Placebo- és divatfanatikusok eljött a ti időtök!

2017. szeptember 17.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az angol Placebo zenekar már évek óta ünnepli a 20. születésnapját, ennek keretében világkörüli turnét tartanak, speciális kiadványok jelennek meg, és az együttes most egy különleges jótékonysági aukcióval is kedveskedik a rajongóinak.

Brian Molko Placebo
Fotó: Rexfeatures

Hogy miért érdekes mindez számunkra? Nos, egyrészt nyilván, mert szeretjük a Placebót, másfelől meg azért, mert ezen az árverésen nem csupán olyan holmik kerülnek kalapács alá, amit egy zenekartól várhatnánk, aláírt lemez, dobverő, plakátok, hanem ezen felül egy elképesztően gazdag ruhaválaszték is árverésre kerül.

Olvastad már? 14+1 szerelmes dal, amit mindig megkönnyezünk

A zenekar énekese, Brian Molko és a másik alapítótag, a basszusgitáros Stefan Olsdal fellépőruhái bizony a ´90-es évek végén nem kis megrökönyödést keltettek. A darkos, gótikus kinézetük egy dolog, azonban ők emellett előszeretettel bújtak női ruhákba is. Most ebből a nagyon jellegzetes és változatos ruhatárból kínálnak eladásra egy sor ikonikus holmit, amit vagy klipekben, vagy élő fellépéseken viseltek. A zenekar stílusérzékét jól mutatja, hogy a kínálat tele van igazi különlegességekkel, olyan tervezőktől, mint Vivienne Westwood, Agnes B, Alexander McQueen. Emellett olyan kevéssé ismert, de a zenekar megjelenését nagyban inspiráló tervezők kreációi, mint Maria Chen, vagy Xavier Delcour.

A Placebo ruhatárát a kikiáltási árakkal a zenekar oldalán böngészheted, ezen a linken !

Brian Molko színpadi szerelése a ´90-es években:

Brian Molko Placebo
Fotó: Rexfeatures

Szóval, ha szeretnél szert tenni néhány igazi relikviára (természetesen vannak lemezek, hangszerek, különleges kiadványok is), akkor itt az alkalom, hogy igazi Placebo és divattörténeti különlegességeket szerezz be. Persze, mélyen a pénztárcádba kell nyúlnod, de vigasztaljon, hogy a befolyó összeget teljes egészében jótékonyságra fordítja a stílusos zenekar.

A Pure Morning klipjében látható kivágott vállú felső is eladó :

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Bikára változás vár, a Bak új állást kaphat február 6-án

Napi horoszkóp: A Bikára változás vár, a Bak új állást kaphat február 6-án

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

Téli wellness okosan: apró szokások, amelyek óvják az intimkomfortot (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)