Nem véletlenül kap annyi díjat az Egy nap, idén az egyik legjobb magyar film

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindig kicsit nehéz helyzetben vagyunk, amikor magyar filmről kell írnunk kritikát. Most, hogy az utóbbi években fellendült a magyar filmgyártás, sorra nyerjük a nemzetközi díjakat, köztük cannes-i és Oscar-díjakat, valójában igencsak kedvező helyzetben vagyunk. Azonban mégis, még ezek ellenére is, ha esetleg nem voltunk elragadtatva egy magyar alkotástól, akkor azt nem szívesen írjuk le egy külföldi filmmel ellentétben. Az oka ennek egyszerű: nem félelemből vagy megvesztegetettségből tesszük, hanem negatív véleményt nem akarunk írni egy, a hollywoodi szuperprodukciókhoz képest még mindig hátránnyal induló magyar filmipar alkotásáról.

Annak semmi értelme, hogy ajnározzunk egy filmet csak azért, mert magyar, pedig a valóságban nem is tetszett. Nos, ez az Egy nap esetében abszolút nincs így.

A pécsi Színház- és Filmművészeti Egyetem film- és televíziórendező szakán végzett Szilágyi Zsófia első nagyjátékfilmje a Filmalap Inkubátor Programjának támogatásával készült, és máris szuper kritikai sikereket ért el. Cannes-ban elvitte a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját, és esélyes az Európai Filmdíjra is. Nem csodálkoznánk, ha Szilágyi lenne a következő Enyedi Ildikó, ami egyébként nem is lenne véletlen, hiszen Enyedi és Gothár Péter osztályában végzett 2007-ben.

Exkluzív videó: A 200 első randi című sorozat szereplői megvitatják, hogy a külső, vagy a belső fontosabb

Exkluzív videó: A 200 első randi című sorozat szereplői megvitatják, hogy a külső, vagy a belső fontosabb

Az Egy nap, amint ezt a címe is sugallja, egy 40-es éveihez közeledő anya kicsivel több mint 24 óráját követi végig, gyakorlatilag percről percre. Annának (Szamosi Zsófia) három egyenként is elég nehézkes gyerek nevelésével kell megbirkóznia, a legnagyobb feledékeny, a középső hiperaktív, míg a legkisebb még kicsi és még le is betegedik. Amellett, hogy a mindennapi teendőket intézi, fuvarozza mindenhova a gyerekeket, a plusz órákra, foglalkozásokra, még saját munkáját is el kell végeznie valamikor – olasztanár egy nyelviskolában. Arról nem is beszélve, hogy állandó anyagi problémáik vannak, egy napjuk minden perce be van osztva, és ahelyett, hogy rátámaszkodhatna a férjére, az inkább elérhetetlen, későig dolgozik, sőt még egy afférja is van a közös barátjukkal. Nem csoda, hogy a végére Anna kezd már kissé beleőrülni az egészbe, arról nem is beszélve, hogy önmagát már teljesen elveszítette ebben az egészben.

A számos apró kis részletekkel, finom utalásokkal, gondosan elhelyezett jelekkel tűzdelt film alatt végig fokozódik a feszültség. Nem tudjuk, mi történik valójában Szabolccsal (Füredi Leó), vajon tényleg megcsalja-e a feleségét, vagy mindez csak az ő fejében történik. De sajnos mindkét végkifejlet rengeteg kérdést vet fel, és számos nehézséget tartogat. Nincs olyan nő, aki az Anna életének legalább egyik aspektusával ne tudna azonosulni. Anna minden nő és egyben minden nő legnagyobb félelme.

Szamosi alakítása megrázó, fájdalmas de ugyanakkor nagyon rezignált, pont amilyennek egy ilyen helyzetbe került nőt elképzelünk.

Mozizz olcsóbban 4 napon keresztül a Cinema Citykben országszerte

Mozizz olcsóbban 4 napon keresztül a Cinema Citykben országszerte

Anyáknak, feleségeknek, leendő anyáknak, leendő feleségeknek, gyermeküket egyedül nevelőknek, egyedülállóknak, minden nőnek ajánljuk Szilágyi filmjét, és természetesen a férfiaknak is, a Cinema City Filmünnepen ráadásul premier előtt meg is tekintheted féláron.

Hivatalos bemutató: november 8.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Vigyázz velük, ezek a csillagjegyek teljesen kiszámíthatatlanok!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője