Minden felesleges kiló teher - interjú Baji Balázzsal

2017.augusztus.15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Minden várakozást felülmúlt BAJI BALÁZS, aki bronzérmet szerzett a 110 méteres gátfutás döntőjében a londoni atlétikai világbajnokságon. Az állatorvosként is praktizáló magyar sprintert a verseny utáni első hazai nyilvános rendezvényén, a Scitec által támogatott siófoki Fitt Plázson kérdeztük pályafutása eddigi legnagyobb sikeréről és arról, mi minden szükséges annak eléréséhez.

Történelmet írtál az atlétikában. Mi lehetett a sikered kulcsa? Mi volt a többiekhez képest az a többlet, amivel ezt az eredményt el tudtad érni?Baji Balázs: Ez egy hosszú munka gyümölcse, közel 10 éve űzöm felnőtt szinten az élsportot. Nagyon sok munka, nagyon sok tapasztalat kellett ahhoz, hogy idáig eljussak. Ennek a hosszú folyamatnak volt az eredménye ez a győzelem. Kitartóan és folyamatosan dolgoztam és nem adtam fel a kudarcok után sem. Mindig bíztam abban, hogy ez a sok munka egyszer beérik. Az előző versenyeim során olyan eredményeket értem el, amivel "el lehet utazni" egy világbajnokságra úgy, hogy akár egy érem is benne lehet. Főleg a versenyzésem alapján, amit ott kint a selejtezőn és a középdöntőn mutattam az, ami után a döntőben már úgy számoltak velem, mint éremesélyessel. Sokan féltek attól, hogy meglephetem a mezőnyt az éremért folytatott csatában, és ez be is jött. Ez a bronzérem mindenképpen nagy dolog, hiszen nagyon régóta, 30 éve nem volt sprint számban magyar versenyző a világbajnokság döntőjében, és soha senkinek sikerült még érmet szereznie semmilyen futó-, főleg nem sprint számban. Ez egy nagy mérföldkő a magyar atlétikában.

Milyen a felkészülési időszakod? Hogyan képzeljük el egy futó edzését?Baji Balázs: Én viszonylag keveset futok: hosszú futások, kocogások eleve nincsenek az edzésben. Sőt egyáltalán nem is kocogok, legfeljebb párszáz métert, amíg beindítom a keringésemet és utána már máshogy melegítek. Sok gimnasztikát, sok nyújtást, sok stabilizációt csinálunk. Egy héten kétszer, vagy háromszor súlyemelés van: dinamikus olimpiai súlyemelés. Egy-két kiegészítő kondigyakorlat, de inkább a hatékonyságra megyünk, mintsem a térfogatra, vagy az abszolút erőre. A relatív erő nálunk a legfontosabb, hiszen a tömeget azt cipelni is kell. Minden felesleges kiló az teher. Összetett az edzés, sok benne az erőnlét, hiszen a sprintben nagyon fontos az erő, de minden gyakorlat a sebességről és a gyorsaságról szól. Általában nekem elegendő a napi egy edzés, ami kicsit hosszabb, mintha két edzést tartanék – akár 3-4 óra is lehet az összes kiegészítő dologgal – de ilyenkor mindent meg tudok csinálni, ami lényeges a felkészüléshez.

Hogyan tudod az edzéseken a legjobbat kihozni magadból?

Baji Balázs: Az edzések nagyon sok energiát igényelnek. Az izmomnak meg kell adni az alap- és tápanyagokat – úgyhogy ezeket táplálék-kiegészítőkkel segítem. Nálunk, futóknál az a lényeg, hogy el legyünk látva tápanyagokkal. Nem kell diétázni, nem kell fogyasztani magunkat, nem kell vészesen odafigyelni a súlyra. Fehérjék, szénhidrátok és zsírok – minden jöhet, de nem mindegy a minősége a dolgoknak. A legjobb tudásom szerint állítom össze az étrendem, illetve edzés utáni fehérjéket rendszeresen használok, ahogyan kreatinokat, aminosavat, BCAA-t, glutamint – ezek mind sokat segítenek.

Állatorvosként is dolgozol. Hogyan tudod a sporttal összeegyeztetni időben, energiában? Még egy olimpia benne van, ugye? Más világversenyen is számíthatunk rád?

Baji Balázs: Egyelőre sportolóként tekintek magamra elsősorban és mellette, hogyha működik, akkor állatorvosként is. Vannak időszakok, amikor az egyik kerül az előtérbe és a másik kicsit hátrébb. A versenyben is vannak a bizonyos időszakok: a versenyidőszak, pihenő, felkészülés. Valamikor belefér, hogy egy kicsit mással foglalkozzon az ember. Nehezek a hétköznapok, amikor délelőtt munka, délután edzés és fáradtan érkezem a pályára, de jóval többet ad a dolog, mint amit elvesz.

Mit üzensz azoknak, akik most kezdenek el sportolni? Mi a legfontosabb?

Baji Balázs: A sport jó dolog és fontos az egészség szempontjából. Nagyon fontos, hogy ne csak a lelkünket, hanem a testünket is ápoljuk. Hosszabb kihagyás után szépen, fokozatosan készítsük fel az izomzatunkat, ízületeinket arra, hogy terhelés fogja érni – utána lehet fejlődni. Így élvezetes lesz a testmozgás, nem pedig fájdalmas, és el lehet kerülni a különböző sérüléseket, amelyek senkinek sem hiányoznak. Ebben sokat segíthetnek egyébként a táplálék-kiegészítők is. A kitartás és az elszántság is fontos, csak így lehet sikereket elérni. Minél jobb fizikumba kerül valaki, annál inkább boldogabb, elégedett lesz és annál több örömet okoz majd a sport is. Nem egyszerű dolog, de megéri áldozni. Küzdeni, szenvedni kell, de kifizetődik.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Bruce Willis felesége és lánya szívfacsaró módon tiszteleg a színész előtt

Bruce Willis felesége és lánya szívfacsaró módon tiszteleg a színész előtt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője