Micsoda vallomás! Drake új dalában Jennifer Lopez után szomorkodik

2018. január 22.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Valószínűleg már sokan elfelejtették, hiszen csak rövid ideig tartott, de Drake és Jennifer Lopez között erőteljesen izzott a levegő 2016 decemberében. Sajnos a kapcsolat márciusra már véget is ért, és J-Lo jelenleg Alex Rodriguez oldalán feszít, mégis úgy tűnik, a rappernek komoly törést okozott a szakítás.

J-Lo és Drake
Fotó: Profimedia

Láttad már? Nem hiszed el, kit tetováltatott magára Drake

Drake két új meglepi dallal is szolgált a hétvégén, amelyek új albuma, a Scary Hours előfutárának is tekinthetőek egyben, és az egyik számban nem másról, mint az énekesnőhöz fűzödő érzelmeiről vall. A Diplomatic Immunity című számban egy rövid sorral emlékezik meg kapcsolatukról:

"2010 was when I lost my halo/2017, I lost a J-Lo" azaz "2010-ben a glóriámat vesztettem el, 2017-ben pedig egy J-Lo-t"

Talán Lopez számára csak egy rövidke kaland volt az a pár hónap, úgy tűnik, Drake sebei nehezebben gyógyulnak. Kíváncsian várjuk, hogy reagál az énekesnő a rapper lépésére.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

9 mesébe illő karácsonyi vásár, amit hiba lenne kihagyni

9 mesébe illő karácsonyi vásár, amit hiba lenne kihagyni

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)