Premier! Nézd meg nálunk először ÍV vadonatúj klipjét!

2016. június 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nagy öröm számunkra, hogy egy olyan izgalmas női előadó új klipjét mutathatjuk be, mint amilyen ÍV. A Mindig vársz Katona-Zsombori Éva első magyar nyelvű dala.

Évi szólókarrierje 2013-ban egy felkéréssel indult, amikor ByeAlex megkérte, énekelje vele a készülő lemeze Bocs, hogy című dalát. Évi korábban kisebb underground zenekarok tagja volt, majd megalapította a PLÜSSS lány triót, melynek tagjai között Horányi Juli is szerepelt. Bár a formáció csak egy évet élt meg, American Boy című Kanye West feldolgozásukkal elnyerték a Jazzy Rádió dalversenyének közönségdíját is. 2012-ben a ValamiZsuzsi frontleányaként ugrott fejest a pop-iparba, most pedig már ÍV-ként ismert.

2014-ben édesanya lett, de szupermamiként jut ideje énekesnői karrierje gondozására is. Így született meg a Dal elődöntőjébe bekerült Fire című száma is, mely ÍV és Tóth Lóránt zeneszerző sok éves együttműködésének az eredménye.

Megkértük Évit, hogy válaszoljon pár kérdésünkre új klipjével kapcsolatban:

Ez az első magyar dalod, hogy jött ez a váltás? És miben más magyarul énekelni, mint angolul?
Már írtam magyar szöveget régebben az underground zenekaromnak, de valóban, azóta mióta szólóra váltottam, ez az első magyar számom. A dalt is és a szöveget is Tóth Lóránt jegyzi, és nagyon hamar rákaptam az ízére, mert szuper különleges hangulata van: egyszerre nosztalgikus, fülledt és mai-friss. Angolról magyarra nem azért váltottunk, mert szükség volt rá, mert valaki sürgette volna, vagy külső körülmény miatt, hanem egyszerűen addig akartunk ezzel várni, míg megtalál az a magyar szöveg, amivel igazán tudtunk/tudok azonosulni. Ez a dal végül a kezdetektől magyarnak íródott, így nem volt kérdés, hogy milyen nyelven énekeljem. Nem mondhatnám, hogy egész más angolul énekelni, nekem legalábbis könnyen megy a váltás, épp ugyanolyan jó érzés mindkettő, hiszen ezek a saját dalaim. Azok a dalok, amikhez igazán közöm van.

Mesélj kicsit a forgatásról, a koncepcióról!
A forgatás nagyon izgalmas volt, mert bár már jó pár éve a szakmában dolgozó művészekkel kollaborálva jött létre klip, mégis ez az első olyan klip, amit szándékosan, és hivatalosan zenei képnek forgattak, tehát számukra ez egyfajta premier, s éppen ezért ők is izgatottan vágtak bele a közös munkába. A MOME-ről ismerjük egymást, és nemcsak a régi barátság miatt vállalták el, hanem mert érdekelte őket a dal, így az ötletek is könnyen jöttek. Az első szavak és képek, amik beugrottak az ötleteléseken az éjszaka, a város, a fülledtség, az erotika, az érzékenység, az érzékek, az egyszerű és a bonyolult, a finom és a konstruktív voltak. A cél az volt, hogy egy olyan képi világot teremtsünk, ami nem történetmeséléssel szeretné a dal hangulatát erősíteni, és nem kell sokat mutatni belőlem, hogy szexi és titokzatos legyek. A fények és a vetítés mindezt az elképzelést erősítik. Előbb körvonalazódtak a színek, a színpaletta, amiből kiindulva, és utána otthon kísérletezve, a szám fejlődését, elemeit boncolgatva születtek meg az animációk. Majd jöhetett a vetítés/klipforgatás és utána az utómunka, amibe szintén sok animáció került. Ez nem az a klip, amit nagyon boncolgatni kellene, ez egy image videó, ami a vetítés, az animáció színvilágával, vizuális elemeivel erősíti és egyesíti a zenét az előadóval.

Árulj el valamilyen kulisszatitkot is!
A forgatásra egy kölcsön helyszínt kaptunk, amit különben nem használnak csak raktárnak, így nagyon hideg volt, és én eleve betegen mentem. Végül gyógyszerekkel és hősugárzóval oldottuk meg valamennyire a kellemes hőfokot. Az egész stáb profin, gyorsan, lényegre törően és nagyon kreatívan állt a feladathoz, és személy szerint maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel. Imádom!

Mik a terveid erre az évre, és jövőre?
Nyárra egy több állomásos akusztikus turnét tervezünk, munkacímén: romkocsma turné :) A lényege, hogy jobban megismerjük egymást a közönséggel, hiszen a kis színpadok sokkal elérhetőbbé, megfoghatóbbá teszik az előadót, ezzel pedig erősítjük a rajongói bázisunkat. Tervezünk még magyar dalt, aminek az a különlegessége, hogy lassabb hangvételű, elgondolkodtató dal lesz, és feltehetően én írom a szövegét is. Nyár végére pedig egy angol nyelvű dallal jövünk ki. Év végén újra szóba jöhet az eurovíziós jelentkezés, de addig még sok dolgunk lesz :) Most megtaláltam a megfelelő managementet, hogy kiaknázzuk a lehetőségeinket, és ezen az úton haladunk tovább gőzerővel!

Kattints ide és nézd meg a klipet:

Rendező/vágó: Góg Emese, operatőr: Borbély Ádám, animáció: Szmicsek Levente, smink: Kemény Fruzsi

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szívmelengető fotó készült Katalin hercegnéről és Károly királyról, ez mindent elárul kapcsolatukról

Szívmelengető fotó készült Katalin hercegnéről és Károly királyról, ez mindent elárul kapcsolatukról

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)