Hófehérkeként eltemették, újjászületett Evitaként: Rachel Zegler a 2025-ös londoni nyár sztárja!

2025. június 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Rachel Zegler színésznőt láthatóan nem érintette nagyon mélyen az élőszereplős Hófehérke bukása – vagy ha mégis, akkor most tele energiával és tettvággyal úgy robbantja fel a The London Palladium színpadát estéről estére, hogy az ember libabőrös lesz a tehetségétől. Eva Perón bőrébe bújva élőben bizonyít, nem másolja a nagy elődöket, Patti LuPone-t vagy Elena Rogert, Jamie Lloyd rendező útmutatása mellett új Evitát formál meg.

Rachel Zegler sziporkázott Evitaként London egyik legnagyobb színházában, ahol heti nyolc alkalommal játszik az Evitában
Rachel Zegler sziporkázott Evitaként London egyik legnagyobb színházában, ahol heti nyolc alkalommal játszik az Evitában
Fotó: Jeff Spicer/Getty Images

Tagadhatatlanul Evita-rajongó vagyok, már kiskoromban kívülről fújtam a Rockszínház verzióját, aztán karcosra hallgattam a Madonna főszereplésével készült film CD-jét, és bevallom, néha a 2012-es Broadway-verzió néhány dalára edzek. Lassan tíz éve, hogy csak azért kiutaztam Londonba, hogy a darab turné verziójában hallhassam, ahogy Emma Hatton a Rainbow High című dalt énekli. Mondjuk ki, nagy elvárásokkal érkeztem meg kedden a West End egyik legnagyobb színházába.

Andrew Lloyd Webber Evitája kivételes zenei anyag, énektechnikailag komoly kihívást jelent a színésznőknek. Még a színházi bemutató előtt, 1976-ban bakeliten jelent meg először, Julie Covington énekelte a címszerepet. Az első színpadi bemutató két évvel később valósult meg, viszont a főszerepet Elaine Paige játszhatta el, Covington bár a stúdióban pazarul teljesített, hangi adottságai arra már nem voltak alkalmasak, hogy hetente hatszor vagy – ha a matinékat is a fő szereposztás adta – nyolcszor elénekelje Webber dalait.

Ez is jól mutatja, Eva Perón nem a tipikus hakni szerep, amire egy Hollywood-i sztár beugrik pár hétre a tetemes gázsi fejében. Rachel Zegler heti nyolcszor bújik az ikonikus argentin first lady bőrébe, és nem csak végig énekli a két és fél órás előadást, végig is táncolja azt.

Jamie Lloyd, a brit színházi élet ünnepelt sztárja – Sunset Blvd. rendezése alig pár hete kapott három Tony-díjat – először 2019-ban, a londoni Regant’s Parkban vitte színre az Evitát. Rendezése most kissé finomhangolt formában, de koncepciója progresszív gyökereit megtartva került a The London Palladium színpadára, ahol szeptember első hétvégéjéig látható majd.

Egy egész világ rajong Sapszon Bálint magyar filmzeneszerző munkájáért: Squid Game, Wednesday, soroljuk még?

Egy egész világ rajong Sapszon Bálint magyar filmzeneszerző munkájáért: Squid Game, Wednesday, soroljuk még?

Alkotótársával, a koreográfus Fabian Aloise-zal musicalekre egyáltalán nem jellemző formanyelvet alkottak, később ezzel operáltak a másik Webber-klasszikus, a Sunset Blvd. kapcsán is. A mozgás nagyon mai, nagyon friss, erős, nem finomkodó. Minden egyes biccentésnek, apró vállemelésnek is komoly szerepe van, tűpontos timinggal dolgozik – mindezt teszi egy nagyon letisztult, indusztriális hangulatot idéző látványvilágban.

Rachel Zegler színésznőről csupa jókat írnak a kritikusok az Evita kapcsán
Fotó: MEGA/Getty Images

A nyitány Eva Peron temetése, ebben nyomasztó közegben – vigyázz SPOILER(!!!) – látjuk meg először Zeglert Eva Perónként. A lélegzetem elakad. A gigantikus, világító EVITA felirat „i” betűje előtt áll, amikor leszakad az addig őt is takaró hátsó függöny. Rég éreztem ilyet, de fel, a karzatra is elért, ott is megérintett a csaj kisugárzása. Bocsánat, nem megsérteni akarom ezzel a szóval. Egy 24 éves, aprócska, látszólag törékeny lány, a West Side Story remake-ből megismert naiva, aki kedden a szemünk előtt vált egy másodperc alatt ikonná, Argentína egykori első asszonyává.

Egy fekete melltartóban és forró nadrágban énekli és táncolja át az egész első felvonást. Temetése után a tinédzser Evat látjuk, aki egykori szeretőjét, a tangóénekes Magaldit igyekszik rávenni arra, utazzanak el együtt a nagyvárosba. Buenos Airesben aztán szakítva a férfival „virágról virágra száll”, míg Juan Perónnal nem találkozik, be nem hálózza. A közös politikai kampány sikere a pár felemelkedése és Perón elnökké választása. Hatalmas diadalút zanzásítva egy órában.

A társulat egysége, energiája és kvalitásai elképesztőek. Muszáj megemlítenem a Zegler melletti másik két főszereplőt, Diego Andres Rodriguezt Che és James Olivas-t Perón szerepében, bámulatos hangi adottságokkal. Minden körülmény adott, hogy ebből a kiváló csapatból csillagként ragyogjon ki Rachel Zegler.

Rachel Zegler nem hibázik!

Persze, ez a helyzet önmagában veszélyes is. Az előadás olyan tűpontos, hogy minden apró kis hibát azonnal ledobna magáról és emelne akaratlanul rivaldafénybe. Ilyen hangok mellett egy szimplán korrekt Eva Perón eltörpülne, ide sokkal több kell. De Rachel Zegler nem hibázik! Sőt, korát meghazudtolóan érett módon nyúl a szerephez. Nehéz lenne arról írni, hogyan énekel. Hallani kell! Legszívesebben most azonnal vennék egy repjegyet, hogy újra átélhessem. (Nem, ez nem luxus. Egy átbulizott Sziget-nap árából és az ott elköltött büdzséből simán kimatekozható egy fapados repjegy, egy aprócska szoba egy éjszakára és a színházjegy is.)

Hermányi Mariann: „A fiatal színésznőket nagyon gyorsan beskatulyázzák”

Hermányi Mariann: „A fiatal színésznőket nagyon gyorsan
beskatulyázzák”

A felvonás végi New Argentina című dalba a színház falai is beleremegnek. Libabőr. Hogy jönnek ki ilyen hangok ebből a kislányból? A szünet alatt hüledezünk, megbizonyosodok róla, hogy nem, nem rossz szemüvegen át nézem ez előadást: tényleg zseniális, ezt mondja a mellettem ülő jó barátnőm is. Zegler korát google-zzuk, megfogadjuk, hogy bármilyen rossz is lett a visszajelzések szerint a Hófehérke, miatta megnézzük azt is majd egy unalmas őszi estén. Ez nem egy film, itt nem lehet mismásolni. Nincs hangutómunka, nincs „minden egyes sort felveszünk külön, amíg jó nem lesz” hozzáállás. Itt minden élő. Minden hang élő, minden mozdulat élő, minden egyes gesztust több mint 2200 ezer ember figyel egyszerre.

Ez nem film. Aztán egy kicsit mégis az... A második felvonás eleje: Don’t Cry for Me Argentina, a világ egyik legismertebb musicaldala. Lloyd a Sunset Blvd. címadó dalához hasonlóan a színházat itt is összemossa a valósággal. A kivetítőn Zegler arcközelije – filmes tapasztalata egyértelműen segítségére van abban, hogy mimikája cseppet sem teátrális –, a színház emeleti csarnokából elindul a színház erkélyére. Ahogy kilép, feltűnik előtte a londoni turisták tömege, akik már a szünetben is a színház előtt gyülekeznek, hogy élőben láthassák és hallhassák a világsztárt.

A bámészkodók szimpla járókelőkből a kivetítőnek köszönhetően az argentin nép gyermekeivé válnak, akik a Casa Rosada alatt hallgatják Evita beszédét. Intenzív percek ezek. Eva celebbé válik, mi bentiek már csak a kivetítőn látjuk, csak Perón és Che állnak előttünk a színpadon hús vér valójukban. Rachel Zegler az előadás egyetlen autentikus jelmezében és parókájában, a jól ismert Evita ábrázolásnak megfelelően énekli a nagy dalát, hogy aztán pár perccel később a takarásban egy öltözői tükör előtt ülve, de még mindig nekünk kivetítve tépje le magáról a védjegyének számító parókát, majd egy felejthetetlen Rainbow High dallal tér vissza elénk a színpadra. A történet vége sokak számára ismerős lehet, Eva nem sokkal később rákos lesz, majd alig 33 évesen meghal és bebalzsamozott holtteste hosszú időre eltűnik.

Dr. Máté Gábor: A társadalom nem hagy időt és teret a gyászra, gyors továbblépést vár el

Dr. Máté Gábor: A társadalom nem hagy időt és teret a gyászra, gyors továbblépést vár el

Megannyi feladat két és fél órában. Tinédzserből kóristává, színésznőcskévé, rádiós személyiséggé, majd egy ország első asszonyává válni, bálványként tündökölni, aztán megverekedni a gyilkos kórral. És bár az előadás végig egy koncertshow és a színház határát súrolja, Rachel Zegler nem csak kiváló énekesnőnek bizonyul, színésznőként is bizonyít.

Rachel Zegler nem sok jót kapott a Hófehérke élőszereplős feldolgozása után, ez azonban nem törte meg őt sem mentálisan, sem szakmailag
Fotó: Phillip Faraone / Stringer / Getty Images

A mozipremierek utáni időszakkal ellentétben itt viszont nem pihenhet meg, ahogy írtam is, heti nyolcszor számít rá a lelkes közönség. A kritikák már most kitűnő értékelést adnak az előadásnak, a jegyek rohamosan fogynak, így annak, aki élőben szeretné megtapasztalni ezt a cseppet sem hétköznapi előadásélményt, annak érdemes már most lecsapni online egy ülőhelyre. Ha viszont Londonban jársz, de nem szánnál erre közel három órát az életedből, 21:10-körül sétálj el a Palladium elé, és te is az illúzió részese lehetsz néhány perc erejéig. Megéri!

Hajrá, Rachel Zegler! Megszületett a zenész színház új csillaga.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Rúzsa Magdi exkluzív fotósorozattal üzeni a világnak, hogy három gyerek után is elképesztő formában van

Rúzsa Magdi exkluzív fotósorozattal üzeni a világnak, hogy három gyerek után is elképesztő formában van

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)