Oroszlánok és a frontember látomásai inspirálták az Intim Torna Illegál új lemezét

2018.május.30.

Új lemezzel rukkolt elő hazánk egyik legjobb koncertzenekara, az Intim Torna Illegál! Az Élni jöttünk című albumot oroszlánok és Dorogi Péter látomásai inspirálták, ugyanis amellett, hogy a frontember örökbe fogadta a budapesti állatkert egyik vadmacskáját, nagy hatást gyakorolt a bandára az oroszlánok különleges személyisége is.

Intim Torna Illegál
Fotó: Kabarcz Zsófi

- "Élni jöttünk" egy olyan világba, amely nem bánik velünk kesztyűs kézzel. S bár próbálnak minket megváltoztatni és beolvasztani, mi mégis a magunk urai vagyunk, és kitartunk az értékeink mellett. Ennek a legerősebb jelképe az oroszlán. Az oroszlán a maga ura, és ha megtámadják, akkor keményen visszavág, de hamar megbocsát, és nem haragtartó – fejtette ki a frontember - Az oroszlánok mindig arra törekednek, hogy helyre tegyék a dolgokat a világban; hatalmas érzésekkel rendelkeznek és érezniük kell, hogy végül valamit véghez vittek. Cselekvéssel reagálnak a helyzetekre ahelyett, hogy hátra dőlnének és gondolkodnának rajta; nem ösztönösek, de azért, mert a jövőbe néznek és számításba veszik tetteik következményeit

A tavalyi Köszönöm szépen EP dalai szintén hallhatóak az új lemezen, és a nemrégiben elkészült videoklip is egy oroszlános-cirkuszos világba repít bennünket.

Az album fizikai formátumban kapható már a MOL töltőállomásokon, június 2-án pedig élőben is meghallgathatjuk őket a Budapest Parkban.

Ez is érdekelhet

Ezért viseli II. Erzsébet királynő ilyen gyakran ezt nagyon feltűnő színt

Ezért viseli II. Erzsébet királynő ilyen gyakran ezt nagyon feltűnő színt

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: ne reménykedj békés hétvégében, ha ezt teszed - november 27. szombat

Napi horoszkóp: ne reménykedj békés hétvégében, ha ezt teszed - november 27. szombat

Sztárhírek

Ezért viseli II. Erzsébet királynő ilyen gyakran ezt nagyon feltűnő színt

Ezért viseli II. Erzsébet királynő ilyen gyakran ezt nagyon feltűnő színt