Rég láttunk olyan csavaros észjárású sztorit, mint Blake Lively új filmjében

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nemrég már írtam róla, hogy egyszerűen lenyűgöző, ahogyan Blake Lively és Anna Kendrick új filmjét, az Egy kis szívességet promózták.

Egy kis szívesség
Fotó: Northfoto

Blake Lively teljesen azonosult a karakterével, a premierekre is Emily-nek öltözött és néhány posztjában az Instagramon is úgy viselkedett, mintha ő lenne a titokzatos szereplő. Már önmagában ezek miatt is misztikus köd keringett a film körül és tényleg nem lehetett eldönteni, miről is fog szólni igazából.

Ilyen erős reklámozás után, azonban fennállt a veszély, hogy óriási csalódás lesz a film. Szerencsére ebben az esetben nem ez történt. Először nehéz volt, hogy leginkább a Gossip Girlből ismert Blake Lively-t egy filmdrámában elképzeljem és egy komoly karakterrel azonosítsam, azonban már a film első pár jelenetében bizonyította, hogy ezzel a szereppel is probléma nélkül megbirkózik.

Egy kis szívesség
Fotó: Northfoto

De hol van Emily?

Két teljesen ellentétes karaktert láthatunk. Blake Lively által alakított Emily Nelson egy céltudatos, karrierista, laza, vagány (talán túlságosan is), öntörvényű nő. Ellentétben Stephanie egy tökéletes anyuka, aki egyedülálló, de még így is mindenben precíz és a kezében tartja a dolgokat. Szinte már-már túl tökéletes, minden feladatot bevállal, sosem káromkodik és még sorolhatnám. Mégis valamilyen furcsa módon ez a két teljesen ellentétes természetű ember, jó barátságba kerül egymással. A bonyodalmak akkor kezdődnek, amikor Emily váratlanul eltűnik.

Nincs még egy film, aminek olyan tökéletes lenne a promója, mint Blake Lively új filmjének

Nincs még egy film, aminek olyan tökéletes lenne a promója, mint Blake Lively új filmjének

Az én legnagyobb problémám a bűnügyi eseteket feldolgozó filmekkel, hogy általában pár jelenet után rá szoktam jönni, hogy mi történt valójában. Nem fényezni akarom magam, de egy kis Sherlock vagyok. Most viszont már a film háromnegyedét megnéztem és még mindig fogalmam sem volt, hogy ki a rossz fiú/lány. Kinek lehet hinni, ki hazudik, ki a megszállott, ki a pszichopata?

Egy kis szívesség

Ez megmagyarázhatatlanul jó érzés volt, hiszen teljesen lekötött a dolog.
Nem szeretnék spoilerezni, ezért semmi konkrétumot nem árulok el. Annyi azonban biztos, hogy ez a film tökéletesen bemutatta azt, milyen durván lehet manipulálni az embereket és azt is, hogy tényleg vannak emberek, akik megrögzött hazudozók és mesteri manipulátorok. Sose tudhatjuk, hogy mi zajlik egy ember elméjében és milyen titkokat rejteget a múltjából. Arra is nagyon jó ez a film, hogy megmutatja, nem szabad elhamarkodottan ítélkeznünk senkiről, és semmilyen helyzetről.

Annak ellenére, hogy nagyon tragikusan is fel lehetett volna dolgozni ezt a történetet, a film könnyedén, modern eszközökkel tette meg mindezt és egyáltalán nem éreztem, hogy nyomasztó lenne. Már csak ezért is érdemes megnézni.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Friss hírek a rákbeteg Katalin hercegnéről

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője