MJ Rodriguez az első Golden Globe-díjas transznemű nő

2022. január 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Michaela Jaé 'MJ' Rodriguez A póz című sorozatban nyújtott alakításáért nyerte el Hollywood egyik legrangosabb kitüntetését, amellyel történelmet is írt, hiszen ő lett az első transznemű nő, aki Golden Globe-díjat kapott.

A póz amerikai televíziós drámasorozat, amely a new york-i afroamerikai és latin LMBTQ-ról, valamint az underground drag ball kultúráról szól az 1980-90-es években. Blanca Rodriguez-Evangelista szerepében nyújtott alakításáért MJ Rodriguezt tavaly már Emmy-díjra is jelölték, ami akkor szintén történelmi pillanat volt, hiszen ő volt az első transznemű előadóművész a jelöltek között.

Rodriguez két nappal a 31. születésnapját követően ünnepelhette a Golden Globe-győzelmet és egy Instagram-posztban osztotta meg örömét a közönséggel.

A színésznő szerint a Golden Globe-díj elnyerése „sok fiatal, tehetséges személy előtt nyitja meg az ajtót. Látni fogják, hogy ez több, mint lehetséges” és látni fogják, hogy egy new jersey-i fekete latin lány, akinek az volt az álma, hogy megváltoztassa a közvéleményt, szeretettel érte el a győzelmet. Az ajtó már nyitva áll előttük is, hogy elérjék a csillagokat.

Zárásként a vele egy kategóriában jelölt nőtársaihoz szólt: „Királynők vagyunk. Nagyon örülök, hogy megoszthatom veletek a teret! Mindegyikőtök fenomenális”.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom