Óriási világsiker a nemváltoztató műtéten átesett magyar apáról szóló könyv
A tavalyi év végén a legjobb irodalmi alkotásokat összegyűjtő rangos, jó nevű könyvlistákon felbukkant egy magyar vonatkozású könyv is. A szerző, Susan Faludi korábban első sorban feminista szerzőként lett ismert, új könyve azonban egészen más témát járt körül.
Ezeket láttad már?
A Pulitzer-díjas írónő eddigi műveitől eltérő módon 2016-ban egy személyes hangvételű könyvvel jelentkezett. Az In The Darkroom című memoárban az életében történt gyökeres változásról mesél: édesapja, aki erőszakos, nagyon, sőt túlzottan férfias viselkedéséről volt ismert a környezete és lánya számára is, már idősebb korában nemváltoztató műtétre szánta el magát.
Steve Faludi – pontosabban Stephanie Faludi – története több szempontból is megdöbbentő: Susan Faludi feminista nézeteinek kialakulásához nagyban hozzájárult édesapja gyakran agresszív, hímsoviniszta fellépése. A megdöbbentő fordulat – nem csoda – rengeteg kérdést vetett fel az írónőben, pláne, hogy a nagy bejelentést megelőzően már évek óta nem beszéltek Steve-vel.
"Apám Magyarországon élt, és hosszú évek óta ez volt az első üzenet, amit kaptam tőle. Azt mondta, érdekes hírei vannak számomra. 76 éves korában úgy döntött, elege van az addig betöltött határozott, agresszív férfiszerepéből. Fotókat is küldött a levél mellé. Az elsőn egy kórházi teremben áll, ujjatlan blúzban és egy piros szoknyában. Mögötte egy felirat "a többi műtét utáni lány" – két másik frissen nemet váltott pácienssel."
Susan Faludi
Steve Faludi meglepő nyíltsággal tárta fel lánya előtt az őt ért változás mozzanatait. Még a műtét során készült videót is megmutatta, illetve az "In the Darkroom" megírásának gondolatát is ő vetette fel. A fő konfliktus abból adódott, hogy az édesapa jószerrel csak a műtéten túli életét vállalta fel, míg Susant elsősorban a műtéti előtti, még férfiként leélt évek érdekelték. Az írónő nem adta fel, és végül egyre több részletet sikerült előásnia apja titokzatos és összetett személyiségéről.
Steve Faludi eredetileg Friedman István néven látta meg a napvilágot egy jómódú budapesti zsidócsalád gyermekeként. A jó életkörülmények és a kedvező anyagi helyzet azonban nem volt minden; Istvánt kiskorától kezdve elhanyagolták a szülei. Édesanyja egyszer rajtakapta fiát, ahogy az a fehérneműit próbálgatja titokban, és súlyosan megbüntette ezért. Istvánnak az iskolába való beilleszkedéssel is problémái adódtak. A náci megszállás és a deportálás alól végül többarcú személyisége mentette meg őt és családját is, ugyanis István a Nyilaskeresztes Párt egyik tisztjének adta ki magát. István – immáron Faludi vezetéknévvel – később Brazíliába menekült, ahol fotósként és filmkészítőként dolgozott a brazil kormány számára. 1953 végén emigrált az Egyesült Államokba, ahol feleségül vette Susan édesanyját, Marilyn Lanninget.
Susan visszaemlékezéseiből kiderül, hogy édesapja mindig eltérő szerepekbe bújt, általában a sportolói identitását előtérbe helyezve. Volt sziklamászó, jégmászó, extrém kerékpáros. István mindemellett hajlamos volt agresszívan viselkedni családjával; Marilynnel való válása után egy évvel visszatért otthonukba, ahol késsel és baseball ütővel támadt exfelesége új párjára. Az eset után körülbelül 25 évig alig volt kapcsolat közte és lánya között.
A rendszerváltás után, 1990-ben Steve Faludi visszaköltözött Magyarországra. Susan szerint édesapja vállalkozóként szeretett volna karriert építeni, és az ebben vallott kudarcát egyben férfiasságának csődjeként könyvelte el. Ekkor döntött úgy, hogy Thaiföldre repül az operációkra, és nőként kezd új életet.
Susan szerint édesapja mindig is hadilábon állt saját identitásával. Steve egész élete folyamán arra kereste a választ, ki is ő igazán. Zsidó vagy keresztény? Magyar vagy amerikai? Férfi vagy nő? Susan végeredményképp párhuzamot vont édesapja identitásproblémái és a hazai és nemzetközi politikai krízisek között, amelyek próbára tették a polgárokat a nemzeti identitásuk felfedezésében.
Susan édesapja önképe egyszerre komikus és furcsa volt. Igaz, múltját tabuként kezelte, olykor mégis szembesülnie kellett a még férfiként és üldözöttként megélt emlékeivel. Az írónő elmeséli könyve egyik fejezetében, ahogy apja sírva fakadt, mikor a náci üldözés emlékeivel találkozott egy holokausztkiállítás vagy épp a zsinagóga meglátogatásakor.
Könyve bemutatóján Susan azt is bevallotta, hogy apja identitásának feltárása a saját életéről alkotott képet is árnyaltabbá tette.
„Megértettem, hogy a személyiségem több aspektusa nem is belülről ered. Ugyanúgy, mint apám, egy külső hatások formálta végeredmény vagyok.”
"Susan falakat húzott az apja és maga közé, és azok fájdalmasan dőltek le." – fejti ki Mr. Rymer, aki Susannal tartott néhányszor magyarországi útjai során. – (…) "Azonban rengeteget fejlődött és árnyalódott Susan önképe, saját személyiségének megértése a könyv megírása során." Később, egy kiállítás kapcsán ezt írta Susan Mr. Rymernek:
„Rájöttem, hogy lehetetlen különválasztani azt a rengeteg kusza szálat, ami egy ember identitását felépíti. Mekkora részünk az, amibe már eleve beleszületünk, mennyi tevődik hozzá az évek folyamán, és mennyit határoznak meg a tetteink? Azt hiszem, ez visszavezet a könyvem eredeti kérdéséhez is. Az az identitás, amit magunknak választunk, vagy az, ami elől nem menekülhetünk el?”
Az In The Darkroom című könyv őrült sikernek örvend világszerte: a The Times 2016-os évösszegző listájába is bekerült a top 10 legjobb könyv közé, illetve megnyerte a tavalyi Kirkus-díjat is non-fiction kategóriában.
