Most már teljesen biztos: ´Sheldon´ miatt ér véget az Agymenők című sorozat

2018. augusztus 23.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az Agymenők még mindig a legnézettebb sorozatnak számít, ennek ellenére most már teljesen biztos, hogy nem forgatnak több évadot.

Agymenők
Fotó: Instagram

Az utolsó, azaz 12. évad szeptemberben érkezik, amit a rajongók már epekedve vártak, viszont szomorúságra is okot ad, hiszen a finálé után soha többé nem láthatjuk már együtt a csapatot.

Nagyon sokan találgattak, mi vezethetett ahhoz, hogy végleg befejezzék a forgatásokat, hiszen a számok ezt nem indokolnák. Most viszont végre kiderült, hogy a Sheldont alakító, Jim Parsons döntött így. A színész ugyanis kijelentette, hogy egy esetleges 13. évad szerződését ő már nem írná alá, mivel nem szeretné többé a tudóst alakítani.

A készítők ennek az információnak a birtokában úgy döntöttek Sheldon karaktere nélkül felesleges lenne folytatni a sorozatot, hiszen az évek során olyan kulcsfigurává nőtte ki magát, aki nélkül biztosan nagyon esne a nézettség.

Sosem találnád ki, ki lett volna az Agymenők eredeti főszereplője

Sosem találnád ki, ki lett volna az Agymenők eredeti főszereplője

A színész négy Emmy-díjat és egy Golden Globe-ot is bezsebelt ezzel az alakítással, most azonban bizonyos források szerint úgy érzi, hogy karrierjének is jót fog tenni, ha más szerepeket játszik majd. Döntését sokan nem értik ugyanis epizódonként egy millió dollárt keresett, ami jóval több, mint a többi szereplő fizetése.
Az Agymenők utolsó részét májusban láthatjuk majd.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

glamour plusz ikon Megvan a magyarázat, miért félsz annyira elengedni embereket és kapcsolatokat

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)