínűleg én is a saját kis buborékomban élek, de mégis olyan fiatalokkal találkozom, akik olvasnak, és még mindig hiszek abban, hogy ez az arány javul. Ezt látom a Margón, vagy a Hadikban is, hogy olvasó fiatalok jönnek, viszont az tény, hogy nincs könnyű helyzetben az irodalom a Netflix és a social média mellett, mert zseniális sorozatok vannak, és ezzel iszonyú nehéz versenyeznie egy írott szövegnek. Főleg mert nem tanuljuk meg hogyan kell megnyugodnunk, leülnünk, és lelassulnunk.

Most, hogy újabb korlátozás lépett érvénybe, és az estéket otthon kell tölteni, szerintem ez sokunkra rosszul hatott lelkileg, ugyanakkor remek lehetőség arra, hogy belelendüljünk egy-egy könyv olvasásába. Tudsz olyan címeket, vagy szerzőket ajánlani, amihez érdemes nyúlni a jelenlegi helyzetben?

Arra emlékszem, hogy tavaszi karantén alkalmával, elolvastam Boris Vian-tól a Tajtékos napokat egy délután alatt, és az nagyon jól esett a lelkemnek, mert ez fantáziavilág teljesen elrugaszkodva a realitás talajától sokat segített abban, hogy ne bújjam a híreket, nem frissítettem tízpercenkét a telefonomat, hogy mik az új információk. Aztán ezen az úton elindulva, nekem még Murakami is ilyen, aki a mágikus-realizmussal elvarázsol és be tud szippantani, de Marquez-hez is nyúltam, szóval olyan könyveket kerestem, ahol egy kicsit más világba cseppenhettem. Tehát ilyesmi könyveket javasolnék, illetve én nem vagyok egy nagy novellaolvasó, de a mostani lelkivilágunkhoz, amikor mindenki szorong, frusztrált, és fél, jó lehet novellákkal kezdeni, mert ott nem kell sokáig belemerülni egy-egy történetbe, de mégis kerek, ilyeneket tudnék most ajánlani.

Láthattuk tőled, hogy gyakran elvonulsz a város zajától a természetbe. Miért döntöttél úgy, hogy ezt rendszeresen beiktatod az életedbe, miért volt erre szükség?

Már a karantén előtt is nekünk ez egy túlélési ösztön volt a barátommal, mert mindketten alig vagyunk itthon, azt vettük észre, hogy együtt élünk, de alig találkozunk, és nehezen jut idő a nagyobb beszélgetésekre is akár. Szóval megfogadtuk, hogy havonta egy hétvégét máshol töltünk, és már az is, hogy akár csak egy kicsit megyünk távolabb a várostól rengeteget segített, mert hiába vagyunk otthon egymás mellett, mindenkinek van elfoglaltsága. Szóval az első szempont az volt, hogy minőségi időt töltsünk együtt, aztán jött a karantén, és elég sokáig jól viseltük, de aztán mégiscsak összepakoltunk, és elmentünk a Mecsekbe egy erdei házba. Nem akarok túl romantikusan fogalmazni, de az kétségtelen, hogy a természet rengeteget segített. Az erdőben át tudtunk hangolódni egy teljesen más ritmusra, le lehetett lassulni, magunknak gyűjteni a fát fűtéshez, vagy a vizet szivattyúzni a fürdéshez, ezek iszonyatosan jó megélések voltak. De leginkább a megnyugvásért mentünk, hogy ki tudjunk szakadni abból a borzalomból, ami a fővárosban uralkodott (és kezd most is uralkodni).

Végezetül, mik a terveid a jövőre? Dolgozol valami olyan hasonló projekten, mint amilyen az Olvass Nádast kihívás volt?

Az Olvass Nádast tényleg nem csak a karantén időszakában, meg ebben az évben, hanem az egész életemben az egyik legfontosabb dolog lesz. Ezt szépen le kell zárni, és sokat gondolkoztunk, hogy találkozzunk Nádas Péterrel, és az olvasókkal, akik végigcsinálták ezt a kihívást, de a jelenlegi helyzet miatt ezt inkább eltoltuk. Illetve tovább fogjuk folytatni az Olvass Nádast egy másik regényével, mert az, hogy ő itt van köztünk, és kérdezhetünk tőle az hatalmas ajándék. A másik, amin pedig gondolkozom, az elég aktuális, hiszen nemsokára Karácsony, és szeretnék valamit adni azoknak akik követnek, de ez még nagyon képlékeny.

Reméljük titeket is inspirált Anna, olvassatok minél többet!

Szöveg: Simon Eszter