Rekord látogatószám volt a Soundon

2019. július 10.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Rekord látogatószámmal zárt Európa legmenőbb vízparti fesztiválja. A Balaton Soundon 172 ezren voltak és a szombati napon ki kellett tenni a "megtelt" táblát is.

"A nemzetközi fesztiválpalettán a Balaton Sound mindig is egyedi helyet foglalt el, kiemelkedő szolgáltatásaival, vízparti és vízre épült helyszíneivel és sztárfelhozatalával. Az idei Soundon azonban rádobtunk egy lapáttal, így még erősebb lett a VIP életérzés a fesztiválon"- mondta Fülöp Zoltán főszervező. Az idén négy VIP helyszín is várta a látogatókat, hol egy vintage cirkuszt, egy trópusi dzsungelt, vagy akár egy francia riviérát megidézve, nem beszélve az új Dreher Aréna VIP helyszínéről.

Nagy sikerrel debütált a fesztivál vadonatúj helyszíne a The Club, ahol jól érzékelhető volt az underground elektronikus zene reneszánsza- folytatta az újdonságokkal kapcsolatban Lobenwein Norbert a másik alapító-főszervező. A Balaton fövenystrandján végighúzódó teraszos helyszínen naplementétől napkeltéig folyamatos volt a teltház. Marco Carola, Matador és Hernan Cattaneo szettjein kicsordult a tömeg a közel 1500 fős ibizai hangulatot megidéző klubból.
Az elektronikus zenei szcéna legnagyobbjai mellett idén nagy arányban képviseltették magukat az "urban music" előadói, a látogatók nagy örömére, akik Future, Denzel Curry vagy a Designer fellépésén hatalmasat buliztak.

Az Elrow idén ismét elhozta világszínvonalú színpompás audiovizuális kavalkádját. Az óriás bábokkal, artistákkal és gólyalábasokkal színesített programban teltházzal mutatkozott be a berlini techno fenomén Paul Kalkbrenner és a belga underground ikonikus alakja, Claptone is. A tavaly megújult Nagyszínpadra speciális élő showval érkezett az amerikai The Chainsmokers duo, de a pálmát a Z generációt is a rendezvényre szólító Marshmello vitte el.

A fenntarthatóság és a környezettel való harmonikus együttélés a Balaton Sound számára alapvető célkitűzés. A környezettudatos programok részeként például az idén a fesztivál szervezői egy faültetési programot indítottak, melynek keretében Zamárdi minden évben 10 fát kap a Balaton Soundtól. Az idei faültetésen - hazai sztárok mellett - Armin van Buuren is részt vett.

A tavalyi sikerekre való tekintettel idén is folytatódott a biztonságos fesztiválozást megcélzó Safety First program. A szervezők a tavalyihoz képest idén kétszer annyi, közel 80 önkéntest vontak be, akik között több külföldi is volt, ezáltal hozzájárulva a külföldi fesztiválozók biztonságérzetéhez.

Az idei újítások közé tartozott továbbá a Balaton Sound applikáción belül létrehozott új funkció, a SoundWatch, amelynek segítségével a fesztiválozók a térképen láthatták, hogy hol található a hozzájuk legközelebbi Safety First pont. Amennyiben pedig nem tudták felkeresni a Safety First pontok valamelyikét, közvetlenül is segítséget kérhettek a SoundWatch-on belül akár hívással, akár üzenetben.
Még alig ért véget az idei, de a naptárba már be lehet írni, hogy 2020. július 8-tól 12-ig irány Zamárdi!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ezért annyira különleges Lajos herceg idei születésnapja, Katalin hercegné számára valóságos érzelmi hullámvasút lesz az ünneplés

Ezért annyira különleges Lajos herceg idei születésnapja, Katalin hercegné számára valóságos érzelmi hullámvasút lesz az ünneplés

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

7 aranyat érő tanács, ha végre jól akarsz aludni (x)

7 aranyat érő tanács, ha végre jól akarsz aludni (x)

Feldobnád valamivel a ruhatáradat? - Idén tavasszal ezek a darabok hódítanak! (x)

Feldobnád valamivel a ruhatáradat? - Idén tavasszal ezek a darabok hódítanak! (x)

Hihetetlen, de a túl sok cukor fogyasztás még erre is hatással lehet (x)

Hihetetlen, de a túl sok cukor fogyasztás még erre is hatással lehet (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)

A hormonok irányítják a hangulatodat? Mutatjuk, mi segíthet (x)